Inframatracért és lábfürdőért büntetett a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 500 ezer forintra büntette meg a 2007-ben alakult Sonnenlicht SP nevű céget, amely elsődlegesen szerződéses alvállalkozókon keresztül folytat kereskedelmi tevékenységet.
A vállalat több terméket forgalmaz, illetve forgalmazott, így a Sunpower termékeket, a Vital Matte inframatracot, a Hydrosana lábfürdőt és kétféle étrend-kiegészítőt. A vállalkozás az ország különböző pontjain reklámbemutatókat szervez, ami egy áruértékesítéssel egybekapcsolt program. Erre szórólapok hívják fel az érdeklődők figyelmét. Ezen túl a Sonnenlict saját üzletében is értékesíti az árubemutatókon megismerhető termékeit.
A tájékoztatókon a fenti termékekről azt állították, hogy méregtelenítő hatásuk van, ezt azonban nem támasztotta alá semmilyen hatósági, vagy tudományos igazolás.
A GVH szerint nem tekinthetők tudományos ismeretnek a pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Ahhoz, hogy egy adott termék betegségeket megelőző, kezelő, gyógyító hatását valóban tudományos ismeretek támasszák alá, ennél mélyrehatóbb vizsgálatokra van szükség. Egyebek mellett alapos, a termék minden szervezetre gyakorolt hatására és mellékhatására kiterjedő kísérletsorozatot kell végezni. Az eredményeket az orvostudomány képviselőinek kell elemezni, és arról ekként megalapozottan szakvéleményt adni.
A Sonnenlicht az eljárás során nem csatolt be olyan klinikai vizsgálati eredményeket, amelyek alapján arra lehetne következtetni, hogy a vizsgált termékek gyógyhatással bírnának. Mindezek miatt szabott ki a GVH félmilliós bírságot.
Az összeg megállapításakor a versenyhatóság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a vállalkozás kereskedelmi gyakorlata sérülékeny fogyasztói kört, a nyugdíjasokat célozta, tevékenysége pedig valószínűleg jelentős fogyasztói sérelmet okozott. Enyhítő körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy alacsony piaci részesedésű vállalkozásról van szó, amely korlátozott jellegű és körű tájékoztatási tevékenységet folytatott.