MMSZ - új elnökségi taggal
2006. december 05. 09:11
A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnökségi tagja lett az Aegon vezérigazgató-helyettese.
A szövetség Kőszegi András kinevezése után november 20-án Horváth Andrea személyében új elnökségi tagot választott. A szakember az Aegon Magyarország Általános Biztosító Életbiztosítási vezérigazgató-helyettese és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági Karának címzetes egyetemi docense.
A szövetség szerint Horváth Andrea az MMSZ munkáját elsősorban a széleskörű értékesítési, termékfejlesztési tapasztalatával és multinacionális cégnél megszerzett tudásával segíti majd, miután a szervezet egyik fontos célkitűzése, hogy hatékonyabbá tegye a szakmai szövetségben folyó értékteremtő munkát.
Az új tag az egyetemi kutatói elfoglaltságai miatt lemondott Piskóti Istvánt, a Miskolci Egyetem Marketing Intézet vezetőjét váltotta fel.

(forrás:
Kreatív Online)