A telekommunikációs szektor kommunikációkényszere bevállalósabbá teszi a márkákat, mert muszáj valahogy áttörni a különféle szolgáltatók masszává dagadó üzenethalmán, másrészt kikészíti az ügynökségeket, mert futószalagon kell gyártani a reklámokat.

Úgy tűnik, a UPC telefonszolgáltatását népszerűsítő reklámfilm esetében létrejött az oly ritka, bátor ügyfél és az ihletett ügynökség nagy találkozása. A reklámfilm egy hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát idéző videoklip, egyszerre zenei és kommunikációs paródia. A retróról már minden bőrt lehúztak divattervezők, designerek, zenekarok, kávézók, éttermek, partiszervezők és mindenki, aki tehette. Most a UPC is ezzel próbálkozott, és lám, sikerült olyan fogást találni a stílushullámon, ami mégis működik.

Egy újabb, olcsó telefonálásról szóló szolgáltatást kell népszerűsíteni, még kimondani is unalmas, a T-Com, a Tele2 és számos egyéb telkócég másról sem beszél évek óta. Ezzel a megközelítéssel eddig a hazai piacon azonban senki nem próbálkozott: senki nem csinált paródiavideoklipet telefonkagylót lóbáló hippikkel, és olyan szöveget sem gyakran hallunk egy reklámfilmben: „hogy jöjj el, Telefonember, gyere és szerelj!”.

Sikerült olyan szpotot készíteni, amelyik maximálisan megtöri a reklámblokkok monotonitását. A humoros reklámfilmektől általában azért félnek az ügyfelek, mert a befogadók a poénra emlékeznek, az üzenetre azonban nem. Ebben az esetben a szpot másról sem szól, csak a márkáról és a főüzenetről. Mindezt könnyen el lehetett volna rontani egy steril kivitelezéssel, de szerencsére a ruhák, a sminkek, a szereplők maximálisan hitelesek. Ha a UPC ki tudja használni a reklámfilmben rejlő további kommunikációs lehetőségeket, az ötlet könynyedén hozhat jóval többet, mint ami egy átlagos reklámtól elvárható.

Osztályzata: 5