Közszolgálat vagy üzlet?
Lap a felsőoktatásban
Programfüzetből egyetemi magazin
Tulajdonképpen – amint azt a kiadó, Kimák Ottó elmondta, az utazási iroda nyári programfüzetének sikerét látva indították útjára tavaly ősszel az UniverZOOM magazint. Az egyetemisták és főiskolások ingyenes szórakoztató, információs lapjából a budapesti és a Budapesthez közeli felsőoktatási intézmények hallgatói, dolgozói kéthetente kapnak az őket érintő kérdésekről és változásokról hasznos és pontos információkat. Kimák Ottó azt is elmondta, hogy céljuk egyre inkább a kapcsolatteremtés és információáramlás biztosítása az egyetemek, a különféle diákszervezetek és a hallgatóság között. A magazinban – bár küllemében egészen a februárban bekövetkezett formátumváltozásig meglehetősen hasonlított a könnyed informálódást kiszolgáló ingyenes lapokhoz – elsősorban olvasmányos, elgondolkodtató cikkek, riportok találhatóak. „Nem kívánjuk felvenni a versenyt az olvasókat rövid, gyors információkkal elhalmozó, reklámokkal és apróhirdetésekkel telerakott sajtótermékekkel” – vallotta a kiadó. Érdekes összefüggés, hogy bár az újság célcsoportja miatt réteglapnak számít, mivel Magyarországon az elmúlt évtizedben a felsőoktatási hallgatók száma a többszörösére nőtt (ma csak Budapesten több mint 150 000-ren tanulnak felsőoktatási intézményben), a magazin így igen nagy olvasói táborral bír. A kiadó terve az, hogy a lapot a következő 1-2 évben országosan terjesszék, ami a jelenlegi közel 20 ezres példányszám 90-100 ezerre emelését jelenti. Ezzel együtt a lokalitás feladásával természetesen a terjedelemnek is jelentősen növekednie kell. Bár jelenleg is fiatalok szerkesztik a lapot, a jövőben egyre több, az újságírás iránt érdeklődő egyetemistát szeretnének bevonni a lapkészítésbe.
A kiadó terve az, hogy a lapot a következő 1-2 évben országosan terjesszék, ami a jelenlegi közel 20 ezres példányszám 90-100 ezerre emelését jelenti.
Áras terjesztés vagy hirdetés
„Sajnos, mivel úgy érezzük, hogy ennek a rétegnek elsősorban egy ingyenes lapra van szüksége, a költségeket hirdetések útján kell biztosítani” – fogalmazta meg a kiadás problematikáját a kiadó. „Megpróbáljuk azokat a cégeket megnyerni a lapnak, amelyek megcélzott vevőköre megegyezik a mi olvasóinkkal.” Ellentétben más lapokkal elsősorban nem hirdetési felületeket árulnak, hanem speciális szponzori csomagokat értékesítenek a lap iránt érdeklődőknek. „Hirdetőinket igyekszünk meggyőzni, hogy önálló hirdetések helyett támogassanak egy-egy hozzájuk közelálló rovatot, esetleg biztosítsák a helyet egy-egy nonprofit hirdetőnek”. További lehetőségeket rejt magában az állásbörze rovat, amely a hallgatói és a hirdetői igényeket egyaránt kielégítheti.
Az állásbörze gesztus is
lehet a leendő hirdetőknek
Az UniverZOOM a jelentősebb diákszervezetekkel már felvette a kapcsolatot, amelyek számára ingyenes megjelenési lehetőséget biztosítanak a lapban. A nagyobb szervezetek minden számban szabadon rendelkeznek egy oldallal, amelyen a legaktuálisabb információkat közölhetik a diákság felé önmagukról, rendezvényeikről, az általuk szervezett programokról, lehetőségekről. Ezen belül külön kiemelhető az IAESTE-vel (Mérnökhallgatók Nemzetközi Szervezetével) és az AIESEC-el (Közgazdászhallgatók Nemzetközi Szervezetével) kötött megállapodás, amely szerint 1999 februárjától külön állásbörze mellékletet indítottak. Itt az aktuális állásbörzék ismertetése mellett a hallgatók és a vállalatok közötti kapcsolatteremtést kívánják segíteni (állásajánlatok, ösztöndíjak stb.) Mindazokon túl pedig, hogy e fórumokon mind munkavállalói, mind munkaadói oldalról megtalálhatják az érintettek a számításukat, a lapnak kifejezett előnyt jelenthet a cégek ilyenformán közeljutása az újság kiadójához, hiszen mint potenciális támogatók is szerepelhetnek a későbbiekben – fogalmazott Kimák Ottó.
A lap egyébként rendezvényeket is szervez, így például a tavasszal, április 22-24-én, a Budapesti Műszaki Egyetemen megrendezésre kerülő UniverZOOM ’99 – Nyár, utazás, sport és szabadidő kiállítást, amely nyári programbörzeként is funkcionál majd. Ezzel a rendezvénnyel szeretnének hagyományt teremteni, ezért már ezekben a napokban szervezik a téli, hasonló jellegű börzét.