Majd a Juli segít!
Szombaton elhunyt Nemes Juli, a magyar reklámszakma egyik legkiemelkedőbb személyisége. Kollégáit, barátait arra kértük, osszák meg egy-egy gondolatukat Juliról.
Nemes Julit nem tudjuk felhívni többet, ő sem hív majd jókedvűen, energikusan, dühösen, nem látjuk konferenciák előadói között, nem ír e-mailt, nem találkozunk, hogy megbeszéljünk valami közös dolgot. Ezen nem tudunk változtatni. Azt viszont szeretnénk elérni, hogy a reklámszakma soha ne felejtse el, mit köszönhet Nemes Julinak. Az emlékezést pedig a történetek segítik. Arra kértük Juli közeli ismerőseit - akikről tudtuk, hogy jóban voltak vele -, mondjanak egy-egy történetet, egy-egy gondolatot Nemes Juliról.
Végtelen sok történet van még. Azt szeretnénk, ha minél többet megismerhetne a szakma nyilvánossága, ezért mindenkit arra kérünk, hogy ha van emléke Nemes Juliról, írjon a cikk kommentjei közé!
Bölcs Ádám, a Well ügyvezető igazgatója
Nem írunk le
Meghalt – ennyit mondott a telefonba Dani, a férje.
Halála előtt egy nappal látni lehetett, hogy Juli már inkább el akar menni. És ha ő valamit akar…
Egy filmes kolléga írta: „nagyon nehéz arra gondolni, hogy nincs kivel komolyan üvöltözni azért, hogy valami még jobb legyen."
Tudjuk, hogyan élt. Kétszáz százalékon pörgött. Nemrégiben egy szakmabeli kolléga kérdezte tőle: mit szedsz, hogy így bírod a tempót? Semmit – jött a válasz. Így élek, aztán egyszer csak leesek a székről és vége.
Halála előtti héten még filmet forgattunk vele. Hajnali fél 4-kor azt mondta, hogy nincs jól, hazamenne lassan. Akkor láttam utoljára. Mielőtt beült a taxiba, gyorsan hozzátette: ne írjatok még le. Nem is értettem, miről beszél. Most már értem. Nem írunk le, Juli. És nem is feledünk. Soha.
Kaszás György, Upgrade Communications, alapító, kreatívigazgató
Rövid leszek (ahogy sajnos az élet is az), és mindössze három dolgot említek meg. Három vitathatatlan, makacs tényt, egyáltalán nem érzelemmentesen.
Egy: ő volt az, aki kiharcolta anno, hogy létrejöhessen az ország első – és sok éven át egyedüli – kreatívrészlege a Mahirban. És ezt sosem felejthetjük el neki.
Kettő: nem tudom, hogy megbánta-e a későbbi komoly és komolytalan vitáink során, de ő volt az, aki felvett engem ügynökségi kreatívnak, nullkilométeres kezdőként. E nélkül nem tudom, hol lennék ma. És ezt sosem felejthetem el neki.
Három: a reklámért élt, nem csak a reklámból, és mégse csak egy reklámszakember volt ő. Hanem intézmény. „A” Nemes Juli. Sosem felejthetjük el.
Kárpáti Róbert, grafikus
Elsősorban barátom volt. Másodsorban megbízóm.
Egy olyan megbízóm, aki nem csak megbízott a munkákkal, hanem közben barátként állt mellettem. Megbízott bennem. Munkáinkat áthatotta a barátság, tele volt hullámvölgyekkel és hegyekkel, de ettől volt jó vele dolgoznom. Rengeteget tanultam Julitól.
Még szinte el sem ment, már most tudom, hogy hiányozni fog vele a kávézás, a munka, a diskurzus, az összefutás a Pozsonyi úton...
Hiányozni fog a lénye.
Gellért Emese, a Memo Communications alapítója
„Te, az egy zseni... micsoda agya van ennek a srácnak” – mesélt Nemes Juli egy fiatal kreatívról, akinek a sorsát egyengette éppen. Juli volt a reklámszakma nagy felfedezője: felkutatta, tanította és pályára állította az általa kiszemelt tehetséges fiatalokat; a kedvenceit aztán csillogó szemmel, bombasztikus jelzőkkel méltatta – erről a pártfogoltak gyakran mit sem sejtettek.
