Figyelve a vitát, a vezérvonal jól érzékelhető volt: az ellenzék és a kormányoldal egymást csesztette folyamatosan, amihez a reklámtörvény szolgált ürügyül. A 97-es törvény csapnivaló, hányták a koalíciósok az ellenség szemére. A mostani törvény nagyon vacak lesz, replikáztak emezek. És tudod, mi a röhej? Hogy mindkét oldalnak tökéletesen igaza volt.

Sokszor tűnt fel úgy a szemlélőnek, hogy akik vitáztak és törvénykeztek, azoknak éppen halvány fogalmuk se volt arról, amiről beszélnek. A gazdaságért felelős államtitkár – akinek hivatalból illene ismernie a reklám valóságát – jelentős mértékben elszaporodó pornográf, illetve a szexualitást indokolatlanul hangsúlyozó reklámokról szólt élénk fantáziával, úgyszintén jelentős lakossági tiltakozásról meg bírósági ítéletekről, és arról, hogy mindez ellen a törvénynek kell védelmet biztosítania.

Az államtitkár talán a szexhirdetésekről akart beszélni, csak eltévedt kissé felszólalása labirintjában? Ki tudja? De ha így is lenne, a dugj-velem-ezerér’ témájú szexhirdetéseknek bizony semmi közük a klasszikus értelemben vett marketingkommunikációhoz, sem a reklámszakmához. Öblös Maca felkínálkozásait összemosni a gazdasági reklámmal, tekintélyes magyar és globális márkák kommunikációjával, professzionális reklámügynökségek munkájával, méghozzá felelős államtitkári szinten… ajjaj! A dolgot még az sem menti, hogy végül a vonatkozó passzus nem került be az elfogadott módosítások közé. Majd bekerül legközelebb.

Volt aztán a hozzászólók között például egy olyan hetven-nyolcvan éves forma fideszes bácsi is, aki a konkurenciapiac eljövetelét hiányolta (nem tudván szegény, hogy az már elég régóta itt van), mert, úgymond, majd „akkor a reklám szerepe sokkal kevesebb lesz”. (Na, ez a kitétel alapvetően felforgatta az eddigi reklámvilágképemet. Idáig úgy tudtam, hogy a reklám szerepe éppen az erős konkurenciapiacon értékelődik fel igazán. Lám, máris nem néztem hiába a csillogó gondolatok eme mesteri parádéját.)

És ez csak két idézettöredék volt a teljes hozzászóláshalmazból. Feltűnően sok megszólalóból sütött a reklámmal szembeni megmagyarázhatatlan, zsigerből jövő utálat (ami – megjegyzem – egyben a reklámszakma PR-jének csapnivalóságát is jelzi). Az egészre úgy, ahogy volt, rányomta bélyegét az ádáz pártharcászat, a mérhetetlen demagógia és bornírtság, a téma műkedvelő szintet sem elérő ismerete.

Ja, és egy turpisság: a részletes parlamenti szavazás alkalmával kikerült a tervezetből az előzetes reklámcenzúra javaslata, majd a tételek minisztériumi összegezése után megint csak visszakerült oda. S a parlament a végszavazáson el is fogadta. E lebilincselő szintű törvényhozói figyelem ténye mellett eltörpül az, hogy az előzetes cenzúra passzusa egyszerűen végrehajthatatlan és tökéletesen értelmetlen határozat.

Az ezerszer áldott szavazás nyomán lehetetlenné vált még a tömegeket érintő szezonvégi árleszállítások, vásárok reklámozása is, minthogy az akciók reklámjaiban eztán pontosan megjelölendő, hogy az ajánlat mely árukra vonatkozik. Tudjuk, hogy egy több száz, esetenként több ezer tételből álló téli vásár árulistáját nem jelenítheti meg semmilyen reklámeszköz. Ezt a szabályt nyilván magas szintű szociális indíttatásból, főként a kispénzű fogyasztói rétegre gondolva határozta meg a parlament, bizonyítván, hogy ahol ész, ott szív is lakozik, nem is kevés.

Az új szabályok szerint tilos az összehasonlítás nem létező vagy azonosíthatóan meg nem jelölt termékkel. Ne törődj vele, hogy más gazdaságokban a hagyományos/új összehasonlítás a tisztaságitermék-kategóriák adekvát, meghatározó kommunikációs technikája! Oda se neki, hogy ennek nyomán még sehol e földgolyón nem tévesztődött meg vásárló! A lényeg, hogy mi e téren is haladóbbak vagyunk a világnál.

