Rekordnevezés Cannes-ban
2011-06-01
Ismét rekordokat döntöget a Cannes Lions nemzetközi reklámfesztivál. A versenyre majdnem harmincezer nevezés érkezett, azaz több mint az eddigi csúcsévnek számító 2008-ban, és a magyar nevezésszám is rekordot döntött.
53 induló alkotással minden korábbinál több magyar nevezés száll versenybe idén, az 58. alkalommal megrendezett Cannes Lions nemzetközi reklámfesztivál oroszlánjaiért. Ezzel nem csak a tavalyi 29-es és a tavalyelőtti 34-es nevezésszámot múlta felül Magyarország, de az eddigi legerősebb évet, 2008-at is, amikor 43 magyar nevezés mérettette meg magát a reklámosok Oscarján – nem is sikertelenül, hiszen ekkor született a fesztivál eddigi egyetlen magyar díja, a Leo Burnett bronza az SMS Bandiért.
A hazai ügynökségeknél – akárcsak tavaly – idén is az outdoor kategória a legnépszerűbb, ide 13 nevezést küldtünk be, de jól belehúztunk online kategóriában is, ahová tavaly egyetlen munkát sem küldtünk, idén viszont kereken tízet. Nem sokkal marad el az online kategória mögött a média sem, ahol kilenc magyar munkát bírál majd el a zsűri, a tavalyi néggyel szemben. Promo & activation és sajtó oroszlánért öt-öt, direkt oroszlánért négy, filmért három, pr-ért kettő, titánium és integrált, valamint dizájn oroszlánért pedig egy-egy magyar alkotás verseng idén.
Nem csak Magyarországról, de az egész világról több nevezés érkezett idén a fesztiválra, mint tavaly, vagy bármikor ezt megelőzően. Úgy látszik, volt értelme a nevezési határidő többszöri meghosszabbításának – a szervezők tájékoztatása szerint kilencven országból összesen 28.828 munka indul a verseny 13 kategóriájában. Ez 19 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest, de több mint ötszázzal felülmúlja az eddigi csúcsévet, 2008-at is, amikor 28.284 munkát neveztek a versenyző ügynökségek.
„A feltörekvő országokból érkező nevezések száma szignifikánsan megnőtt, és Ázsia erősen képviseli magát idén. Határozottan nőtt a Dél-Amerikából beküldött munkák száma is, Oroszország pedig egyenesen megduplázta a nevezésszámát” – mondta el a nevezésekről Philip Thomas, a fesztivál elnöke, és hozzátette: azért még mindig az Egyesült Államok a verseny legnagyobb játékosa, amelyet Brazília, Németország, az Egyesült Királyság ás Franciaország követ.
A NEVEZÉSEK SZÁMA | ||
Év | Összesen | Magyarországról |
2004 | 18.706 | 38 |
2005 | 22.102 | 26 |
2006 | 24.863 | 25 |
2007 | 25.660 | 22 |
2008 | 28.284 | 43 |
2009 | 22.652 | 34 |
2010 | 24.242 | 29 |
2011 | 28.828 | 53 |