Már nem a látogatottsággal foglalkoznak

Apósa a Tárki-alapító, Líra Könyv Zrt.-tulajdonos Kolosi Tamás, az RTL-programigazgató Kolosi Péter apja. Ön és felesége is igazgatósági tagok a családi vállalkozásként működő Lírában. Miről beszélgetnek a vasárnapi húsleves fölött?

Mind Tamás, mind Péter munkamániások, az életük nagyon fontos szelete ez, így aztán sokat beszélgetünk üzletről. Péter nagyon sok szórakoztató történetet mesél a televízióról, hogy milyen műsorokon gondolkodik, melyik műsor hogyan teljesített, milyen csatákat kellett megvívni a nézettségért. A Lírával kapcsolatban is természetesen nagyon sokszor kerülnek elő konkrét megoldandó ügyek, hol nyissunk boltot és hány raklapnyi áruval lehetne azt jól feltölteni. Persze az első félóra után előkerülnek olyan témák is, amelyek a család többi részét is jobban érdeklik.

A Habostortával néhány évvel ezelőtt álltak át a reklámalapú üzleti modellről a szolgáltatásalapúra. Megérte?

Amikor annak idején létrehoztuk a Habostortát, különösebb víziónk nem volt az üzleti modellről, mindenhol csak egyetlen példát láttunk, a hirdetésértékesítést. És ez egészen jól is ment már az elején, talán kicsit el is kényelmesedtünk. Az alapításunk után egy hónappal már komoly hirdetőink voltak. Aztán jött a nagy dotkombukás, mindenki azt gondolta, itt a világvége, de visszagondolva talán még a bukta idején is könnyebb volt hirdetést értékesíteni, mint most. Milliós megrendeléseink voltak egy viszonylag kis szájton, most ugyanezért a pénzért vért kell izzadni.

Ezért inkább előfizetési pénzt kezdtek szedni a Randivonalon.

Tudtuk, hogy külföldön a társkereső oldalakon létezik egy jól működő előfizetéses modell, amivel kapcsolatban persze itthon mindenki szkeptikus volt, magunkat is beleértve. A magyar ember úgysem fizet semmiért, még a telefonkártyát is meghekkeli. Viszont bizonyos dolgokért már akkor is kértünk pénzt, például emelt díjas sms-sel ki tudtad magad emelni a keresési eredmények közül. Ezek pedig működtek. Aztán amikor 2006-ban az akkori tulajdonosok úgy döntöttek, hogy piacra viszik a céget, olyan külföldi partnert akartunk keresni, amely már tapasztalt az ilyen szolgáltatásokban. Így került a képbe a Holtzbrinck Networks, amely Németországban üzemeltetett már fizetős társkeresőt. Ekkoriban olyan 500 ezer regisztrált volt a Randivonalon, közülük 100-200 ezren voltak aktívak. Szinte percre pontosan emlékszem a napra, amikor átállítottuk fizetősre a szolgáltatást: reggel hétkor még felhívtak telefonon, hogy biztos-e? Mondtam, nyomjuk meg a gombot. Mire kilencre beértem az irodába, többet kerestünk, mint reklámból a megelőző fél évben összesen. Ráadásul azóta sokkal jobban lehet társat is keresni. Ezeken az eredményeken felbuzdulva, illetve a Google Adwords és Adsense árnyékában mondtuk azt, hogy a megjelenítés-alapú hirdetési modellnek, ha nem tud a hirdetőnek többletértéket adni, befellegzett. A Google rendszerével nem lehet versenyezni, és ez minket is arra sarkall, hogy sokkal jobb, kreatívabb banner- vagy hírlevélajánlatokat találjunk ki. Persze a kattintás továbbra sem minden, van, amikor brandingre kell költeni, és természetesen továbbra is értékesítünk hagyományos reklámfelületeket is partnerügynökségen keresztül.

