Fordított menet
Toyotás Tau-szpot a Panasonictól
A szórakoztató elektronikai szpot közép-európai tenderre készült, amelyen cseh, lengyel, bolgár és magyar ügynökségek szerepeltek. A magyar ügynökség már tavaly is részt vett egy hasonló megmérettetésen, akkor a csehek győzedelmeskedtek előttük, azonban a csehek tavalyi szpotját a megbízó végül nem vállalta be. A film csupán egy országban, ott is egyetlen eldugott csatornán futott, mindössze néhány alkalommal. Ez az oka annak, hogy tavaly elmaradt a Panasonic hazai tévészereplése. A magyar Tau-szpotot a régió kilenc országában mutatják be, előkelő idősávokban.
A forgatási előkészületeket két dolog is nehezítette. Egyfelől a forgatási időpontnak kellett az autóhoz igazodnia, hiszen a pár darabból álló flotta szinte megszakítás nélkül bemutatókon szerepel. Másfelől a szpot ugyan a részletekről szólt, viszont a felvételnél csak egy modellre hagyatkozhattak. Márpedig egy modellen sok részlet elnagyolt. Így csak az autó megérkezése után lehetett azon gondolkodni, hogy mi kerülhet közelről a kamera elé és mi nem.
A gyanakvó Toyota mindvégig felülvizsgálta a munkát, bekérte a storyboardot, a rajzokat, az elővágott anyagot, nehogy gyártási, technikai titok derüljön ki a képekből. Az autó négynapos itt-tartózkodásának feltétele 23 millió forintos kaució volt, amelyet a cég hazai képviselete állt. A cég kifejezett kérése volt, hogy a Toyotán kívül más szponzor ne jelenjen meg a filmben. Ez az irányelv megkötötte az alkotók kezét, hiszen a hirdetések miatt több autórészlet nem kerülhetett kamera elé.