A maga tehetségét olyan ártatlan természetességgel viselte, hogy elszégyellte magát az ember, de másokban hatalmas energiákkal kereste az értékest.
Úgy tűnt, harsány, pedig milyen finoman adta tudtomra, ha tévúton jártam! Egyszer egy elejtett megjegyzéséből arra következtettem, hogy sürgősen át kellene néznem az elmúlt tizenöt év díjnyertes filmjeit, mert egy általam nevezett alkotáshoz hasonlót Juli „mintha már látott volna valahol”. Nekiestem az archívumoknak, és az éjszaka közepén valóban ott vigyorgott rám úgy 1996-ból a szóban forgó műre erősen hasonlító reklám. Szépen visszavontam a nevezést és megmenekültem egy csúnya leégéstől. Juli ezt az esetet később soha nem említette, pedig nyilvánvalóan tudta, mi történt.
Épp a napokban láttam a fényképét valahol. Arra gondoltam, milyen rendes a Jóisten, amikor a szép archoz briliáns elmét és nemes lelket is adományoz. Csak az évekkel ne bánt volna ilyen szűkmarkúan.
Szép álmokat, Julika!
Geszti Péter, dalszövegíró, énekes, reklámszakember
Ha valamit lehetett szeretni a magyar reklámszakmában, akkor az Juli lelkesedése volt. Ha valakit lehetett szeretni a magyar reklámszakmában, akkor Juli azt szerette. Ezért pedig mi is szerettük Julit. Aki szép csendben klasszikus lett. Ez a legtöbb, amit az ember e pályán itthon elérhet. A szlogenek és fősorok elporladnak, a megrendelők megszűnnek vagy megveszik őket, újabb és újabb kampányok menetelnek a feledés felé. De marad egy emlék, hogy valaki közülünk ezt milyen nagyon jól csinálta. Pezsgett, pezsdült, pezsdített. Tiszteletre méltó képesség.
Gosztonyi Csaba, a Carbon Group alapító ügyvezetője
Még sosem írtam nekrológot. Julihoz még maga a szó sem passzol. Micsoda szar hangzása van. Ezt a műfajt meghagyom a sportújságíróknak, ebben ők a legjobbak. Búcsúzni sem fogok nyilvánosan (a gyász önző elfoglaltság), csak hirtelen leírom, hogyan foglalnám össze, mit jelentett az életemben.
Viszonylag kevés szaktárssal szoktam munka után időt tölteni. Ő a kevesek egyike, akivel legalább évente egyszer találkoztunk (ott folytattuk, ahol) és fennhangon röhögtünk. Mindene volt a szakma és a reklám. Ha jól emlékszem, 2005-ben előadást tartottam a Golden Drumon a magyar kreativitás és néplélek sajátos találkozásáról. Necces téma volt, nem is sikerült megfelelően megugranom. Egyesek viccesnek találták, mások megbántódtak. Juli az utóbbiak közé tartozott. Megbeszéltük, akkor nem, de sokára meg is értettem, mi zavarta. Ez a közeg volt az élete, akik megfordultak a kezei alatt, vagyis a mai kreatívszakmát formáló gondolkodók, a gyerekei. Én őket bántottam, akaratlanul is.
Amikor négy évvel ezelőtt álmaim irodájába költöztem, az elsők között volt, akinek el akartam dicsekedni a szerzeménnyel. Tudtam, hogy ő tud velem örülni. Örült is, de láttam a szemében, hogy volt benne egy kis hiányérzet. Éppen nem volt kreatívigazgató sehol, de alkotni akart, ezért felajánlotta, sőt szinte kérte, hogy ha van valamilyen értelmes gondolkodnivaló, ne legyek rest, keressem. Sosem mertem “egyszerű” kreatív munkára felkérni, pedig most már tudom, őt nem a rang vezette, a közeg volt a mindene.
A karrierem tipikusan kelet-európai. A szakmán kívülről, fiatalon kerültem viszonylag magas polcra. Egy valaki azonban mindig hiányzott az életemből: a mester. Sokszor elmerengtem azon, hogy őt elfogadtam volna, ha elfogadott volna tanítványának. A gép máshogy dobta és mostantól egy barátra emlékezem.
Halász Gyula, a HD Creative kreatívigazgatója
Még mindig nem hiszem el. Nem, Julcsi nem ilyen. A rossz ötleteket mindig biztos kézzel húzta ki a listáról. A sajátjáról is.
