MÚOSZ - újraválasztott elnök
2007. október 15. 09:43
Újraválasztották Eötvös Pált, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnökét a szervezet tisztújító küldöttgyűlésén. A küldöttgyűlés emellett megválasztotta az újságírószövetség két alelnökét, és elfogadták az új etikai kódexet.
A MÚOSZ elnöki pozícióját 2004 óta betöltő Eötvös Pált választották meg az szövetség elnökének. A küldöttek ellenjelölt nélkül, 92 százalékban adták rá a voksukat.
A gyűlésen megválasztották a MÚOSZ két alelnökét is: Acsay Juditot, a Burda Magazin főszerkesztőjét, és Tóth Károlyt, a Magyar Televízió (MTV) Debrecenben dolgozó főmunkatársát.
A 39 tagú választmány - amely két küldöttgyűlés között a MÚOSZ legfőbb szerve - elnökévé újra Csillag Sándor szabadúszó újságírót választották.
Az ellenőrző bizottság elnöke Bertalanfy Judit, a Cégvezetés olvasószerkesztője maradt. Megerősítették tisztségében Halák Lászlót nyugalmazott újságírót, az etikai bizottság elnökét. Az érdekvédelmi bizottság elnökévé Móza Katalint választották meg.
Az 5200 újságíró nevében tanácskozó küldöttek a MÚOSZ új tisztségviselőinek, testületeinek megválasztása mellett módosították az alapszabályt, elfogadták a szövetség új etikai kódexét. Az érdekvédelmi kódex módosítását viszont későbbi időpontra halasztották, mert úgy ítélték meg, hogy az új feladatok miatt további egyeztetésekre van szükség.

(forrás:
Kreatív Online)