Philip irányíthatja az m1-et
2011-01-02
Rákay Philipet az M1, Süveges Gergőt pedig az M2 vezetőjévé nevezte ki Medveczky Balázs a Magyar Televízió vezérigazgatója.
Rákay Philip és Süveges Gergő újonnan kinevezett vezetők a közszolgálati televízió két csatornájának programjáért felelnek, az ő feladatuk lesz az átalakuló csatornák új profiljának megteremtése - derül ki a Magyar Televízió (MTV) sajtóanyagából.
Eszerint szeptembertől a Rákay Philip vezette M1 általános információs és szórakoztató csatornaként működik tovább, így ezen a csatornán hír- és hírháttér-műsorokat, politikai és közéleti elemző-, szolgáltató és vitaműsorokat, valamint filmeket és szórakoztató produkciókat láthatnak a nézők.
Az M2 ősztől a 3-17 éves korosztály csatornája lesz, azzal a küldetéssel, hogy felélessze a hazai gyermek- és ifjúsági műsorgyártást. A csatorna a hagyományos tévéműsorok mellett internetes tartalmat is gyárt majd. A közlemény szerint az M2 vezetésével megbízott Süveges Gergő marad a köztelevízió műsorvezetője, és a következő hónapokban átmenetileg folytatja munkáját a Ma reggel című műsorban is.
A vezérigazgató elvárásai
Medveczky Balázs a közlemény szövege szerint azt várja Rákay Philiptől, hogy „irányításával a nemzeti főadó újra Magyarország mértékadó és kiegyensúlyozott információs csatornájává váljon, nézettsége pedig minden célcsoportban stabilizálódjon”. Süveges Gergőt pedig azzal a feladattal bízta meg az MTV vezérigazgatója, hogy „magas színvonalú műsorokkal töltse meg az új csatornát, hogy az a kereskedelmi gyermekcsatornák minőségi riválisa legyen, és rövid időn belül a gyermekek és fiatalok első számú médiaplatformjává válhasson” – áll az MTV közleményében.
Rákay Philip |
Rákay Philip 1972-ben született Rákay Kálmán néven. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, esztétika szakon szerzett diplomát. 1992-ben megnyerte a Magyar Televízió Műsorvezető kerestetik című vetélkedőjét. 1997-ben egyik alapítója a Z+ magyar zenecsatornának. 2002 nyarán részt vesz a HírTv létrehozásában és elindításában. 2001-ben „a fiatalok jogaiért, élethelyzetük jobbításáért” végzett munkájáért miniszteri elismerésben részesült. A televíziózás mellett éveken keresztül különböző tévécsatornák, nagyvállalatok, cégvezetők és politikusok stratégiai, kommunikációs főtanácsadója, valamint médiatrénere volt. Közszolgálati szerepvállalásával egy időben, cégeiben betöltött tisztségeiről lemondott, tulajdonrészeitől megvált. |
Süveges Gergő |
Süveges Gergő 1976-ban született, első, magyar szakos diplomáját az ELTÉ-n szerezte. 1998-ban a Duna Televíziónál kezdte pályáját, ahol a vallási műsoroknál dolgozott. 2001-ben lett a Magyar Televízió munkatársa, ahol először a Híradót vezette, majd 2008-tól a Nap-kelte, 2009-től a Ma reggel műsorvezetője lett. 2010-ben az országgyűlési választások műsorvezetői teljesítményéért MTV Nívódíjban részesült. |