Leszáll az est
A Pesti Estről
2007. március 05. 12:00
2007 elejére a Pesti Est – vagy legalábbis az a Pesti Est, amely nagyjából tizenöt éve elengedhetetlen kelléke volt minden, a lakásából időnként kimozduló fővárosi ember életének – meghalt.
Az a laikusnak is feltűnhetett, hogy a néhány éve már telefonkönyv-vastagságú lap szép lassan egyre vékonyabb és vékonyabb lett. Aki pedig egy fokkal jobban értesült, az hamarosan azt is megtudhatta, hogy az egykor taxitársaságot, menő szórakozóhelyet és kereskedelmi rádiót is működtető vállalkozáson tulajdonosai gyakorlatilag kénytelenek voltak túladni. Akarom mondani „a piaci lehetőségek teljesebb kiaknázása és a szinergiák még hatékonyabb kihasználása érdekében szorosabbra fűzi kapcsolatát a Sziget és az Est Média csoport”.
Az Est bukása szomorú történet. Senkitől nem várom el, hogy akár egyetlen könnycseppet is elmorzsoljon, de amiatt igenis bánkódhatunk, hogy a kevés magyar médiavállalkozás egyike ilyen csúnyán összedőlt. Hiába lett Magyarország a rendszerváltás után a lehetőségek országa a médiaiparban is, közülünk alig néhányan voltak olyan okosak, kitartóak, ügyesek és szerencsések, hogy élni is tudjanak a ziccerrel. A Pesti Estet alapító Lang András és Melis András sem a spanyolviaszt találta fel, csak tisztában voltak a magyar kapitalizmus egyes számú axiómájával, nevezetesen, hogy ami nyugaton befutott, az előbb-utóbb nálunk is be fog. Ők csak azt vették észre, hogy Hegyeshalmon túl minden nagyvárosnak van ingyenes programmagazinja, majd egyszerűen piacra dobták a magyar mutációt. A többi már történelem, ahogy egészen hülye életrajzírók szoktak fogalmazni.
Utólag már könnyű okosnak lenni, de tény, hogy az estesek szinte keresték a bajt, és bár megpróbálhatják a dolgot a körülményekre és a csillagok szerencsétlen együttállására fogni, magukon kívül nem hibáztathatnak senkit az elcsúszásért. Kettőt hibáztak, de mindkét baki kellően kapitális volt ahhoz, hogy akár magában is kihúzza a talajt egy virágzó vállalkozás alól. Először is az Est túl sokat akart, sőt – talán a tulajdonosok álmait kergetve – gyakorlatilag mindent, a Toldi moziig, a Liszt Ferenc téri kávézóig és a taxitársaságig bezárólag. Másrészt pedig a tulajdonosok elkövették azt a hibát, ami viszonylag gyakori olyan vállalkozóknál, akik nemcsak értelmi, hanem érzelmi alapon is kötődnek termékükhöz: nem tudtak időben kiszállni a bizniszből.
Több legenda is kering arról, hogy pontosan kik, mikor és mennyit kínáltak korábban a Pesti Estért. Abban minden forrás egyetért, hogy többet, mint az a félmilliárd forint, amellyel most a Sziget, illetve a „kezdeményezés mögé álló pénzügyi befektetőcsoport” beszállt a cégbe. Két és fél éve, amikor a Sanoma eldöntötte, hogy belép az ingyenes programmagazin-piacra, úgy hírlik, először az Estet kereste meg egy felvásárlási ajánlattal, ám hiába volt akkor szó a mostani összegnek legalább a négyszereséről (ezt természetesen megerősíteni nem tudjuk, csak a verebek csiripelték és a szél susogta), az estesek büszkén az önállóság mellett döntöttek. A Sanoma ekkor elindította az Exitet, amely hamar nemcsak komoly vetélytársa, hanem konkrét háborús ellensége lett a Pesti Estnek. Emlékezetes csata volt például a 2006-os Sziget Fesztivál, amelynek hivatalos programfüzetét – akárcsak korábban minden évben – az Est készíthette, a sértődött Sanoma pedig cserébe valamennyi lapjának azt javasolta, inkább ne foglalkozzon a Szigettel. Ekkortól már világos volt, hogy az Est hosszú távon nem nyerhet egy ilyen tőkeerős vállalkozással szemben, ráadásul a piacon időközben minden várakozás ellenére is megerősödő harmadik szereplő, a Flyerz pozíciója is inkább az Estet érintette érzékenyen.
Önmagán jóval túlmutató jelenség, hogy az eddigi Estnek befellegzett – és nehogy félre legyek értve, simán el tudom képzelni, hogy a lap hamarosan akár talpra is állhat, meg hogy a cég pénzügyi mutatói rendben vannak. De az Est annak az újságíró/vállalkozó/médiaipari szakmunkás generációnak volt az utolsó, függetlenként talpon maradt bástyája, amely közvetlenül a rendszerváltás után tudta magát szabadjára engedni. Ők készítettek olyan emblematikus lapokat, mint például a Magyar Narancs, illetve olyan határokat feszegető médiumokat, mint a Tilos Rádió. Ezek az Est kivételével soha nem voltak kereskedelmileg is sikeres vállalkozások, ráadásul mára – ha egyáltalán – egykori formabontó és izgalmas énjük szomorú paródiájaként tudtak csak fennmaradni.
