Célunk: haza és haladás, ami itt úgy nyilvánulhat meg, hogy jobb reklámokat a magyarnak. Ennek egyik módja az, hogy a nagyon rosszakat megszégyenítjük, megalázzuk, készítőiknek rossz napot okozunk. Ezzel azonban csak egyetlen rossz utat jelöltünk meg, a többi szemétgyáros pedig, bár kajánul röhög a riválisán, megmagyarázza magának, hogy rá nem vonatkozik, mert az ő mosóporetűdjében nem szőke az anyuka, hanem fekete. Most ezért két jó reklám következik, amit irigyelhet mindenki, aki nem csinált ilyet. Aki nem is tudna soha, az lassan szedheti a cókmókot.

A Mastercard veteránskodás szpotja az egyik. Semmi eget rengető, csak egy eredeti sztori egy szupi ajándékötletről, meg egy fülbemászó olasz sanzon. Ügyesen, de nem önmagáért használja a retróelemeket, picit gondolkodásra késztet – hű, ki kéne találni valami ilyen jó ajándékot nekem is egyszer –, de a lényeg, hogy jó végignézni. Nem kapcsolok el sokadszor sem, mert nem fülsértő ripacskodással kezdődik – hanem feliratokkal, diszkréten. És nem idegesítően hazudik. És még csak nem is személytelenül kozmopolita: az öreg Skoda és a Nemzeti Múzeum egyértelművé teszi, hogy magyar kreatívok munkája van benne, még ha egyébként a nemzetközi Priceless-kampány kereteihez igazodik is.

A T-csoport hirdetései még akkor is figyelemreméltóbbak voltak az átlagnál, ha be is csúszott néhány primkóbb, igénytelenebb szpot. Volt köztük nem egy, amiről az emberek olykor beszéltek. Netán átküldték egymásnak e-mailben, amikor még nem volt You Tube. Erre még visszatérünk, mert ez a legfontosabb.

A T-Online T-Home reklámja is ilyen. Amelyikben a kanapén fetreng egy kövérkés napközis, és izgatottan örvend, hogy „kezdődik”. Szemmel láthatóan nagyon várta már, hogy kezdődjön az Orbitron és a Megaharcosok, amiért külön egy szmájli jár. Ehhez sem kellett más, mint ügyes casting és laza agy: kábé ennyi volt a gumicsirkés sorozat titka is. Ezzel máris kommunikálva van a termékelőny, nézzenek oda – és azt is elkerülték, hogy az arcomba ordítson egy debil az intelligens molekulákról. Ennyi elég is ahhoz, hogy feltegyék a You Tube-ra.

Most azt nagyvonalúan felejtsük el, hogy a nettévé persze nem az a ványadt streaming lesz, amivel a T kiszúrja a szemünket: erről már nem a kreatív tehet. De nagyon is érdemes tudatosítani, hogy néhány év múlva már adatbázisból fogjuk kiválasztani a tévéműsort, letöltjük, rögzítjük, és akkor nézzük meg, amikor akarjuk. Mindenki. Nem lesz olyan, hogy kezdődik. Ez egyben azt is jelenti, hogy az a tizenöt percenkénti, ötperces reklámblokk, az megszűnik létezni, tökfejek! Azt ugyanis furfangos szerkezeteinkkel kivágjuk belőle, vagy átlépjük, akár tetszik, akár nem. Ahogy már a videokazettát is megpörgettük.

Na, és akkor az lesz, hogy kizárólag az a reklám marad versenyben, amit megnéznek az emberek maguktól, mert jó. Abból már nem lehet majd megélni, hogy a papa nem áll fel a fotelből. Akkor már csak azt a reklámot látja a szabadon válogató néző, amire felhívták a figyelmét, megkapta a linket, vagy hallott róla, hogy a mastercardos, az jó. A Tix Tide-dal hadonászó ügynökképű öltönyöst szándékosan senki emberfia nem nézi meg, csak a statiszta anyja.

A szpotból poszt lesz egy blogon.

Nem kötelező olvasmány többé. A reklámblokknak vége van. Tudod, mikor kezdődik? Amikor én akarom. Minden egyes szpot akkor kezdődik. Piszkosul kell igyekeznie a kreatívoknak ahhoz, hogy akarjam. Nagyon jól teszi, aki már most gyakorol. Mert lehet még egy kicsit teszetoszáskodni, de nem sokat.