Ez a kettősség jellemzi anyagilag és erkölcsileg az a.d. életét. Kizárólag művészetből megélni lutri, kell egy biztos pont. Egy jó ügynökség pedig lehetőséget teremt kicsit az „elszállásra”, önmegvalósításra.

A kreatív élete csupa kihívás, naponta új, kognitív feladatok, a legváltozatosabb paraméterekkel, empatikus képességek igényével. Ezek mögött – szerencsés esetben – családias jellegű munkakörnyezet áll, ami nélkül az alkotómunka lehetetlen... Ezért éri meg.

Hallottam a minap egy kutatásról, amelyből az derült ki, hogy a kreatívok kreativitását nem növeli az anyagi jutalmazás. Elgondolkodtató.

A valóság csupa kompromisszum, van futószalag-feladat elég, meg végül a jutalom sem marad el, az elképzelt, buddhista szentély jellegű fekvőpárnás-füstölős alkotóműhely helyett pedig egy légtérben 15 mobil- és stabil telefon leselkedik. Délutánra tornyosulnak

a legsürgetőbb feladatok: „csinálós” és „kitalálós” munkák, a telefonok is felélénkülnek, még egy layout, még egy meeting, szuperhősök vagyunk, otthon tovább pörgés, hátha eszembe jut valami jobb... és akkor azt álmodja, hogy kék overalljában, azon piros alsónaciban, vékony cérnaszálba kapaszkodva lendül éjszaka a toronyházak között, lángokkal és füsttel körülvéve, egyik karjában egy brief, a fogai között ceruza, zuhan a határidő felé... aztán megszólal az ébresztőóra. Lenyomja. Még visszaalszik 10 percet. Csak vissza az álomba. Zuhanás közben belekiabálja a mélységbe:

– Az a kutatás hamiiiiis!