A Narancs, a Tilos, az Est és még néhány kisebb műintézmény szakmailag és humánerőforrásilag egyaránt újat hozott a kádárizmusból éppen kievickélő magyar médiába, amelynek jelentős része sajnos nem sokat változott a mai napig. Ezek a fiatalok (illetve ma már inkább középkorúak) az olvasható magyar nyelvű újságcikkektől a reggeli talk rádió műfajáig számos izgalmas találmányt mutattak be nekünk, hogy aztán a szélmalomharcba belefáradva a tehetségesebbje felfelé szárnyaljon, akár egészen a T-birodalom hófödte csúcsaiig, a többiek meg lemaradjanak valahol útközben. A Pesti Est bukásával ez az utolsó bástya is elesett, így most teljesen szabad a pálya. Akár az ismét forradalmit újítani akaró kicsiknek, akár a világ rendje szerint mindent megevő nagyoknak.
Az Est bukása szomorú történet. Senkitől nem várom el, hogy akár egyetlen könnycseppet is elmorzsoljon, de amiatt igenis bánkódhatunk, hogy a kevés magyar médiavállalkozás egyike ilyen csúnyán összedőlt. Hiába lett Magyarország a rendszerváltás után a lehetőségek országa a médiaiparban is, közülünk alig néhányan voltak olyan okosak, kitartóak, ügyesek és szerencsések, hogy élni is tudjanak a ziccerrel. A Pesti Estet alapító Lang András és Melis András sem a spanyolviaszt találta fel, csak tisztában voltak a magyar kapitalizmus egyes számú axiómájával, nevezetesen, hogy ami nyugaton befutott, az előbb-utóbb nálunk is be fog. Ők csak azt vették észre, hogy Hegyeshalmon túl minden nagyvárosnak van ingyenes programmagazinja, majd egyszerűen piacra dobták a magyar mutációt. A többi már történelem, ahogy egészen hülye életrajzírók szoktak fogalmazni.
Utólag már könnyű okosnak lenni, de tény, hogy az estesek szinte keresték a bajt, és bár megpróbálhatják a dolgot a körülményekre és a csillagok szerencsétlen együttállására fogni, magukon kívül nem hibáztathatnak senkit az elcsúszásért. Kettőt hibáztak, de mindkét baki kellően kapitális volt ahhoz, hogy akár magában is kihúzza a talajt egy virágzó vállalkozás alól. Először is az Est túl sokat akart, sőt – talán a tulajdonosok álmait kergetve – gyakorlatilag mindent, a Toldi moziig, a Liszt Ferenc téri kávézóig és a taxitársaságig bezárólag. Másrészt pedig a tulajdonosok elkövették azt a hibát, ami viszonylag gyakori olyan vállalkozóknál, akik nemcsak értelmi, hanem érzelmi alapon is kötődnek termékükhöz: nem tudtak időben kiszállni a bizniszből.
Több legenda is kering arról, hogy pontosan kik, mikor és mennyit kínáltak korábban a Pesti Estért. Abban minden forrás egyetért, hogy többet, mint az a félmilliárd forint, amellyel most a Sziget, illetve a „kezdeményezés mögé álló pénzügyi befektetőcsoport” beszállt a cégbe. Két és fél éve, amikor a Sanoma eldöntötte, hogy belép az ingyenes programmagazin-piacra, úgy hírlik, először az Estet kereste meg egy felvásárlási ajánlattal, ám hiába volt akkor szó a mostani összegnek legalább a négyszereséről (ezt természetesen megerősíteni nem tudjuk, csak a verebek csiripelték és a szél susogta), az estesek büszkén az önállóság mellett döntöttek. A Sanoma ekkor elindította az Exitet, amely hamar nemcsak komoly vetélytársa, hanem konkrét háborús ellensége lett a Pesti Estnek. Emlékezetes csata volt például a 2006-os Sziget Fesztivál, amelynek hivatalos programfüzetét – akárcsak korábban minden évben – az Est készíthette, a sértődött Sanoma pedig cserébe valamennyi lapjának azt javasolta, inkább ne foglalkozzon a Szigettel. Ekkortól már világos volt, hogy az Est hosszú távon nem nyerhet egy ilyen tőkeerős vállalkozással szemben, ráadásul a piacon időközben minden várakozás ellenére is megerősödő harmadik szereplő, a Flyerz pozíciója is inkább az Estet érintette érzékenyen.
Önmagán jóval túlmutató jelenség, hogy az eddigi Estnek befellegzett – és nehogy félre legyek értve, simán el tudom képzelni, hogy a lap hamarosan akár talpra is állhat, meg hogy a cég pénzügyi mutatói rendben vannak. De az Est annak az újságíró/vállalkozó/médiaipari szakmunkás generációnak volt az utolsó, függetlenként talpon maradt bástyája, amely közvetlenül a rendszerváltás után tudta magát szabadjára engedni. Ők készítettek olyan emblematikus lapokat, mint például a Magyar Narancs, illetve olyan határokat feszegető médiumokat, mint a Tilos Rádió. Ezek az Est kivételével soha nem voltak kereskedelmileg is sikeres vállalkozások, ráadásul mára – ha egyáltalán – egykori formabontó és izgalmas énjük szomorú paródiájaként tudtak csak fennmaradni.
A Narancs, a Tilos, az Est és még néhány kisebb műintézmény szakmailag és humánerőforrásilag egyaránt újat hozott a kádárizmusból éppen kievickélő magyar médiába, amelynek jelentős része sajnos nem sokat változott a mai napig. Ezek a fiatalok (illetve ma már inkább középkorúak) az olvasható magyar nyelvű újságcikkektől a reggeli talk rádió műfajáig számos izgalmas találmányt mutattak be nekünk, hogy aztán a szélmalomharcba belefáradva a tehetségesebbje felfelé szárnyaljon, akár egészen a T-birodalom hófödte csúcsaiig, a többiek meg lemaradjanak valahol útközben. A Pesti Est bukásával ez az utolsó bástya is elesett, így most teljesen szabad a pálya. Akár az ismét forradalmit újítani akaró kicsiknek, akár a világ rendje szerint mindent megevő nagyoknak.
