A kép december 12-én készült a túlóratörvény megszavazása utáni tiltakozáson. Fotó: Huszti István, Index

„Van egy olyan hazugság, amit a profi fotósok is gyakran elhisznek, azaz hogy a fotón az objektív valóság látható, és ezért a fotós az objektív igazság közlésére törekszik. Ilyen nincs. Az objektivitás egy absztrakt fogalom, a valóságban nem létezik. Ezt a csúsztatást ki kéne irtani a fejekből és a szakmából is. Integritásra és autentikusságra lehet törekedni, objektivitásra nem is érdemes, sőt, én ezt konkrétan kontraproduktívnak érzem” – mondja Virágvölgyi István beszélgetésünk végén, amelyet a magyar sajtófotóról folytatunk.

Nyomorpornó

A sajtófotó állapotát és trendjeit bemutató kiállításokat, leginkább a World Press Photót nem alaptalanul érte évekig az a vád, hogy a szenvedést esztétizálja, lényegében műfajt csinált a nyomorúságból, a háborúból, az emberi szenvedésből. Ez Barakonyi és Virágvölgyi szerint is komoly probléma, illetve felelősség.

„A fő baj nem az, hogy bemutatják ezeket a dolgokat, hanem az, hogy éppen eltávolítják a valóságtól, legitimizálják a szenvedést, azáltal, hogy egyfajta szépséggé formálják. Az esztétizálás függönyt húz közéd és a probléma közé, eltávolítja azt, tulajdonképpen egy festményt nézel. Ezt a hozzáállást kell átfordítani” – mondja Virágvölgyi, aki szerint azért is fontos kérdés, hogy a szakma túl tud-e ezen lépni, mert ez rutinná vált.

„Az esztétikum a legélesebb kés a készletben. Hiszen egy szép képpel tud a fotós a legerősebben kommunikálni, az emberek pedig szeretik az erős képeket. Könnyű belecsúszni abba, hogy mindenre ugyanazt a mézet csorgatod rá. Főleg, ha a fotóriporternek megvan a rutinja, mert akkor bármire, bárhol rá tudja csorgatni.”

Barakonyi szerint a „nyomorpornó” kifejezés azért találó, mert az ilyen jellegű dokumentarizmusra épp úgy igény van, mint a pornóra. „És a pornóhoz hasonlóan semmi meglepetés nincs benne” – mondja, de fontos különbség szerinte, hogy míg a pornóra a közönségnek van igénye, addig a nyomorpornóra leginkább a fotósoknak, mert nagyon könnyű vele hatásokat elérni. „A megközelítés nagyon sok esetben hatásvadász, nem pedig elkötelezett. Amikor a sajtófotós nyomorpornón keresztül arra hivatkozik, hogy ő szeretné, ha a világon változtatni lehetne, az pont olyan, mint a szépségversenyeken azt mondani, hogy a világbéke a cél. Pont annyira hiteles. Szép, de nem igaz” – mondja.

Virágvölgyi szerint a World Press Photo már letért erről a pályáról, de összességében azt mondja, hogy ez is olyan probléma, amit könnyebb létrehozni, mint megszüntetni. „Lassú folyamat lesz.”

Mi az a sajtófotó?

Abban mindenesetre Virágvölgyi és Barakonyi is többé-kevésbé egytértenek, hogy amit a sajtófotó kiállításokon bemutatnak, annak nem sok köze van a sajtófotóhoz.

Fotóriporterek várakoznak a szavazni érkező Tarlós Istvánra. Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

„A szabadúszó pályázók egyfajta dokumentarizmust, illetve vélt, ám nem valós sajtóigényt fogalmaznak meg a munkáikkal. Az újság nem tudja egy ember féléves munkáját kifizetni, egyszerűen nem reális. Ez egy saját igény kell, hogy legyen” – mondja Barakonyi, és hozzáteszi, hogy az Index Nagykép rovata többek között ezeknek a munkáknak a bemutatására van, azaz sajtófotóvá tesz bizonyos képsorozatokat, de fizetni általában nem tudnak értük.

Virágvölgyi szerint mindig lesz igény arra, hogy egy profi fotóriporter elkészítsen egy erős anyagot, de ez egyre inkább exkluzív tartalommá kezd válni. „Amiben a fotós, mint alkotó ki tudott korábban teljesedni, az kikerült a sajtóból. Most az történik, hogy a napi munkát elvégzi az ember a fizetéséért, és ha esetleg marad téma, amit ki lehetne bontani, és megérne visszamenni párszor a helyszínre, azt már nem finanszírozza a sajtóorgánum. Ez átkerült a magánszférába. És amúgy ezekkel a saját időben, saját pénzből, elhivatottságból készülő anyagokkal nyernek most is a sajtófotósok többnyire díjakat. És általában a sajtóorgánumok nagyon büszkék, amikor a fotósuk nyer, de a legritkább esetben fizetik ki a költségeket, a benzinpénzt, a belefektetett időt” – mondja.

Mégse nevezhetők ezek a képek művészeti fotóknak, sőt, Barakonyi szerint éppen az ellenkezője kell, hogy a céljuk legyen. „A művészet mindig egy szűkebb réteghez szól, miközben épp, hogy tágítani kell a nézők körét, hogy eljussanak hozzájuk ezek a problémák. Erre pedig még mindig a sajtóban van a legtöbb lehetőség” – mondja.

És bár a nagy lélegzetű fotóriporteri munkák túlnyomó többsége kikerült a sajtóból, Virágvölgyi szerint nagyon fontos anyagokról van szó, és nem szabad lebecsülni azt a hajtóerőt, ami az elhivatott fotóriporterekben van, bárhol is mutassák be a munkáikat. „Hálásak lehetünk nekik, hogy megvan bennük, sokuk munkája ugyanis tényleg a történelem előszobája.”

A témáról és a sajtófotó aktuális problémáiról a Kreatív májusi lapszámának "Brutális képétvágy vs sajtófotó" című anyagában, illetve a lapszám fókusztémájában olvasható sokkal bővebben.

Hol találod meg a Kreatívot? Hát az újságosoknál!

Ezekben a Relay és Inmedio üzletekbe szállítjuk a Kreatívot:

Budapest: Allée, MOM, Mammut, Hegyvidék Központ, Aréna, Savoya Park, Campona, budaörsi Tesco, óbudai és soroksári Auchan, Váci utca, Városház utca, repülőtér T2

Batthyány tér HÉV, Deák tér, Kálvin tér, Ferenciek tere, Árpád híd, Örs vezér tere, Déli pályaudvar, Klinikák, Népliget, Nyugati pályaudvar, Lehel tér, Blaha Lujza tér, Ferenc körút megállók

Debrecen (Malompark, Tesco, Árkád, vasút), Győr (Árkád és Győr Plaza), Kecskemét (Március 15. utca), Komárom (Igmándi utca), Miskolc (Tesco, Auchan), Nagykanizsa (pláza), Nyíregyháza (Korzó), Orosháza (vásárcsarnok), Pécs (Árkád), Sopron (Széchenyi tér, Tesco), Szeged (Árkád), Székesfehérvár (Alba Plaza, Auchan), Szolnok (Volán üzletház), Szombathely (vásárcsarnok, vasútállomás), Tatabánya (Vértes Center), Veszprém (Kossuth utca, buszpályaudvar), Zalaegerszeg (Tesco, buszpályaudvar)

Ha inkább online rendelnéd meg a példányodat vagy szétnéznél az előfizetési csomagok között, akkor erre tovább!