Mert ő, a célcsoport nem tudja, hogyan is kellene neki befogadni a megrendelő üzenetét. Csak azt látja, hogy ismert sportolók égetik magukat egy gyógyszeresdobozzal, amelyet alighanem valamilyen promóciós rendezvényről mentettek meg a takarékos reklámisták.

Na ja, híres emberrel reklámozni mindig remek ötlet, írva vagyon a miértje, hogyanja és miótája bőségesen. A híres ember példakép, tehát utána csinálunk mindent, éjjel az autójához lopózunk zseblámpával, hadd lássuk, milyen téli gumit vesz, aki tudja a tutit. És persze az étkezési szokásait is figyelemreméltónak találjuk. Stefanek Gertrúdnak elhisszük, hogy az ő étolaja étolajabb a többinél, és Eric Cartman is szaktekintélynek számít a sajtos pufit illetően.

Egy szó mint száz, Béresék jól kitalálták ezt az olimpikonos cuccot, vitamintablettát tényleg sportolóval kell tolni vagy Makk Marcival, hiszen akinek egyáltalán eszébe jut, hogy a reggeli kávé és cigaretta vagy amfetamincsík mellé bekapjon egy Activalt, az azért teszi, hogy egészségesebb legyen, vagyis sportolóbb, ha átugorjuk most azt az árnyalatot, hogy a sportok jó része kifejezetten egészségtelen, a sportolókba tömködött vegyszerek meg pláne.

Szóval megdobáljuk az olimpiai csapatot Activallal és pénzzel, cserébe megkapjuk a sportolókat egy-egy forgatási napra, és azt csinálunk velük, amit akarunk.

Na ekkor kap vérszemet a kreatív csapat.

És elmondatják szerencsétlen emberekkel, hogy amióta együtt edzenek, minden sokkal könnyebben megy, tisztább, szárazabb, biztonságosabb, tankhajóval fogják hazaküldeni az aranyérmeket. A slusszpoén pedig az, hogy akivel együtt edzenek, nem más, mint egy fehér cicanadrágba és Actival feliratú papírmasé hordóba bújtatott statiszta.

Nem a mátrix feslik fel, hanem a részegen az Internacionálét gajdoló Batka manó esik ki a nagypapa szekrényéből. Ilyen reklám csak egy jut eszembe: az, amikor az akkor még nyilván találékonysági osztálynak nevezett részleg elvtársai kitalálták, hogy a Centrum áruházba legjobb lesz bevinni egy medvét, és aládörmögni, hogy „cipő-ruha garmadával, olcsóbb lett egy harmadával”. De úgy tudtam, hogy azokat a kontraszelektált elvtársakat rég eltiltották a közszerepléstől.

Különben meg nem is ez a leglüktetőbb fájdalomgóc. Mindig lesznek olyanok, akik örömüket lelik abban, hogy embertársaikat szurokba forgatják vagy hordóba gyömöszölik, esetleg le is gurigatják a Gellérthegyről. Olyanok is, akiknek a fantáziája odáig terjed csak, hogy ha egy gyógyszert reklámozunk, akkor valakit beledugunk a dobozába.

Csakhogy ez az egész jelenet – illetve jelenetek, mert Doboz úr kajakozik, vízilabdázik és kocog is – éppen az ellen dolgozik, amire Béresék megvették az olimpiai csapatot. Eredetileg ugye úgy kéne működnie ennek a reklámnak, hogy elirigylem a sportolótól szépen kidolgozott izomzatát, luteintől csillogó tekintetét és mindig fényes szőrzetét – homo kitekatus –, és már megyek is a hivatalos multivitaminért. Ehhez képest a hordóbácsival kajakozó/labdázó/futkorászó olimpikon sokkal inkább szánnivaló, méltatlan helyzetbe kényszerített felebarát, mint irigylésre méltó ikon. Különösen, ha hozzáképzeljük, mitől is csilloghatott a szeme, amikor először mondták el neki, miről is volna szó, és bemutatták neki partnerét, Kukalakó Oszkárt. Ennek a kukakomédiának minden szereplője sajnálatot kelt. Így aztán nem is rohanok Activalért, hanem elhatározom inkább, hogy ha lesz gyerekem, mindenképpen felmentetem tornából, nehogy sportoló legyen véletlenül, és ilyen szomorú sorsra jusson.