Egyszer, még kezdő koromban, az egyik szösszenetemet hosszasan, olyan Julcsisan nézegette. Én levegőt sem mertem venni. Csak annyit mondott egy idő után: “Mire gondoltál?”.
Én erre elmeséltem, hogy mi is volt a fejemben, mire ő ezt válaszolta: „Tudod Gyula, nem állíthatunk minden óriásplakát mellé egy kreatívot, hogy elmagyarázza, miről is szól.”
Ezt a leckét egy életre megtanultam. Tőle, a mesteremtől, akinek köszönhetem, hogy ebben a szakmában dolgozom.
Félretéve minden tiszteletem, most én is csak annyit kérdeznék: Julcsi, mire gondoltál? Mert ez nem volt jó ötlet.
Nagyon nem és még mindig nem hiszem el…
Harmat Gábor, a Lowe kreatívigazgatója
Az autópályán megyünk, Juli a volánnál. Neki úgy tíz éve van jogosítványa, nekem még csak majdnem, ő viszont napi rendszerességgel vezet, ezenkívül nagyjából hetedszer tartok vele Ausztriába az anyósülésen, a többi úthoz képest kifejezetten visszafogott, száznegyvenes tempóban. – Figyelj, ezt most tanultam! – mondja büszkén és felkapcsol ötösbe. Addig nem szerette ezt csinálni, úgyhogy nem is csinálta, magyarázza, olyan macerásnak tűnt, ki oldalra, aztán felfelé. Tudom, mind tudjuk, hogy különös viszonya van a hétköznapi tárgyakkal, amiket nem lehet gesztikulálásra használni, és egy ezerhatszáz köbcentis motor mindenképpen ez a kategória, de ez először még engem is meglep. Aztán rájövök, hogy tulajdonképpen nincs benne semmi különös, legalábbis az ő világában nincs, ami nem érdekli, az egyáltalán nem létezik a számára, ilyen például a végsebességhez közeli tempóban, negyedik fokozatban megtett több ezer kilométer hatása a forgó alkatrészekre. Ami viszont igen, azért a végletekig tud rajongani, ilyen például Bécs felé hajtva sztorizni, vitatkozni, lelkesedni és mesélni és tanítani, fáradhatatlanul, folyamatosan, humorosan és stílusosan és hangosan, mert túl kell kiabálni valami panaszos üvöltést a motorháztető felől. Szóval nem is feszegetem a témát, inkább arra gondolok, hogy pár percig szerencsésnek fogom érezni magam, ha épségben kiszállok az autóból. Most meg arra, hogy egy életre szerencsésnek fogom érezni magam, amiért beszállhattam. Köszönöm, Juli.
Havasi Raymond, a Havasi Live alapító- kreatívigazgatója
Ami először eszembe jut róla, az a szeme. A hatalmas, nyílt gyermekszemei. Picike alkatú volt, általában felfelé nézett, ami még nagyobbra nyitotta tekintetét. Mindig elbűvölt, milyen őszintén tudott rácsodálkozni a világra. Pontosan 23 éve – 1989 februárjában - indítottam az első privát reklámügynökségek egyikét. Csak egy team előzött meg: a Spot. Mindjárt a bemutatkozó nyomtatványuk olyan lett, ami a mai napig, szégyenkezés nélkül odaadható lenne bárkinek. Juli készítette el, természetesen. Később, a legendás GGK egyenletesen magas kreatív minősége is jórészt neki volt köszönhető, Mindig idegesebbek lettünk, ha a GGK is indult a tenderen. Nagy sikereket ért el, mégsem osztotta az észt, mint sokan mások, hanem megmaradt kollégának, barátnak. Soha nem hallottam tőle, hogy bárki munkáját leszólná mások előtt, pedig kevés ember tudta nála jobban, milyen az igazi reklám. Folyamatosan dolgozott. Utoljára idén januárban találkoztunk, éppen egy tenderen. Ahogy meglátott, szélesre tárt karokkal borult a nyakamba, amolyan nemesjulis módra. Pörgött, fiatalos volt, egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy most látom utoljára. Ezért nem is hihető, hogy nincs többé. Valahol biztosan dolgozik, talán épp az új Mennyország kampányon. Fogalmam sincs, miről szól majd, de abban biztos vagyok, az ügyfél elégedett lesz.
