Rekordösszeg gyűlt össze a kiadók karácsonyi árverésén
429 500 forint gyűlt össze azon az árverésen, amelyen a Figyelő, a Kreatív, az Origo és a Pesti Est munkatársai licitálhattak a szerkesztőségekbe beérkezett karácsonyi ajándékokra.
Az árverést idén harmadszor rendezték meg. Az akcióban azért vesznek részt a lapok, mert úgy gondolják, hogy nem fogadhatnak el ajándékokat azoktól a cégektől vagy szervezetektől, amelyek tevékenységét egyébként pártatlanul követniük kell – ez ugyanis az elfogultság látszatát keltheti.
Az első árverésen 283 ezer, a másodikon 405 ezer forint gyűlt össze. Ahogy ezeket az összegeket, úgy az idei rekordnagyságú bevételt is a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány kapta.
A szervezet ebből a pénzből finanszírozza egyébként csak nappal üzemelő hajléktalanmelegedője átmeneti éjszakai nyitvatartását, amelyet a hétvégén éjszakánként átlagosan 34-en vettek igénybe. Az alapítvány a szokatlan hidegben megnövekedett feladatairól itt olvasható folyamatosan frissülő helyzetjelentés.
Rekordok a rekordban
A mostani árverésen egyébként két önmagában is rekordnak számító adomány is érkezett: egy éves BKV-bérlet 54 ezer forintért, egy sakk-készlet – határidőnapló – DVD –ébresztőóra tartalmú csomag pedig 50 ezer forintért kelt el, ezeket a felajánlásokat külön köszönik a szervezők.
Az estéről az Antagon blogon nézhető és hallgatható meg hangos-képes tudósítás.
Az árverésen az alábbi ajándékok találtak gazdára:
- 1 tornazsák
- 1 termosz bögrékkel
- 36 üveg bor
- 37 könyv
- 5 üveg pálinka
- 1 autómodell
- 3 üveg pezsgő
- 1 borotvakészlet
- 1 rádió
- 3 doboz bonbon
- 43 cd
- 2 laptop párna
- 1 pár papucs
- 1 kulcstartó
- 1 napelemes mobiltelefon-töltő
- 1 tükör
- 8 póló
- 1 lámpa
- 6 határidőnapló
- 3 hátizsák
- 3 csomag aszalt szilva
- 1 darab éves BKV-bérlet
- 1 Lost társasjáték
- 1 Lost napozógyékény
- 1 üveg tökmagolaj
- 15 jegyzetfüzet
- 2 törülköző
- 12 darab övtáska
- 14 dvd-lemez
- 21 naptár
- 1 zenedoboz
- 1 palacktartó
- 1 plüssmackó
- 1 laptoptáska
- 3 csomag csokoládé
- 1 bögrekészlet
- 1 vezeték nélküli egér
- 1 kuglóf
- 1 frizbí
- 2 pendrive
- 2 sakk-készlet
- 1 asztali óra
- 3 tollkészlet
- 6 toll
- 3 nyakbaakasztó zsinór
- 1 magasságmérő
- 1 koktélospohár
- 1 füstölő-készlet
- 1 doboz tea
- 2 doboz kávé
- 1 forraltbor-készlet
- 3 doboz arckrém
- 1 ezermester-szett
- 1 teázókészlet
- 1 képkeret
- 1 pár zokni
- 2 bögre
- 1 bagoly formájú dísztárgy
- 4 fotóalbum
- 1 mézeskalács
- 1 fényképkeretes óra
- 1 nyakbaakasztós sörnyitó
- 2 sör
- 1 bűvészdoboz
- 1 mozikártya
- 3 mozijegy
- 1 gyertyatalp