A program létrehozásának gondolata először 1996-ban merült fel, amikor Glatz Ferenc lett az MTA elnöke. Az alapgondolat az volt, hogy sikerüljön a politikai döntések meghozatala előtt az illetékesek számára megfelelő alternatívákkal szolgálni, illetve lehetővé tenni azt, hogy jobb, megalapozottabb döntések szülessenek. 1996 óta szerény parlamenti támogatás mellett folynak is rendszeres kutatások, de a „Magyarország képe” program csak ez év áprilisában indult el. Most nagyjából a félidőnél tart, és a kutatóknak sikerült egy állapotjelentést készíteni, amelyben a napjainkban Magyarországról kialakult képet ismertetik. Ez a kép azért egyedülálló, mert nem csupán a politikai és szellemi elit vagy egy-egy más társadalmi csoport szemével láttatja a helyzetet, hanem a lehető legszélesebb spektrumon végzett vizsgálatok eredményeként átfogó képet regisztrál. Az állapotjelentést ismertető és a konzekvenciákat a továbblépéshez levonó szakértői konferenciára ez év november 20–21-én került sor.

Létezett egy Budapest nevű szálló és egy Balaton nevű bolt, illetve egy Budapest áruház Moszkvában, de ma már a magyar termékek ezekből az objektumokból is eltűntek.

A szakértők a kutatási program keretében körkérdést intéztek olyan személyekhez, akik tudhatnak valamit arról, mások hogyan vélekednek rólunk. Hazánkban dolgozó diplomatáktól, média-szakemberektől, külföldön élő magyar külképviseleti dolgozóktól és magukat már-már magyarnak érző külföldiektől kérdezték meg, mi a véleményük hazánkról, hogyan vélekednek a magyarokról, milyen javaslataik lennének az országkép javítására. Az interjúk kivonatát végigolvasva kitűnik, hogy még az egyes országok lakosainak véleménye is ellentmondásos, ami nyilvánvalóan a szubjektív megközelítés tényét húzza alá. Ez az Oroszországban élő magyar vagy itt élő orosz megkérdezettek körére is igaz. Nanovfszky György Moszkvába akkreditált nagykövet szerint hazánkról Oroszországban nincsen átfogó országkép, inkább az apró információkból összetevődő mozaikszerű kép jellemző. Szerinte a hétköznapi orosz állampolgár tudatában a szocialista időkből megmaradt sztereotípiák élnek, amelyeket a következő szavak jellemeznek: Ikarus, magyar gyógyszer, Globus konzerv, bor, Budapest, Balaton, gyógyfürdők, gulyáskommunizmus és a legvidámabb barakk. De hogy látja mindezt az Obscsaja Gazeta egy újságírója Borisz Chesztakov szerint a jelenlegi helyzetet az érdektelenség határozza meg. Sajnos, teszi hozzá. Minden és mindenki, ami ismert volt, az ma már a múlté. Létezett egy Budapest nevű szálló és egy Balaton nevű bolt, illetve egy Budapest áruház Moszkvában, de ma már a magyar termékek ezekből az objektumokból is eltűntek.

Az is elmondható, hogy a megkérdezettek általában saját országuk történelméhez kötik a magyar információkat és pozitív véleményüket a párhuzamok, hasonlóságok alapján alakítják ki. Erre jó példa lehet a horvát, olasz, japán és török megkérdezettek nyilatkozatainak egy-egy részlete. Dr. Zdenko Skrabalo, Horvátország nagykövete úgy véli, hogy Magyarország és Horvátország szorosan kötődő történelmi múlttal rendelkezik. Mindkét ország a század legnagyobb hibáinak, Versaillesnak és Trianonnak az áldozata. Két európai népről van szó, akiket kiszorítottak keletre. Most mindkettő keresi az Európába visszavezető utat.

Francesco Liberati, az I.C.E. (Olasz Külkereskedelmi Intézet) magyarországi képviselője szerint az országot jellemző öt legfontosabb dolog közül az egyik az, hogy adottságaiban, múltjában és gazdaságának fejlődésében hasonlít Olaszországhoz. Südi Zoltán Japánba akkreditált nagykövet elmondta, hogy a japánok hasonlónak érzik a helyzetüket a miénkhez: mindig egy hatalmas és erős ország szomszédságában kellett fennmaradniuk.

Ami a többi tulajdonságot illeti, a megkérdezettek szinte kivétel nélkül megemlítik a pesszimizmust, kishitűséget és depressziót, vagy egyfajta gyanakvást.