Weiler Péter

A Brands.hu-t két éve működtetjük, és most jutottunk el arra a szintre, hogy a legfontosabb világmárkákkal és gyártókkal már kipróbált kapcsolatban vagyunk. Bár az újabb cégekkel való szerződéskötésnek sosincs vége, most elsősorban a felhasználók megszerzésére kell összpontosítanunk. Komoly logisztika áll a dolog mögött, ráadásul nagyon speciális: a raktárban az egyik nap cédéket szortíroznak, másnap fehérneműt, utána napszemüveget. A folyamat úgy működik, hogy a gyártók először a hagyományos kiskereskedelmi partnereknél értékesítik a termékeiket, aztán amikor vége a szezonnak, el akarják adni a maradék készletet. Erre természetesen alacsonyabb árat tudunk kiharcolni, és aki hajlandó ezt a kedvezményt megadni, annak azt tudjuk ígérni, hogy akár egy nap alatt megszabadítjuk a teljes készletétől. Most közel négyszázezer regisztrált tagunk van a Brands.hu-n. Legújabban a márkás szolgáltatások kedvezményes értékesítésébe is belevágtunk: a Brands.hu testvére lesz a Citybrands.hu, ami egyben iránytű, hogy hová érdemes enni, inni és szórakozni járni a városodban.

A cég évek alatt néhány fős vállalkozásból a többszörösére nőtt. Szigorúan kezeli a vállalat pénzügyeit, és részt vesz a napi operatív munkában is. Meddig érdemes ennyire mikroszinten foglalkozni egy vállalkozással?

Nehéz dolog, ahogy növekszünk, nekem is tudnom kell, hogyan viszonyuljak másként a céghez. Nem foglalkozom mindennel mikroszinten, de van, ami mellé szeretek odaállni és beleszólni, ilyen például – személyes érdeklődésem miatt – a dizájn. De persze abba sem beszélek bele rögeszmésen, a legfontosabb, hogy legyen párbeszéd a munkatárs és köztem. Jellemzően kompromisszum- és párbeszédkész vagyok, bizonyos szempontból az a legfontosabb, hogy a kolléga meg tudjon állni a saját lábán.

Cél a további növekedés, bekerülni a legnagyobb szájtok közé?

Amikor létrehoztuk a céget, csak az volt az álmunk, hogy bekerüljünk a nagyok közé. Minden reggel néztem a látogatottsági rangsort, ha elmentem síelni, kértem, hogy küldjék el sms-ben a Webaudit-adatokat. Akkoriban igazi page impression-bajnokok voltunk. Őszintén szólva ma már ezzel nem foglalkozom. Egészen más számokat nézünk, összefüggéseket, vásárlásokat, pénzeket, ami sokkal izgalmasabb.

Hogyan látja a hazai online hirdetési piac jövőjét? Jelenleg szinte csak az Origo–Index–Sanoma háromszög létezik, van másnak is esélye?

A tévés piacon az látszik, hogy a nagy büdzséket feldarabolják, és mind inkább esélyhez jutnak a kisebb, szegmentált kábelcsatornák. Az online piacon a jobb ügynökségek mindig is lehajoltak a legkisebb célcsoportokért is, ha az a hirdető érdekét szolgálta. Ugyanakkor fontos tényező a felhasználóink ideje, ezt néha elfelejtjük. Lesz-e idejük az embereknek keresgélni, és a legkisebb, sokszor persze autentikusabb webhelyeket is látogatni, vagy megelégednek a nagyobb szolgáltatók tartalmával? A másik tényező, hogy szeretjük az újat: a weben mindenki elcsábítható, és ahogy a Myspace-ről nem beszél már senki, lehet, hogy a Facebookból is kiszeretünk egyszer. Egyszóval a kisebb oldalaknak – ha őszinték, és van mögöttük tudás meg minőség – túl kell élniük mindent.

Nemzetközi összehasonlításban milyen a magyar piac? Van-e olyan szofisztikált a kínálat, mint máshol, vannak-e olyan felkészültek a hirdetők és az ügynökségek, mint más országokban?

