Pénz, tehénszar meg táblagépek

Van abban valami rémisztő, amikor összejön ezerhatszáz felnőtt ember egy kiürített gázgyár gigantikus vasbeton tárolójában és közülük az elviselhetőnél jóval több visel olyan szemüveget, amit csak ismert dj-k és kiszámíthatalan természetű tinédzserlányok mernek  utcán felvenni, de a múlt héten Amszterdamban megrendezett The Next Web (TNW) konferencia ennek ellenére meglepően normális esemény volt. Néha egy kicsit túl normális is, pedig volt olyan verseny, ahol arra kellett fogadni, hogy egy nagyon méla tehén melyik cég mezőjébe fog először szarni egy tíz négyzetméteres négyzetrácsos táblán és a tehénszart később felvitték a színpadra is.

A TNW Európa – és ahogy a konferencián elhangzott, nemsokára Dél-, majd Észak-Amerika egyik legfontosabb internetes konferenciája – a hasonló című techportál szervezésében, amely főleg a frissen induló és befektetőre váró vagy sokkal divatosabban mondva start-up cégekre koncentrál. Az esemény egyszerre kínál tartalmat és bemutatkozási lehetőséget számukra: az előző években a szervezők elmondása szerint a fiatal cégek több millió dollárt szedtek össze a két óriási konferenciaterem közti „piactéren” és a kifejezetten ilyen célra szervezett vacsorákon és bulikon  az új Facebookra és Foursquarre vadászó befektetési alapok és angyalok pénztárcájából. A közönség vegyes képet mutatott, de az általam vártnál a furcsaszemüvegek ellenére jóval kevesebb volt a gonosz diktatúrák és pénzéhes bankok rendszereit meghekkelő hátizsákos programozózseni, mint a lazaságskálán a rövidnadrág-ing-nyakkandő-sportcipő kombótól a decens öltönyösig terjedő üzletember.  Az pedig a belépés utáni második percben teljesen nyilvánvaló volt, hogy a tabletgyártóknak a TNW résztvevőinek meggyőzésére teljesen felesleges lenne komolyabb kommunikációs háborúba fogniuk: a penetráció a száz százalékhoz közelített, csakúgy, mint az Apple hegemóniája.

Akiknek már bejött

„Peter, you are a festival?” – csodálkozott rá a nevemre a többszörös Sziget-veteránnak bizonyuló sajtóslány, aki a belépőket kezelte, szépen bizonyítva, hogy a szörnyű szóviccek valóban univerzális büntetésnek tekinthetőek. Volt időnk beszélgetni, ugyanis a rendezvény barátságosnak szánt hangulatához hozzátartozik, hogy a szervezők ragaszkodnak a keresztnevek használatához a résztvevőket azonosító névtáblákon, Péterből viszont nem kevés gyűlt össze a helyszínen, szóval a p-betűnél reggel komoly volt a torlódás.

Péterek tehát sokan, magyarok viszont aránylag kevesen voltak az eseményen: a két nap alatt a startup-világban érezhetően üzleti lehetőséget látó Magyar Telekom és Kitchen Budapest kis csapata mellett tudomásom szerint három hazai hátterű internetvállalkozás, a Noispot közösségi zenelejátszó, az Easyling webes fordítóalkalmazás és a CO3 mobil ügyviteli alkalmazás fejlesztői kerestek kapcsolatokat a TNW-n, utóbbiak határozottan elégedettnek tűntek a nagy számú érdeklődő okán. Hogy lesz-e, aki pénzt is tol a rendszerbe, az alighanem hamarosan kiderül.

A TNW-re évről évre ellátogat a drogturizmus világközpontjába néhány már nagyon is befutott cég mindenféle neves embere is, hogy okos dolgokat mondjon. Idén közülük a leghíresebb minden  kétség nélkül a You Tube-társalapító, jelenleg a korábbi tulajdonos Yahoo által már majdnem meggyilkolt, de geek-körökben ma is népszerű Delicious közösségikönyvjelző-szolgáltatást fejlesztgető Chad Hurley volt, aki attól eltekintve, hogy jól látszott rajta, hogy jóképű internetmilliárdosnak lenni egészen kiváló életpálya, gyakorlatilag semmi érdekeset nem mondott. Ha csak nem számítjuk annak, hogy beismerte, a Deliciuost nem azért csinálja, mert sok pénzt szeretne látni belőle, hanem mert szereti, és mindenkinek csak azt tudja javasolni, hogy olyan vállalkozásba vágjon, amit élvez, hiszen „nem a megérkezés a lényeg, hanem az utazás.”  Azt kell hogy mondjam, hogy igaza van, de azért emiatt kár volt átrepülnie azt a nagy tengert.

