Hoffmann Rózsa nem fejleszti a gazdaságot
Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár szerint a kommunikációs szakember nem fejleszti a gazdaságot. Szerintünk viszont igen és el is mondjuk, miért. Publicisztika.
„Kommunikációs szakemberekre szükségünk van, de nem fejlesztik a gazdaságot” – krétázta palatáblára Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár múlt héten egy debreceni pedagógusfórumon.
Sok tehetség eddig is elment az országból, nem kellett hozzá, hogy egy politikus retorikában is megalázza az ő szakmáját. Hobbi már ez a kormányoldalon. Orvosokkal, jogászokkal, közgazdászokkal is megtették az utóbbi néhány hétben, ideje volt már, hogy a kommunikációs szakember fajtája is sorra kerüljön. Amelyik szükséges és nyilván rossz, ám gazdaságot nem fejleszt.
Egy esetben lehet igaza Hoffmann Rózsának: ha számára a kommunikációs szakember = kormányközeli kommunikációs tanácsadó, vö. propagandista. Az a fajta hivatalnokréteg, amelyiket el kell helyezni a közszférában, de sokuknak még a névjegyére sem lehet írni semmit, mert hazugság volna. Az a hátország, amelyik az iránta szerénynek bizonyuló piaci kereslet mellett kiváló kommunikációs tanácsokat adhat éppen Lázár János harcban álló városának. Vagy a Strategopolis. Na, ez nem fejleszt gazdaságot, ez erodál. Azt is szennyezi, aki jól csinálja a dolgát. A kormánynak nem általában van szüksége kommunikációs szakemberekre, hanem - ahogy Lázár is sejti - jókra van szüksége. A jók viszont többnyire a piacon vannak és gazdaságot fejlesztenek.
Hoffmann Rózsa számára a kommunikációs szakember ugyanolyan gyanús, mint a legtöbb magyar számára a közös képviselő vagy az iwiwen üzenetet küldő általános iskolai osztálytárs. Ő a fehérgalléros bűnöző, a szemfényvesztő és a kintornás. Hála istennek azonban a kommunikációs iparban dolgozó, becslésünk szerint közel harmincezer ember nemcsak Partners és Consulting névvégződésű háromfős cégekben dolgozik. Harmincezer kommunikációs szakember, médiás, tévés, rádiós, reklámos, marketinges, grafikus, pr-es, tanácsadó, és akkor még nem beszéltünk a nyomdászokról, plakátragasztókról, terjesztéssel foglalkozó emberekről, akik közvetve szintén a kommunikációs iparból élnek. Ezek az emberek Máth András, a Ringier kutatási igazgatója szerint 2009-ben összesen 438 milliárd forintot termeltek a médiapiac számára. A PricewaterhouseCoopers becslése szerint a magyar médiapiac összforgalma 2010-ben 676 milliárd forint volt. A vállalatok 2010-ben a Magyar Reklámszövetség és az Interactive Advertising Bureau szerint hozzávetőlegesen 200 milliárd forintot költöttek el hirdetésre a médiapiacon. Márpedig kommunikáció nélkül ezek a nagy hirdető vállalatok nem tudnának nyereséget termelni és milliárdokat adózni.
Ezek a kommunikációipari dolgozók és vállalkozások néha még a szó hoffmanni értelmében termelnek is. Ahogy a kohászok és a bányászok termelnek, van tárgyi végeredményük. Például olyan termékeket hoznak létre, amelyeket Hoffmann Rózsa azért nem használ, mert nincs bennük tinta. E-ink viszont van, nyomtatási költség nélkül. Csak sajnos nyomtatási költség nélkül a „nemzetstratégiai fontosságú” Nagy Nemzeti Tankönyvkiadók bajba kerülnének.
Vannak olyan országok, ahol a kommunikációs szakemberek óriási részt vállalnak a nemzeti össztermelésből. Hagyjuk most az USA-t, Németországot vagy Angliát. Brazíliában a kommunikációs ipar minden túlzás nélkül a nemzeti identitás részévé vált, Indiában pedig magyarországnyi megyéket húzott ki a nyomorból és tette kicsit élhetőbbé pár tízmillió ember életét. És vannak olyan magyar vállalkozások is, amelyekre ugyanilyen büszkének kellene lennünk. A Prezi, a Colorfront, a Dragontape, a Mixgar, a Ustream vagy a 3GM. Százakat foglalkoztató, a világsiker küszöbén álló innovatív kommunikációipari fejlesztések, termékek, szolgáltatások, amelyek fejlesztik a gazdaságot. És nem azért lépnek külföldre, mert idegenszívűek, hanem mert nem kapják meg azt a tőketámogatást, amellyel fent tudnák tartani a versenyképes színvonalat. De persze röghöz kötésükre is lehet majd törvényt hozni, hogy aztán tönkre is menjenek.
A kommunikációs iparág edukációja, magyarországi lehetőségeinek kiszélesítése nemzetstratégiai feladat. Forduljon Hoffmann Rózsa a Magyar Turizmus Zrt.-hez. Vajon ott mit gondolhatnak arról, hogy megéri-e évi négymilliárd forintot kommunikációra költeni? Vagy tán érdemesebb lenne népi dobbantósbot-manufaktúrákba fektetni?
Ha Hoffmann Rózsa magánemberként lenézi a kommunikációs szakembereket, az magánügy. Oktatásért felelős államtitkárként az ilyen nyilatkozatai viszont nemcsak tudatlanságát árulják el, hanem bosszantó károkat is okoznak. Ha a kommunikációs szakember nem fejleszt, mindössze tanácsokat ad, akkor a tanácsaiból a győztesként kihirdetett állami mobilszolgáltató akkor is beleáll a földbe, ha az árversenyben megveri a piaci versenytársakat. Ha a kommunikációs szakember nem fejlesztene, akkor ma Hoffmann Rózsa nyilatkozatai a postán keresztül két napig utaznának az MTI-be. Viszont ha a kommunikációs szakember fejleszt, akkor a mindenkori Hoffmann Rózsa-nyilatkozatok negyed órán belül legalább három formátumban fent vannak az interneten.
Lehet abban hinni, hogy Magyarország újra Európa éléskamrája lesz, vagy, hogy a Pécsi Uránbánya ontja majd az EU elleni atomháború alapanyagát a háborús konjunktúrában. A kommunikációs szakember meg majd ahhoz kell, hogy mindezt mások is elhiggyék. És ezért a teljesítményéért is nagyon meg kell majd fizetni.