Állítom, hogy mi, magyarok az online piacon rengeteget dolgozunk, kísérletezünk, és újra és újra befektetünk. Ebben a pici országban kell megélnünk, így mindenki sok tányért pörget a feje felett. Nem tudunk csak egyetlen dologra koncentrálni, mert itt egyszerre mindenhez érteni kell, méghozzá elég jól. A szájtoknak és az ügynökségeknek tudniuk kell a legkorszerűbb űrtechnikát – ha van ilyen a weben – ötvözni a legfapadosabb GIF-animátortól felbátorodott kisvállalkozók igényeivel.

A Facebook sikere azért megdöbbentő, mert eddig nem hittük el azt, hogy Magyarország határai ilyen szempontból átjárhatóak. A hazai webfejlesztők, szájttulajdonosok azt gondolták, hogy ez a mi piacunk, mi ismerjük, magyarul beszélünk, a verseny „házon belül” folyik. Persze a Google ott volt, de az egy nagyon speciális eszköz, és tudta mindenki, hogy ilyet itthon nem lehet építeni – még az Adsense-et és az Adwordst is elkönyveltük különlegességnek. A Facebook az első, ami valóban ráébresztett mindenkit arra, hogy a globális piacon a nagy szájtok kezében koncentrálódnak az erők, és Magyarországról is kiszippantják a pénzeket – akár ez az íróasztal is kirepülhet az ablakon, és San Franciscóban köt ki. Tudnunk kell értéket adni lokálisan, ez a kulcs. Jótanács, amit magamnak is adnék, hogy nem szabad pánikolni, okosan végig kell gondolni az értékláncot, és hinni abban, hogy a minőségnek és a jó ötleteknek mindig lesz piacuk. De persze nekünk is van társkereső alkalmazásunk a Facebookon, most indult el, próbálunk lovagolni ezeken a hullámokon.

Ön az Ekönyv Magyarország társügyvezetője is. Mennyire látszik itthon beindulni az ekönyves piac? Egyes vélemények szerint a Bookline-nal közös vállalkozás túl korán, kiforratlanul indult el.

Hasonló most a helyzet, mint az internet indulásakor: lesz-e elég modem, és ha lesz, mit fognak az emberek nézni, lesz-e magyar tartalom? Az Ekönyv.hu legfontosabb célja most, hogy tudásközpont legyen, tudjunk meg minél többet erről a piacról, legyünk jelen konferenciákon, hallgassunk meg kiadókat és teszteljünk. Gyerekcipőben jár még minden, de ott akartunk lenni elsőként.

Sokan emlegetik a Da Vinci-kódot regénye, A Márai-véletlen kapcsán, és magán a fülszövegen is szerepel a hivatkozás – szándékosan bestsellert akart írni?

Kezdetben volt egy elképzelésem arról, mit akarok csinálni, de persze ez menet közben folyamatosan alakult. Magát az írást nagyon élvezem, teljesen kikapcsol – nincsenek számok, üzletfelek, stratégiai célok. De unalmas szöveget írni pont olyan rossz, mint olyat olvasni; ezért emlékeztet a könyv a Da Vinci-kódnak nem is a hangulatára, hanem a szerkezetére. Éles helyzetek jönnek-mennek, több szálon folyamatosan történik valami.

Nem váltott ki visszatetszést, hogy a családi cég egyik kiadójánál jelent meg? 

Amikor úgy gondoltam, hogy elkészültem a könyvvel, odaadtam az Athenaeumban az egyik szerkesztőnek. Nem írtam rá a nevemet, csak letettem a sok kézirat közé azzal, hogy egy barátom küldte, ha tetszik, szóljanak nekem. Nem akartam azt a kínos helyzetet, hogy a főnöknek meg kell jelentetni a könyvét. De aztán megkerestek, és itt kezdődött az izgalmas munka: én azt gondoltam, kis munkával kiadható a regény, de gyakorlatilag szét kellett szedni alkotóelemeire, és újra összerakni. Ettől még feszesebb lett. A borítót és a webszájtot is én terveztem hozzá. Most jelent meg a napokban német nyelven, nagyon kíváncsi leszek, az ottani közönség hogyan fogadja.

