Szól a rádió
2010-12-13
A kormánypártok médiaszabályozással kapcsolatos elképzeléseinek megfelelően, mint azt már korábban megírtuk, összevonják a közszolgálati médiumokat. A cégek dolgozóival hétfőn délben közlik merre tovább.
Úgy tudjuk, hétfőn 12 órakor vezérigazgatói tájékoztatót tartanak a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban, feltehetően az intézmények összevonásával kapcsolatban.
A cégeket érintő átalakításokkal kapcsolatban több cikk is megjelent a múlt héten:
A Népszabadságban megjelent írással kapcsolatban a Nemzeti Média és Hírközlési Tanács hétfőn már helyreigazítást is kért a laptól, erről bővebben itt.
Jónás Istvánnak a rádió dolgozóihoz írott levele szerint “a közmédiumok működése a 109/2010. (X. 28.) számú országgyűlési határozatban foglaltak alapján jelentősen átalakul. Ennek egyik első lépéseként a közmédiumok vagyonelemeinek meghatározott köre 2011. január 1-jével a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap (Alap) kezelésébe kerül. A vagyon átadásával párhuzamosan – a Munka Törvénykönyvében szereplő ún. munkáltatói jogutódlás jogintézménye alapján – az Magyar Rádió Zrt. jelenlegi munkavállalói többségének 2011. január 1-jével az Alap lesz az új foglalkoztatója.”
Jónás levele szerint “a jogutódlással változatlanok maradnak a munkaszerződések, munkakörülmények, juttatások. Január 1-jén a munkavégzés helye, a munkavégzési folyamatok az eddigi gyakorlatot követik, mindenki ugyanazokat a munkafeladatokat látja el, ugyanazokat a munkavégzéshez szükséges eszközöket használhatja tovább, mint eddig.”
A vezérigazgatói tájékoztatóról Facebookon és Twitteren is folyamatos tájékoztatást ad több érintett dolgozó. Kövessétek az eseményeket velünk együtt!