Mezriczky László, az Ispiro Consulting tulajdonos-ügyvezetője, a Magyar Reklámszövetség elnöke
Egy fogadáson álltunk Julival vagy másfél éve, a falat támasztva és beszélgettünk. Hangzavar volt, így az apró termetű Julira nagyon figyelnem kellett, hogy meg is halljam szavait. Ám olyan vehemensen, lenyűgözően beszélt nekem arról, hogy mennyire sok mindent szeretne csinálni a következő időben, hogy mennyire fiatalnak és energikusnak érzi magát, és hogy jó lenne, ha a szenioritásnak volna értéke szakmában (mint ahogyan nincsen), hogy észre sem vettem, hogy vagy egy órája görnyedek szegény fölé. Egy fotós rebbentett szét bennünket, aki meg is örökítette mókás kettősünket. Aztán amikor kilépve a kapun taxit hívtam, akkor vettem észre, hogy teljesen elment a hangom, illetve ami volt, Julinál hagytam… Olyan szívesen visszakérném most!
Megyer Örs, a Megyer Counsulting alapítója
Drága Julikám!
Olyan gyorsan elmentél, hogy még elköszönni sem volt időnk egymástól. Talán jobb is így, mert a könnyek talán gátoltak volna a bennünket a vidám emlékek felidézésében. Most már biztos újra mosolyogsz odafent. A levelem az örökvidám énednek írom. Nekem ő volt az igazi Nemesjuli.
Vidám élményekből kijutott bőven, amelyeket ismeretségünk 40 éve alatt átéltünk. Mindig imádtad a vicceket, különös érzéked volt a humorhoz. Úgy gondoltam, hogy biztos jobban örülsz egy-két kedves emlék felidézésének. Voltak ezek között olyanok is, amelyeket még évtizedekkel később is szívesen meséltél.
Ilyen volt az a nevezetes első közös prezentációnk. A barcsi Kemikál cégnek terveztünk új arculatot. Céges kocsi akkor még nem dukált nekünk, így az én 1956-os évjáratú, Ezüst villám névre hallgató bogárhátúmmal vágtunk neki a téli Baranyának. A kocsi egyetlen gyenge pontja a fűtés hiánya volt. Vittünk ugyan pokrócot magunkkal, de az nem volt elég, ezért meg-meg kellett állnunk egy-egy korty szívmelegítőért. Mire megérkeztünk, a kocsiban már „forró” volt a hangulat. Sokszor láttalak prezentálni, de szerintem életed egyik legfergetegesebb előadását produkáltad akkor.
Biztos élénken emlékszel arra is, amikor pár évvel később a miskolci kirendeltségünk jóvoltából megkaptuk az alkoholmentes Póló sör bevezető reklámjának elkészítését. Ahogy az szerencsés esetekben történni szokott, az alkotó team először megismerkedik a termékkel, jó esetben megpróbál bele is szeretni. Meg is rendeltünk egy karton Pólót Bőcsről. A hetvenes évek sörkultúrája nem volt összevethető a maival, de az az élmény még az akkori elvárásokat is jelentősen alulmúlta. Ugyanis - sörről lévén szó - a bevezetés nyár közepére esett. Aki szokott alkoholmentest inni, az jól tudja, hogy ez a sör csak nagyon jól hűtött állapotban „élvezhető”. Nos, ez a karton egy fekete Volga csomagtartójában érkezett Budapestre. Az idő sürgetett, a kóstolást nem lehetett halogatni. Pedig kellett volna… Azt hiszem életed egyik legnagyobb kihívása volt a meleg Póló kortyolgatása után megtalálni a megfelelő fogyasztói insight-ot!
A történeteket a végtelenségig folytathatnánk. De tizenhét együtt töltött év után elváltak útjaink. Te a Spot ügynökség alapításába fogtál, én meg a DDB-be. Újabb tizenhárom év telt el, mire újra összekerültük egy rövid kísérletre. Mindketten önálló pályára léptünk. Szép álmokat dédelgetve megalapítottuk a Kaviar Kft-t. De egy éven belül kiderült, hogy neked hiányzik a CSAPAT. És amikor a Well a látókörünkbe került, már én beszéltelek rá, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásod, és menj át Ádámékhoz, az a te igazi világod.