Nála jóval izgalmasabb figura volt a TNW-re immár évről évre visszajáró Mark Randall, az Adobe vezető stratégája, aki arról a meglehetősen elkoptatott kérdésről beszélt, hogy hogyan lehet fejleszteni a kreatív gondolkodást. Randall álláspontja szerint, aki mielőtt stratéga lett, pár évig hivatásos illuzionistaként tevékenykedett, aminek köszönhetően színpadi jelenlétben és előadói profizmusban messze maga mögé utasította  a rendezvény többi résztvevőjét, leginkább kérdésekkel. „Ha van egy órám egy probléma megoldására, 55 percet kérdések alkotására szánok, aztán öt perc alatt megadom a válaszokat” – idézte Albert Einsteint. Randallról egy némileg váratlan fordulat során kiderült, hogy harciasan nem hisz a brainstormingban, állítása szerint kevés időrablóbb tevékenység van, mint a probléma iránt nem igazán érdeklődő, főnöki szóval egy tárgyalóba rendelt emberek fejéből használhatatlan ötleteket kinyerni és azokat memókba rendezni. Szerinte egyedül, vagy maximum kis csapatban érdemes gondolkozni, és a legfontosabb minden cég szempontjából egyszerűen az, hogy a megfelelő és lehetőleg nagyon okos embereket megtalálják. A jól működő szervezetek szerinte a munka során keletkező hibáknak örülnek, azokat értékes adatnak tekintik. A hiba ugyanakkor természetesen végzetes is lehet, de csak akkor, ha a szervezet lassan reagál rá – ez a probléma a nagy és bonyolult cégekkel. „A lassú hibázás tönkreteszi a szervezetet. A gyors hibázás viszont maga a tanulás.” – fogalmazott.

„Ha hazafelé innét váratlanul rosszul lenne a kapitány és a másodtiszt és elkezdene zuhanni a repülőgépünk, valószínűleg nem lenne semmi gond, ha lenne a fedélzeten egy 12 éves gyerek, mert simán le tudná tenni a gépet bárhol, annyit játszott ilyesmit különböző szimulátorokon – kezdte az előadását Gabe Zimmermann gamification-guru. A leginkább hardcorezenekar-frontembernek kinéző és remek előadónak bizonyuló Zimmerman szerint a különböző játékokban használt mechanizmusok nagyon jól alkalmazhatóak üzleti problémák megoldására, ugyanakkor óvva intett mindenkit attól, hogy teljesen feleslegesen mindenre játékokat gyártsanak. „Sose fogjátok legyőzni az Electronics Arts-ot, de ne is akarjátok!” – fogalmazott. Szerinte ha választhatunk aközött, hogy  legyen egy olyan varázserőnk, ami segítségével bármikor, amikor megkívánjuk azonnal,  sorban állás nélkül juthassunk kávéhoz egy Stabucksban, de ki kell fizetni a kávét vagy most azonnal kapjunk egyet, de ingyen, akkor az emberek döntő többsége az elsőt választja, pedig a második lenne a racionális lépés. Zimmermann szerint – akit azért szívesen beutalnék egy budapesti hosszúhétvégére reality-checket tartani – mindez azért van, mert az ember nem racionális, hanem mélyen emocionális lény, ezért motiválható nagyon könnyen olyan megoldásokkal, amik a játékokban is működnek. Például emiatt gyűjtünk matricákat a Sparban vagy jelvényeket a Foursquaren.

A hippik beszivárogtak

A startupság, csak úgy mint a vegetáriánusság meg a városi biciklizés, érezhetően vonz egy attitűdjében leginkább a hippis kifejezéssel jellemezhető réteget is, akik a romlás felé taszító multinacionális óriáscégek elleni  harc részeként értelmezik az általuk választott cégformát, csakúgy, mint étkezési vagy közlekedési szokásaikat. Azon már meg sem lepődtem, amikor Jonathan MacDonald jövőkutató egy határozott gorangával búcsúzott közönségtől, miután elmondta, hogy szerinte van esély a forradalom győzelmére, ami elsöpri a nagy cégek hatalmát, akik a személyes adatinkkal tartanak minket sakkban. Előző nap ugyanis a korábban multicégeknél dolgozó, jelenleg  startupvállakozó Steve Keil olyan tanácsokat adott, mint hogy nem kell hr-osztály, mert a jó vezető a szívével látja, kit kell felvenni, nincs szükség központi beszerzésre és soha nem szabad hitelt felvenni, mert „a hitel gonosz. GONOSZ!”. Emellett a vezető feladata a teljes szabadság biztosítása munkatársai számára és kiemelt dolga a boldogság hirdetése. Mondott azért elgondolkoztató dolgokat is, szerinte 150 fő az a méret, ami fölé nem szabad egy cégnek nőnie (mondjuk azért, mert a nomád, természeti törzsek sem nagyobbak soha ennél), ha valaki eléri azt a szintet, akkor érdemes új céget létrehozni és megbontani a feladatokat. Emellett szerinte egy induló vállalkozásnak érdemes már a legelején definiálnia azt, mit is ért majd siker alatt, ez sok későbbi problémától megkíméli a tulajdonost.

