Határon túl sem menekült meg a Film+
2010-10-20
Jól ismert modell a magyar médiaszabályozás elkerülésére, hogy egyes csatornákat külföldről üzemeltetnek tulajdonosaik. Az IKO Romania által működtetett Film+-on most ez sem segített: bírságot kaptak, méghozzá magyar panasz alapján.
Egy magyarországi panasz nyomán rótt ki pénzbírságot a román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a Film+ csatornára, amelyet az IKO Romania működtet.
Szász Attila, az audiovizuális tanács tagja elmondta, hogy még az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) továbbított a román intézménynek egy magyarországi lakossági panaszt, amely a Film+ csatorna egyik filmjét kifogásolta. A panasz szerint a szóban forgó adás megsértette a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályokat, szexjeleneteket is tartalmazott, s ennek ellenére az adó a kora délutáni órákban sugározta filmet. A román médiahatóság megalapozottnak találta a panaszt, és 5 ezer lejre (mintegy 340 ezer forintra) bírságolta a Film+-t.
A nemzeti médiahatóságok szorosabb együttműködéséért szeptemberben fórumot is rendeztek Budapesten, melyen Szalai Annamária, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke már hozott fel olyan példát, amikor a magyar és a román hatóságok együttműködtek egy olyan csatorna kapcsán, mely nem fizette megfelelően a műsorszolgáltatási díjakat.