Biztos vagyok, hogy már odafönt is belefogtál egy új csapat összefogásába. Drága Juli, kívánom, hogy sikerüljön a legjobb teamet összeállítani. Ott talán már az ügyfelek is engedékenyebbek.
De ne felejts el írni! És persze küldd a sztorikat!
Sok-sok szeretettel
Örs
Merényi Éva, a Lowe GGK egykori ügyvezető igazgatója
Itt ülök azzal a reflexszerű gondolattal, hogy én ezt nem tudom egyedül megírni, majd a Juli segít. Neki minden eszébe jut.
Mi hárman voltunk egy – Juli, Andrea és én. Munkában, életben, jóban és rosszban. Igazán. És az életünk hosszabb részét éltük le együtt, mint külön.
Nálunk a menedzsment meetinget, boszimíting-nek hívták, hívtuk.
A GGK egykori tulajdonosai nemrég mesélték el, hogy amikor a céget itthon megalapították, sokan le akarták beszélni őket, mert abból csak baj lehet, ha egy céget három nő, ráadásul barátnő vezet. Nem lett. Mert az alapnormákon kívül – légyen is az bármi, elég, ha mi tudtuk – még véletlenül se hasonlítottunk egymásra. Mást tudtunk, más személyiségek voltuk, akik kiegészítettük egymást. Eltüntettük egymás gyengeségeit, építkeztünk egymás erősségeire, védtük egymást a csalódásoktól és minden bajtól. Most először nem sikerült.
Juli volt a motorunk. Ő volt a Megoldás. Az örök elégedetlensége, hogy a jónál is van jobb, a harcaink hajtottak minket előre. A szellemisége, a rugalmassága, az örök lázadása, a lehetetlent nem ismerő természete és energiája hajtott, épített bennünket. Andreát és engem. A GGK-t és a szakmát. Az ő mindenre való nyitottsága, a befogadóképessége, reakcióképessége őrizte a mi frissességünket is.
Egy történet, ami Julira jellemző? Furcsa, de a mostani, kábult állapotban, csak egyvalami jut eszembe. Amikor a GGK 10 éves lett, a tulajdonosaink megajándékoztak bennünket néhány kellemes New York-i nappal. Egy nyitott városnéző busz tetején ültünk és megállt mellettünk egy kb. 180 centis, vékony, manökentípusú fekete bőrű lány. Így ülve a combjáig értünk. Juli megszólalt: „na, tessék, ilyen akarok lenni”. És ez - félreértés ne essék - nem arról szólt, hogy ne lenne elégedett magával. Egészséges önbizalma volt. Nekem ez A Juli. Aki nem kis léptékben gondolkodik, a lehetetlent nem lehetetlenként éli meg, és a fantáziájának, optimizmusának nincs határa. Az egyszerű valóság lényegtelen.
És most már nem lesz, aki ezt belénk szuggerálja.
Juli, te sokkal jobbat írtál volna.
Rényi Andrea, a GGK, Lowe GGK alapítója, volt ügyvezetője
40 év együtt
- ő adta a kezembe az első pohár jó bort,
- vele szívtam az első cigarettámat,
- együtt tanultunk meg angolul,
- ő hívott a reklámszakmába,
- ő érttette meg velem a kreativitás fontosságát,
- ő volt az esküvői tanúm
- vele alapítottuk a SPOT-ot, lettünk GGK, Lowe GGK
- együtt tanultuk meg, hogyan kell nemzetközi színvonalon dolgozni
- az első részvénykampányunkat együtt prezentáltuk,
- együtt tanultuk meg, mit jelent a hálózati ügynökség
- közösen dolgoztunk azon a kampányon amiből óriási nemzetközi siker lett
- együtt élveztük több nemzetközi díj sikerét
- az első tréningprogramot is együtt éltük meg, és még mennyit…
- nélküle sosem lehettem volna sikeres menedzser
- 40 évig együtt sírtunk és együtt nevettünk,
- most már nélküle…
Sas István, reklámszakember, reklámpszichológus, egyetemi tanár
Tudtad és mindig mondtad, hogy „ A pizzafutár nem hozza meg a kreativitást!”. Igazad volt! Persze, hogy nem. Arra, hogy éjszakákon át görcsölve, formális csoportok, formális szervezetek idióta játékszabályait betartva szüljenek meg valamit, abban Neked nem kellett volna részt venned. Ha valakinek nem, hát neked biztosan. Neked, a nagyon kevesek egyikének, aki zsigerből varázsolta elő a legszebb dallamokat ebből a reklám nevű fura ezüsthangszerből. Mégis ott vártál mindig a pizzafutárra! Sosem hagytad magukra őket, fontosabb volt Neked az ő sikerük a sajátodénál. Küszködtél, és végül mindig előbbre volt a csapat eredménye a sajátodénál. Vártad a pizzafutárt velük, pedig nem is voltál éhes. Ebben voltál különb nálunk. Nagyon becsüllek érte. A francba! Gyere vissza Juli, együnk végre egy pizzát és röhögjünk közben egy nagyot.