Sőt! Jó, ha tudod, hogy terméket csak meghatározott termékkel hasonlíthatsz össze ezután, egész termékkategóriával nem. Tehát egy új fejlesztésről nem szólhatsz úgy, hogy a terméked jobb az összes versenytársánál. Helyes! Minek a fogyasztónak tudnia egy új és jobb termékről?

És voilá! Végre, végre, a parlament betiltotta a dohánytermékek reklámozását Magyarországon. Ne gyere nekem most azzal a marhasággal, hogy amit legálisan lehet gyártani és árulni, azt lehessen reklámozni is! Idejétmúlt, gyenge duma ez ma már. Pláne, hogy ez az új törvényi módosítás szédületes perspektívákat vetít elénk.

Elkövetkezik az idő, amikor betiltják a cukorka- és csokoládéreklámokat is, hogy ne romoljon a gyerekek foga. Aztán betiltják a bútorreklámokat is, különös tekintettel az ágyreklámozásra, mivel az szexuális ingerkeltésre alkalmas. Nem lehet majd kotont se reklámozni, mert a használt koton nem futózható újra, viszont erősen szennyezi a környezetet. Később tilos lesz nejlonzoknit is reklámozni, mert izzad benne a láb, s ez újra csak környezetszennyezési problémákat vet fel. Nem lehet majd reklámozni cipőt se, mert a cipő tyúkszemet okoz. Könyvet azért lesz tilos hirdetni, mert a papírgyártás az erdők veszte. A reklám és a parlament fejlődésének egy bizonyos pontján betiltják a kalapács reklámozását is, mert könynyen az ujjunkra üthetünk vele. A házassághirdetést, mert anélkül is magas a válások száma. Majd betiltják az intimbetétreklámokat, tekintve, hogy a reklám elveszi az intimbetétek intimitását. A labdák reklámozása sem lesz legális, mert ez a veszélyes objektum könynyen betörheti az ablakot.

És egyszer csak beköszönt a Kánaán Magyarországon. Minden ott rohad majd a polcokon.

Az i-re pedig akkor kerül fel a pont, amikor törvényileg tiltják be a politikai reklámot is, gátat vetve ezzel a reklámban meg nem engedett túlzó feldicsérésnek, megalapozatlan összehasonlításnak, fékezett igazságtartalomnak és a társadalmi felelősségérzet hiánybetegségének. Bár ezzel – ha bekövetkezik – mélyen nem értek egyet. Hiszen a politikusok önreklámja teljesen rendben van. Ők beváltják az ígéretüket. A választási reklámjukban azt hirdetik, hogy csak a javadat akarják. Ha pedig megválasztod őket, akkor el is veszik. Mit akarsz még?

Csak a rend kedvéért: jómagam nagyon-nagyon nem dohányzom, füstös helyre önszántamból be nem tenném a lábamat. Nem is a dohányreklámozás mellett érvelek most. Hanem egy stupid hatalmi attitűd ellen, amelyik a kommunikációt teszi felelőssé egy szenvedélybetegség meglétéért. Amelyik azt hiszi, hogy ha nem beszélünk valamiről, jelen esetben a dohányzásról – de lásd még például: villaépítés, áfacsalás, olajügyek stb. –, akkor az nincs is. Hát van, édeseim! Akkor is van. Egy hatalmi attitűd ellen érvelek, amelyik demagóg szabályozási vágyában elfeledi például azt a csekélységet, hogy minden dohányreklám felületének tíz százaléka kötelezően dohányzásellenes közcélú reklám. Ami mostantól egy gombnyomásra nincs többé.

Izgi munka ez a törvényhozói foglalkozás. Mindennap máshoz nem kell érteni benne a szavazáskor. Szakemberekkel való előzetes egyeztetésre, konzultációra nincs szükség. Ennek következtében mindennap más szakmának kell nagyon kreatívnak lennie ahhoz, hogy egy-egy törvénymódosítás nyomán egyáltalán még működni tudjon. Ez oly erős szabály, hogy még kivétel is erősíti. Eltaláltad: ez a törvényhozói szakma. Jó nekik.