Mivel évekig ott dolgoztam, egy rövid megemlékezéssel úgy gondolom tartozom ennek a szervezetnek. A hajdani Matáv privatizációja utáni rendkívül szerencsés környezetben ugyanis olyasvalami alakult ki ott, ami csak ritkán jöhet létre. Az egykori erőforrásbőség, a vállalat gyors növekedése, sikerei, a külföldi tulajdonos megjelenése, de bele nem szólása a szakmai munkába, a nyitott, újdonságokra fogékony top menedzsment - Straub Elek, a profi szakmai vezető - Nagy Bálint és az általa felépített szervezet (hét emberből lett harminc valahány) valóban a csillagok szerencsés együttállását jelentette. Kialakult egy szakmai műhely, egy jó hangulatú csapat. Ez a fajta kreatív, szabadon gondolkodó - olykor szárnyaló munkastílus sajnos ritka és egyre ritkább a multivilágban. Nem véletlenül született annyi szakmai siker, újítás, melyek messze megelőzték korukat, és persze néhány baki is. Jó volt azt érezni, hogy a kommunikációs szakma példaként tekint ránk. Örülök, hogy részese lehettem mindennek.
Szomorú, hogy miközben a vállalat nagy kerülőkkel szinte oda jutott vissza, ahonnan 10 éve elindult - a funkcionális szervezeti felépítéshez -, (persze közben integrálta a T-Mobile-t, ami azért nagyon nagy különbség), az egykor a vállalat hírnevében jelentős szerepet játszó szervezet az utóbbi évek látványos agóniája után szép csendesen kimúlt.
The show must go on! Sok sikert az új felállásban!
Itt a tavasz, ami egyben azt is jelenti, hogy a Hornbach új kampánnyal jelentkezik. Szerencsére nem változtattak az eddig bevált humoros megközelítésen.