Sas Pista
Simon Zoltán, a Café Creative kreatívigazgatója
The challenge
Hány éves lehetett? Fogalmam sincs. Csak azt tudtam, hogy jóval korábban kezdte a szakmát, mint én. Nem látszott rajta a kor, sem kívül, sem belül. Amióta megismertem, semmit sem változott. Illetve dehogynem. Hozzám képest egyre fiatalabb lett, ami gyakorlatilag annyit jelentett, hogy én lettem évről évre öregebb. Szövegíróként elmagyarázta nekem, hogy szerinte miért nem kell a fősor végére pont: mert az olyan hagyományos, olyan konzervatív, olyan túlzottan szabályos. Kreatívigazgatóként arról győzködött, hogy ne féljek bevállalni azt, hogy csak az egyetlen, csak a legbátrabb ötletet vigyem az ügyfél elé, ha abban hiszek. Az Art Directors Club Hungary alapító ülésén pedig kikérte magának, hogy őt javasoljam elnöknek magam helyett, nekem kell annak lennem, mondta, mert ő már ehhez túl öreg. Röhögnöm kellett. Kínomban. Addigra már sokkal fiatalabb lett nálam. És mindannyiunknál. Mutasson nekem bárki olyan kreatívot a szakmában, aki elkötelezettebb, lelkesebb, bevállalósabb annál, mint amilyen ő volt!
Mi volt a titka? Azt hiszem, hogy a lázadás. A lázadás a konzervativizmus, a kisstílűség és a kompromisszumok ellen. De úgy is mondhatnám, hogy az unalom, a látszatmegoldások és a beszariság ellen. Ha be kellene mutatnom őt úgy, ahogy én megismertem, akkor azt kérném, hogy nézzük meg a kedvenc reklámfilmjét, a kedvenc rendezőjétől: Tarsemtől: Superga – The challenge
Szerintem Juli azért szerette annyira ezt a filmet, mert magára ismert benne. A lázadók harcos, zajos, fiatalos attitűdje soha nem veszett ki belőle. A nyúlmaszkos tüntető, aki akkor is ragaszkodik a kedvenc cipőjéhez, ha elveszett az egyik párja, mintha ő maga lenne. A lány, aki megőrzi az identitását, az önkifejezés vágyát, illetve tárgyát. De sokkal egyszerűbben fogalmazva, nekem mindig is ő volt és ő lesz az a gyönyörű, kortalan, dacos szőke, aki homlokát összeráncolva figyeli a film végén, hogy megfelelünk-e a kihívásnak: elég elszántak, elég bátrak, elég kreatívak vagyunk-e.
Somlói Zsolt, a Mindshare ügyvezető igazgatója
Nem lehetek elég hálás a bizalomért, az emberi és szakmai mintákért, amit tőle / tőlük kaptam. Életem egyik legnagyobb lehetőségét kínálták azzal, hogy akkor engem 22 évesen odahívtak / odaengedtek maguk közé, sőt, rövid időre tulajdonostárssá is válhattam. Juli mindig magas tűzön égett, minden nap új és új dolog érdekelte a régit odahagyva vágott bele az újba. Pezsgett a levegő körülötte. Mindenből a maximumot akarta kihozni, kompromisszumok nélkül. Mellette dolgozva, figyelve rengeteget tanultam tőle nemcsak szakmát, hanem filmet, művészetet, életet.
Köszönök mindent, Juli
Dr. Takács Ildikó, a Reklám Világszövetség (IAA) volt alelnöke
Mély megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy a szakma egyik meghatározó személyisége távozott közülünk a közelmúltban. Annak ellenére, hogy szoros, hosszú távú munkakapcsolat nem fűzött minket egymáshoz, mindig elismeréssel figyeltem pályafutását. Nagy része volt a Reklám Világszövetség 1996-os magyarországi konferenciájának kreatív munkájában, amelynek előkészületeihez rengeteget adott önzetlen segítségével és szaktudásával.
