Kamera Hungária - döntősökkel
2007. március 10. 15:05
Lezárult a Kamera Hungária zsűrizése, a beérkezett 532 alkotásból 87 került a döntőbe. A 13 kategória között szerepel a tavaly létrehozott új műsorarculat és on-air kategória. A legtöbb produkcióval a Magyar Televízió (MTV) jutott be a fesztiválra.
Az MTV húsz alkotással vesz részt az idei televíziós műsorfesztiválon, a két kereskedelmi csatorna, a TV2 és az RTL Klub 14-14 produkcióval képviselteti magát. A másik közszolgálati adó, a Duna Televízió négy műsorral jutott be, a Hír TV pedig öttel.
A tavalyi Kamera Hungárián díjazták először a műsorarculatot és az on-air promóciókat. Az előbbi kategóriába idén bejutott hat alkotás közül a TV2 a Magellánnal, a harmadik Megasztárral és a Frei Dossziéval száll a ringbe, az RTL Klub a Szombat Esti Lázzal, a Viva Chart Show-val, míg a TV Paprika az Ez nekem kínai című műsorral jutott a döntőbe.
Az on-air kategóriában a TV2 és az HBO két-két nevezéssel, az RTL Klub és az MTV egy-egy promócióval szerepel a legjobbak között.
A versenyben induló produkciókat egy 25 fős zsűri bírálta el, a döntős alkotásokból pedig egy kilenctagú testület választja ki a díjazottakat.
A döntőbe jutott műsorokat a fesztivál ideje alatt - március 29-e és április 1-je között - Pécsen lehet megnézni.
A döntőbe jutott alkotások listáját itt tekintheti meg.

(forrás:
Kreatív Online)