Ordított, lehallgatott, nem fizetett
Nemrég megjelentettük egy névtelenséget kérő, magát szenior kreatívnak nevező szakember levelét, amelyben méltatlan jelenlegi munkakörülményekről számolt be, valamint felhívást tettünk közzé, hogy írjon, akinek hasonló élményei vannak. Íme, a második sztori, egy szenior szövegírótól, akit korábbi munkahelyén egy paranoiás tisztességtelen főnök sanyargatott majdnem egy évig. Várjuk a további történeteket!
Az előző munkahelyem kis magyar ügynökségszerűség volt. Főleg pr-rel foglalkoztak, de szerettek volna egy reklámos-lábat is a cégnek, ezért vettek fel félmunkaidős kreatívigazgatónak. Igen, félmunkaidősnek, mert az csak fele annyiba kerül, viszont a felelősség ugyanannyi. Azt kérték, építsem fel a kreatívcsapatot, a meglévő embereket inspiráljam, stb. Ez nagyon jól hangzott a munkanélküliséghez képest, bár természetesen az egészet totál számlásan kínálták, bejelentés nuku.
Amikor első nap bementem, kiderült, hogy gépet nem tudnak adni, mondták, vigyek laptopot. Semmi gond, másnaptól vittem. Az első igazi sokk az volt, hogy a vegyész végzettségű, reklámhoz egyáltalán nem értő tulajdonos úgy gondolta, mivel ő áll a hierarchia csúcsán, minden munkába pirossal belejavítgathat. Utoljára általánosban fordult elő velem ilyen. Nagyot nyeltem.
Aztán az is kiderült, hogy embert mégse vehetek fel, így az egész munkafolyamatot ügyfélbrieftől preziig nekem kellett megcsinálnom, a folyamatos vegzálások, a pirossal javítgatásai, az értelmetlen utasításai és ukázai mellett. Az újabb csalódás az első hónap után következett, kiderült, tizenötödike előtt nem szokott fizetni. Sőt, később sem nagyon. A fizetés dátuma minden hónapban egyre tolódott, ötödikétől már gyomorgörccsel jártunk be, kínos volt a folytonos kérdezősködés, kuncsorgás, vajon mikor utal már. Ha látta, hogy készülünk bemenni hozzá, gyorsan hazasuhant húszmilliós autójával. A kollégákat a banki hitelek vagy a főbérlők szorongatták, kölcsönkértek, ahol tudtak, hogy áthidalják a folyamatos csúszásokat a fizetéssel.
Az alvállalkozók többségét ugyancsak hónapokig hitegette és többet egyáltalán nem fizetett ki. Mindannyian próbáltunk egyéb, fizetős melókat bevállalni munka utánra, hogy fenn tudjuk tartani a családot, magunkat, két kollégám napi 14-16 órát dolgozott hónapokig, hogy el ne maradjanak a törlesztő részlettel. Eközben a főnök sokszor már őrjöngve, artikulátlanul követelőzött, ha pl. tender volt, hogy miért nem maradunk bent éjfélig, mert ő úgy hallotta, hogy ez máshol természetes tenderidőszakban. Megalapoztam barátságunkat közbevetésemmel, miszerint máshol a hó eleji fizetés is természetes.
A tulajdonos a totális szakmai inkompetencia mellett ráadásul kissé furcsán látta a világot. Mint kiderült, mindenkiről feljegyzései voltak, a szintén ott dolgozó testvére egy füzetbe jegyzetelte, ki mit mond, ki hova, kivel és mikor megy el. Azt állította magáról, hogy magánnyomozó. A tulajdonos folyton mindenkit bejelölt a FB-n, Iwiwen, de természetesen senki sem jelölte vissza, még csak az hiányzott volna, hogy a kapcsolatainkról is feljegyzések szülessenek. Másik mániája volt, hogy mindenkivel titoktartási megállapodást akart kötni. A kollégák nagy része alá is írta. Amikor elém tette, csak nevetni tudtam, nem gondoltam, hogy komoly: azt írta bele, ha elhagyom az ügynökséget, a következő három évben nem dolgozhatok másiknál. Sikerült valahogy addig húznom a dolgot, míg elfelejtődött.
Mikor 28-án sem kaptuk meg az előző havi fizetésünket és elindult egy erős morgolódás, a főnök összehívta a csapatot és ordítva kijelentette, aki nem hajlandó őt visszajelölni a közösségi oldalakon, azoknak aznap felmond. Majd elmondta, egy jó szakember mindenkiről mindent tud. Összes ügyfelünknek ismeri a lakcímét, a rendszámát, a szeretőjük nevét, szüleik foglalkozását, mindent. Aznap mindannyian felfüggesztettük jelenlétünket a jelzett oldalakon.
Tizenegy hónapot töltöttem el ezen a helyen, összesen kétszer fordult elő, hogy huszadika előtt kaptunk volna fizetést. Értelmes munkavégzésre nem volt lehetőség, semmi köze nem volt a kikerülő produktumnak ahhoz, amit én reklámnak nevezek. Mindenki a túlélésre játszott és ezerrel munkát keresett közben. A csúcspont ez a mondata volt: „Nekem abszolút látásom van, ez nem ugyanaz a kék, mint a logóban."
Majd jött a mélypont: az egyik megbeszélésen megemlített egy olyan dolgot, amit pont előző napon írtam egy privát emailben valakinek. Rázott a hideg az idegtől, bementem hozzá, hogy mi volt ez és azonnal felmondok, ha úgy van, ahogy gondolom. Úgy volt: megfigyelte a privát gépemet. Kérkedve, röhögve mondta, hogy mindent elmentett, a magánlevelezésemet, a melóimat, mindent, és a banki utalásaimat is figyelemmel kísérte, tudja a kódjaimat is. Nem ütöttem meg, de azonnal felmondtam. Az utolsó fizetésemet a mai napig nem kaptam meg, ennek több mint fél éve. Amikor bementem volna érte, a smasszer testvére már be sem engedett a kapun, hanem fenyegetően közeledve üvöltött, hogy takarodjak onnét, ha pedig bárkinek panaszkodni merek, "megtalál".
Ennek a cégnek ma Magyarországon ügyfelei vannak, azoknak "eladja" a hozzáértését és borzalmasnál borzalmasabb produktumait a mai napig. Vajon kik ülhetnek akkor az ügyféloldalon, ha vevők erre és pénzt adnak a tákolmányokért, amit ez a borzalmas tulajdonos létrehoz?