Weiler Péter

1974-ben, Pécsen született, iskoláit a városban, illetve gimnázium alatt fél évig San Diegóban végezte. Philadelphiában divatmarketinget tanult, majd itthon, az International Business Schoolban szerzett üzleti diplomát. 1995-től 97-ig marketingvezetőként dolgozott S. Hegyi Lucia divattervezőnél, később az induló Origo projektvezetője volt a programigazgató mellett. 2000-től a Habostorta.hu ügyvezetője és alapító társtulajdonosa, 2010-től az Ekönyv Magyarország társügyvezetője is, emellett a Líra Könyv Zrt. igazgatósági tagja. Festményeiből nyolc önálló kiállítást rendezett, többek között a budapesti Blitz Galériában és az Ernst Múzeum Dorottya Galériájában, idén pedig Hajtás Pajtás-futárok hátizsákjain láthattuk Elvis in the City című kollekcióját. 2008-ban jelent meg a Márai-véletlen című regénye. Nős, két gyermek apja.

Amerikában járt fél évet gimnáziumba, majd főiskolára is, regénye is ott játszódik, és festménytémái között is felbukkan az amerikai kultúra, James Deanről külön képsorozatot készített. Ennyire meghatározó az életében az Egyesült Államok?

Óriási élmény volt, amikor kint jártam fél évig gimnáziumba. Először nem nagyon akartam egyébként kimenni, itthagyni a barátaimat, leginkább azért örültem a lehetőségnek, mert nem álltam jól fizikából, és úgy számoltam, hogy mire visszajövök, már másik tanár lesz. De amikor megérkeztem San Diegóba, és megéreztem azt a szabadságot, tizenhat évesen, az leírhatatlan. 1989-ben nagyon messze volt még Amerika. Ráadásul ez még Amerikán belül is a legjobb hely, pálmafák, lazaság, mindenkinek kocsija van, és szörfdeszkát tart hátul az autójában. A matekteremből látni lehetett az óceánt, és amikor vége volt az óráknak, mentek a gyerekek szörfözni. A főiskola Philadephiában más miatt volt tanulságos: kétszáz galéria van a városban, és én végigjártam mindegyiket, hogy én vagyok a fiatal művész Magyarországról, ki szeretnék állítani. Aztán amikor a kétszázadikból is elhajtottak, be kellett látnom, hogy ez nem így működik.

Tavaly tavasszal és karácsonykor is több ezer, sorszámozott és dedikált reprodukciót adott a képeiről a Menhely alapítványnak, amelyeket a hajléktalanok az utcán saját hasznukra értékesíthették. Mekkora sikere volt az akciónak, vesznek az emberek utcán képet?

Ötezer képet gyártottam, el is adták őket, átlag párszáz forintért – ami beszorozva nem is olyan kevés. Persze olyanról is hallottam, hogy valaki húszezret adott valamelyikért, de ez nyilván ritkaság volt. Viszont a hajléktalanok a pénznél is jobban értékelték, hogy valaki foglalkozik velük.

Úgy hallom, a művészi indíttatásoknak éjszaka hódol.

Nem tévézek, idegesít. Hetente két-három filmet azért megnézek, régimódian kikérem őket a helyi tékából. A kocsiban töltött időt olvasásra használom, hangoskönyveket hallgatok. Így esténként-éjszakánként adódik egy-másfél órám alkotni.

1993 óta nyolc önálló kiállítása volt festőként. Elsősorban képzőművésznek vagy üzletembernek tartja magát?

Fiatalkoromban képzőművésznek szerettem volna tudni magam, és valószínűleg öregségemre is azt szeretném, ha képzőművész lennék. De azt már gimnáziumban beláttam, hogy ha egész nap csak festenem kellene, azt nem bírnám. Magyar sajátosság, hogy olyan kicsi ez a medence, hogy két karcsapással a végére érsz. Nekem nagyon fiatalon volt nagyon jó helyeken kiállításom, de rá kellett jönnöm, hogy ebből még nem következik semmi: ha vége van, viszontlátásra, haza lehet menni Pécsre gimnáziumba. Ha nagyon tehetséges festő vagy, és egész nap kapcsolatokat építesz, akkor el lehet érni sikereket, de én azt az utat választottam, hogy inkább magamnak teremtem meg a feltételeket.