A tanszékvezető Daniel Couger 1996-os kreatív problémamegoldási modelljére alapozta előadását, melynek alapvető célja azon módszer feltárása volt, mely segíthet a technológiai beállítottságú emberek kreativitásának felkeltésében. A kutatás feltételezi, hogy a kreativitás egy része tanulható. Nemeslaki a módszer fontosságát abban látja, hogy korunk új gazdaságának sikertényezője maga a kreativitás, és állítja, a legnagyobb vezetői kihívások közé tartozik, hogy ezt a rendkívül hasznos erőforrást hogyan tudják kezelni.

A kreativitást azonban számtalan tényező akadályozhatja: szokások, melyektől nem tudunk megválni, valamint érzelmi, kulturális és környezeti akadályok. Ezek feltörése a cél.

Couger ismertetett modellje öt fázist különböztet meg: a problémadefiniálás, a lényeges információ feldolgozása, az ötletek generálása, az értékelés és priorizálás a megvalósítási tervben ölthet alakot. A folyamat leglényegesebb állomása az ötletek generálása, melyben a szokványosnak mondható módszerek között helyett kapott az inkubálás (lazítás) és a humor. A tanszékvezető állítása szerint a mai állásinterjúkon szokatlanul megnőtt a jelölt humorérzékének szerepe.

Az előadás végén egy kutatás eredményét ismerhettük meg, amely rámutatott: az informatikusok a kreativitást gátló tényezőket az átlagnál erősebbnek, míg az ösztönzőeket az átlagnál kevésbé fontosnak érzik. Ennek az eredménynek az átlaghoz való közelítése a vezetők feladata, és egyben az informatikusok kreatívabb munkavégzésének feltétele.