Nagyot ugrott a brit reklámköltés
2011-03-16
A brit reklámpiac jól teljesített 2010-ben. A top száz hirdető háromnegyede növelte reklámköltését, a televízió jól járt, a rádió megint nem.
Hozta a szakértői előrejelzéseket a brit reklámpiac 2010-ben a Nielsen adatai szerint – írja a Brand Republic. A Kreatív Online-on is többször megírtuk, hogy az iparági szakértők szerint 2010-ben végleg kilábalhat a gödörből a brit reklámpiac, ennek megfelelően a Nielsen adatai azt mutatják, hogy a top 100 hirdetőből 77 emelte a reklámköltéseit tavaly.
Médiatípusra lebontva a televíziós költések mutatták a legnagyobb növekedést, ugyanis 17 százalékkal többet költöttek tévében a hirdetők, mint 2009-ben. A rádiót azonban kevésbé szerették az ügyfelek, 6 százalékkal tovább zsugorították az erre szánt büdzséjüket.
A legtöbb pénzt 204 millió fonttal toronymagasan a Procter & Gamble költötte el, amely 78,4 millióval több, mint a rivális Unilever költése.
A kormányzati kommunikáció visszaszorítása miatt az állami hirdetések a felére estek vissza, de még így is a hatodik legnagyobb költő a kormányzat maradt.
A száz legnagyobb költő közül a legnagyobbat a Sony (165%), az Associated Newspapers (159%), az American Express (142%) és a Paramount Pictures emelte a marketingköltésein, míg a legnagyobb vágásokat az Aviva (-59%) a kormányzat (-50%), a Ford (-37%) és az Orange (-21%) cégeknél vezették be.