Nobel-díjasok és Brody a BrandFestivalon
Szeptemberben immár hatodik alkalommal rendezik meg a BrandFestivalt, ahol az R-time egy külön, úgynevezett branded content megállapodás szerint minikonferenciát szervez a televíziós szakmának PrimeTime ’08 néven.
„Olyan televíziós konferencia megszervezésén dolgozunk, amely egyrészt illeszkedik a BrandFestival eddigi koncepciójához, és a szakma véleményformálóinak és szakértőinek színe-javát vonultatja fel, másrészt, amely dedikáltan televíziós témákat dolgoz fel őszintén, nyíltan, és csatornafüggetlenül” – fogalmazott Vidus Gabriella, az R-time ügyvezető igazgatója.
A szervezők másik újítása erre az évre az „AranyDió díj” lesz, amivel az év legformabontóbb stratégiai ötletét honorálják.
A BrandFestival külföldi előadója lesz többek között Robert J. Aumann és Edmund S. Phelps Nobel-díjas közgazdászok, Alexander Brody, magyar származású reklámguru, a Reklám Világszövetség korábbi elnöke, valamint Jeremy Clark, a New York-London központú MEC:Access kommunikációs ügynökség EMEA szintű vezetője.
A kétnapos konferencia szeptember 18-án kezdődik Visegrádon.