Régiós megbízást kapott a NeoNoir
Az itthon eddig leginkább az ingyen sms-szolgáltatásáról ismert Wadja.com közösségi portált üzemeltető Wadja Media Ltd. a NeoNoir kommunikációs ügynökséget kérte fel a regionális kommunikációjának koordinálására. A tavaly ősszel alakult ügynökségnek több partnere van a külföldi országokban, így a Wadja kommunikációját is velük együtt intézi. A közösségi portál pr-ügyeit a magyaron kívül a szerb, a macedón és a boszniai piacon intézik.
A Wadja.com rendszerét éveken át fejlesztették és már magyar felhasználói is vannak. A cég szakemberi azonban csak most látták elérkezettnek az időt arra, hogy az eddig meghatározó szájmarketing helyett a Wadja koordinált kommunikációval legyen ismertebb. Céljuk az, hogy pr eszközök segítségével felhívják a figyelmet a közösségi médiában rejlő egyik lehetőségre: a „social labelingre”, vagyis a címkézésre, amelyet a Wadja szakterületének tart.
A NeoNoir és partnerügynökségei elsőként klasszikus pr munkával, és üzletfejlesztési kampányokkal támogatják a céget, a későbbiekben pedig teret kapnak majd nem hagyományos kommunikációs eszközök is.
A Wadja regionális feladatai mellett az idei év egyéb sikereket is hozott a NeoNoir számára: egyik új ügyfelük a Happybox lett és a HPS-sel közösen a LEGO országos roadshow-ján dolgoznak.