Úgy gondolom, hogy a következő generációknak Juli munkássága, kreatív gondolkodásmódja és szakmai rátermettsége méltán szolgálhat példaként.
Tihanyi Péter, az ACG kreatívigazgatója
Sokadszor kezdem el, és törlöm ki mindjárt az első sort. Banálisnak, mesterkéltnek, hozzá nem méltónak érzem a leírt szavakat. Valószínűleg azért, mert még mindig csak keresem őket. Túl hirtelen ez az egész. Akire felnézel, akin felnősz, aki miatt már azért is büszke tudsz lenni magadra, hogy csapattagként mögé, sőt aztán már mellé is állhatsz, abban a valakiben van valami misztikus. Tudom, és ebben a drámai hírben ez az egyetlen jó tudás, hogy Nemes Juli nem csak számomra halhatatlan. Nem fogom felsorolni geil reklámos stílusban, hogy ki mindenkinek.
Vaktor Éva, Sky Marketing, ügyvezető igazgató
Ő már akkor kreatívigazgató volt, amikor még ezt sem tudtuk, mit jelent ez.Ő maga volt a kreatívigazgató alaptípusa: a hétköznap gyakorlati ügyeiben szétszórt, de egy stratégiát hihetetlen pontosan megérző és követő agya volt, ha becsöppent egy tárgyalásra azonnal képben volt, minden művészi újdonságot ismert, miközben a városban órákig úgy keringett, mint egy idegen bolygón.Imádott szerepelni, ha bármi baja volt, amikor felment függöny, repkedett a színpadon.Kidobott minden ötletet, amit már látott valamikor, lelkesített, hajtott, amit jónak tartott nem engedte el, erőszakos volt és követelt. Imádott tanítani.Mindenki tőle tanulta a szakmát, akár tudatában volt ennek, akár nem.Az ő szellemisége alakította a szakma értékrendjét, ő volt a mérték, akihez képest jobb vagy rosszabb lehet valaki.
Magunkra maradtunk.
Vankó Csilla, a Well account directora
Szinte gyerek voltam, amikor megismertem. „Belém szeretett” egy GGK-ban töltött szakmai gyakorlaton. Fiatal voltam, de már akkor is éreztem, hogy a legjobb kezekbe kerültem. Ennek most már 19 éve. Ebből közel 9 évet a közvetlen közelében dolgozhattam. Nem ismerek még egy olyan embert, aki ennyire sokat tudott, és akitől ennyire sokat lehetett tanulni a szakmáról. Ha autóban ült, nem biztos, hogy odatalált, ahova menni akart, és én sem voltam benne biztos, hogy túlélem az utat, de simán emlékezett az elmúlt 20 év díjnyertes külföldi és hazai reklámjaira. Volt, hogy egy történetet elmesélt vagy tízszer, de annyira szerettem hallgatni ezeket, hogy nem szóltam rá. Imádta az életet, Danit, a férjét, a kutyáját, New York-ot, Toszkánát, a jó borokat, a közös szombati reggeliket a barátaival. És rengeteg minden mást. Nemrég egy kolleganőm felmondott, én hiába győzködtem, csak a Juli jó tanácsai és szeretete tudta maradásra bírni.
És tudom, hogy engem is nagyon szeretett.
Segített felnőni. Ő volt az egyetlen, akinek megengedtem, hogy kritizáljon, mert tudtam, hogy jót akar. Persze akkor vágtam a pofát, de ő már ismerte ezt az arcomat, jót nevetett rajta, és megsimogatta a fejemet. Prezentációk előtt nagyon szépen megkért, hogy ne vegyek fel magas sarkú cipőt, mert alapból is 2 fejjel magasabb voltam nála. Nagyon jó páros voltunk.
Most azt mondaná nekem ezekre a leírt mondatokra, hogy ne drámázz már picikém, az élet megy tovább. Tudom, hogy így van, de nem tudom merre tovább…
Elindult Nemes Juli emlékoldala a Facebookon. Ha van történeted, emléked, képed, ott is megoszthatod!
Fényképeket a Flickr-en is megoszthatod!