Szintén égett valami furcsa tűz a TNW egyik legfiatalabb előadója, Brian Wong szemében, azonban neki valahogy mégis jobban el lehetett hinni, hogy valóban működnek is az elméletei. Wong a sztereotíp internetes csodagyerek: a Kiip nevű domainregisztrációs szolgáltatás alapítójaként állítólag ő a legfiatalabb arc, aki valaha pénzt tudott szerezni egy kockázatitőke-alaptól, mindössze 18 évesen, nem kevesebb, mint 4,4 millió dollárt. Ennek megfelelően Wong hiteles figurának tűnt, aki kedvéért csordulásig megtelt a nagyobbik előadó és legalább hatszáz ember hallgatta végig, mi az a tíz dolog, amire figyelnie kell annak, aki sikeres online terméket akar. A világért nem venném magamra, hogy bárkinek azért nem jön össze, mert nem volt ott, szóval íme a titok: Az első, hogy legyenek kiemelt pillanatok, amikor szükség van rá, a második, hogy legyen benne játék, a harmadik, hogy legyen meg benne a lehetőség, hogy a felhasználó érdekes dolgokat találjon ott is, ahol arra nem feltétlenül lehet számítani. A negyedik, hogy állandóan értékeljük, amit csinálunk, az ötödik, hogy a választás lehetőségét kínáljuk, a hatodik, hogy jutalmazzuk a felhasználót.  A hetedik, hogy értsük meg, hogy a cuccot emberek fejlesztik és nem gépek, a nyolcadik, hogy tekintsünk rá valami újnak a kezdeteként, a kilencedik, hogy építsünk köré egy elmesélhető történetet. Az utolsó pedig az, hogy érezzük a cuccot: „feel or die”, ahogy Wong fogalmazott, aztán jött a szűnni nem akaró taps. 

A legjobb kezdők

A konferenciával párhuzamosan zajlott egy start-up verseny is, ahol az előzetesen jelentkező 236 cég közül 21 kiválasztott vállalkozás bemutathatta az üzleti elképzeléseiket a közönségnek. Ebből a 21-ből aztán egy háromtagú zsűri hat kategóriában választott győztest. Amikor start-upról beszélünk, akkor azért ne feltétlenül senki által nem ismert kis cégekre gondoljunk. A legjobb mobilalkalmazás kategóriában például a Between nevű cucc  győzött (az applikációt a Value Creators & Company dél-koreai cég jegyzi), amely párok számára kínál zárt kommunikációs felületet és amelynek jelenleg több mint 700.000 aktív felhasználója van. 

A legjobb webes alkalmazás a Nuji közösségi vásárlóoldal, a legjobb nagyközönségnek szóló megoldás a Snowciety közösségi alapú sí- és snowboardalkalmazás lett, amely készítői amúgy ragaszkodtak ahhoz, hogy nem csak a prezentáció alatt, de többé-kevésbé végig a két nap folyamán komplett síruhában vegyenek részt a rendezvényen. Ez az erőfeszítés sem volt azonban elég ahhoz, hogy övék legyen a legemlékezetesebb startup-prezentáció: ezt a címet a zsűri a a Frommees közösségi megosztó és jótékonykodószájt leginkább geeknek öltözött óvodásra emlékeztető képviselőjének adta át. Hogy mindez befektetőt is hoz-e nekik, az majd elválik. A közönség kedvence a twitteres szavazatok alapján a Babelverse valósidejű fordítóoldal volt, a start-up verseny fődíját pedig a New York-i hátterű Shelby Tv nevű alkalmazás nyerte, amely a  weben elérhető mozgóképes tartalmakat gyűjti egy helyre és tereli közösségi csatornába, méghozzá úgy, hogy  tanul a felhasználók fogyasztási szokásaiból és személyre szabja a  tartalmat.

Az egész TNW legmegfontolandóbb tanácsát egyébként alighanem az első napot záró neves tech-blogger, Robert Scobble adta, aki amúgy nem csinált mást, mint bemutatta kedvenc alkalmazásait a Highlight ismerkedőapptól a Zaarly közösségivásárlási oldalig. Scobble szerint, ellentétben a konferencián legtöbbször elhangzó sirámmal, nem a privacy-kérdés a legfontosabb probléma jelen pillanatban a technológia világában, amivel a geekeknek és az egész társadalomnak szembe kell nézni. „Azt a háborút már régen elvesztettük, teljesen felesleges rajta siránkozni – fogalmazott. – A személyes adataink helyett sokkal jobban kéne aggódnunk amiatt a veszedelmes addikció miatt, amivel a tabletek, mobiltelefonok és egyéb okoseszközök magukhoz láncolnak minket” – jelentette ki a képernyőire meredő közönség legnagyobb örömére.