Ismet Brisel, a török nagykövetség munkatársa kifejtette: ők a magyarokat rokonuknak, unokafivérüknek tekintik. Nagyon sok közös dolgunk van, sok a közös szó, és az életforma is hasonló. Egy országban sincs annyi szobra a magyaroknak, mint Törökországban. Ismerik a nagy magyar hősöket. Hunyadi János része a török történelemnek is.

Ami a többi tulajdonságot illeti, a megkérdezettek szinte kivétel nélkül megemlítik a pesszimizmust, kishitűséget és depressziót vagy egyfajta gyanakvást. Ez utóbbi jellemző vezet át egy másik tulajdonság említésére, hiszen a gyanakvást több esetben az agyafúrtsággal párhuzamosan említik. Az agyafúrtságot voltaképpen abból a talán világszerte közismert véleményből vezetik le, amely szerint a magyar szürkeállomány rendkívüli, bár a magyarok szellemi képességeivel kapcsolatosan nem mindig elismerő nyilatkozatokat olvashatunk. Némelyik vélemény sértett, van olyan, amelyiknek inkább ironikus kicsengése van, és találkozhatunk olyannal, amely kifejezetten negatív képzettársítás úján látja és láttatja a magyar intelligenciát.

Az angol Bob Dent újságíró például egy sajátos definíciót talált ki a magyarság leírására: a magyar az, aki egy ötlet hallatán azonnal legalább 12 féle érvet tud felhozni amellett, hogy az ötlet miért nem valósítható meg. Ez a jellemzés persze nem elsősorban az ész dicséretére utal, de kétségkívül az is szerepet kap benne.

Sugathagy Anikó, egy bécsi székhelyű magyar utazási iroda munkatársa szerint a lenézés és a titkos irigység keveredik az osztrákokban. Sőt a magyarokat sokuk veszedelmesnek tartja, mivel időnként többre képesek, mint ők.

Az Argentínai Magyar Intézet elnökének, Emődy Csaba Estebánnak nyilatkozata az előbbi két tulajdonságot, vagyis a pesszimizmust és az önbecsülés hiányát, valamint az átlag feletti képzettséget szintén összefüggésben említi, ami lássuk be valóban magától értetődő párhuzam lehet. Szerinte a magyaroknak elsősorban az önbecsülésükön kéne változtatni, le kell vetkőzni a 40 éves elnyomást. Úgy véli, nagyon fontos az oktatás, amely a nép legnagyobb kincse. Paul Husinger francia kereskedelmi és gazdasági tanácsos szavai szerint nincs még egy olyan ország, ahol ennyire komplikáltak volnának az emberek. Itt kell megemlíteni még egy párhuzamot, amely a komplikáltságot, a gyanakvást, a zárkózottságot gyakran a kis nemzetek sajátjaként említi és példának több országot is felhoz.

A pesszimizmusról annyit, fejtette ki Peter Panduro, a DHL Magyarország dán származású ügyvezető igazgatója, hogy ezt jól jellemzi az a példa, amikor a VB selejtezőn a jugoszláv csapattól elszenvedett 1:6-os vereséget a magyar szakemberek úgy kommentálták, hogy nem számítottak jobbra. Szerinte ennek az az oka, hogy egy biztonságos pesszimista álláspontból az embert nem érheti csalódás. Véleménye az osztrák Peter Ketzernek, a Casino Hungary ügyvezetőjének is hasonló: jellemző tulajdonságnak tartja, hogy a magyaroknak remek ötleteik vannak arra, hogy hogyan lehet kifogást találni: miért nem tettek meg valamit. A magyarok túl pesszimisták ahhoz, hogy lássák a valóságot.

A magyar az, aki egy ötlet hallatán azonnal legalább 12 féle érvet tud felhozni amellett, hogy az ötlet miért nem megvalósítható.

Jellemző tulajdonságokként szerepelnek még a magyar sofőrök agresszív vezetési szokásai, amiről valljuk be – annak elszenvedőjeként és résztvevőjeként – sokszor az az érzésünk támad, hogy az autózás a lakosság egyik fő indulatlevezető csatornája.

Szintén nem kedvelik a megkérdezettek a sorban állást, a korrupciót, a bürokráciát.

S hogy mit javasolnak a változás érdekében? Általában a kisebbségi komplexus levetkőzését, negyven év elnyomásának gyors elfeledését, nyitottabb magatartást, több mosolyt, több kreativitást és a helyi szinteken megvalósított együttműködést. Az országimidzs tudatosabb, koordinált és széles körű ápolását.