Szigetelő
2001-06-15
A Pepsi Sziget dokumentarista filmjei az asszociációra építenek. A spotok szereplői minden szituációban csak a szigetre képesek gondolni. Hiába próbálja meg „hiteltéríteni” őket egy szubkultúra, hiába a groteszk tornatanár dorgálása, és hiába a kacatárus sales stratégiája is, hiszen szemük előtt kizárólag csak egy dolog lebeg.
A filmetűdök dokumentarista szemléletben készültek, vágóképek és kézi kamerák használatával. E nézőpontot az indokolta, hogy a készítők azt akarták: a film minél jobban elüssön a hagyományos értelemben vett reklámfilmek technikájától.
E stílus érzékeltetése végett olykor még rá is játszottak a kamera bizonytalanságára, remegésére. A szereplőválogatáskor is az volt az elsődleges szempont, hogy minél laikusabb, ezért természetesebb arcokat találjanak, akik hétköznapi, amatőr módon mondják el a szövegeket. A HÉV-megálló jelenetében például a hittérítő asszony még soha nem szerepelt kamera előtt.
A dokumentarista elveknek megfelelően a felvételek hasznos (nem play back) hanggal készültek, szándékosan erős háttérzajjal. A forgatás szellemének megfelelően minimális technikát (világítást) és stábot használtak, és nélkülözték a reklámfilmekben szokásos kameramozgatási (sín) technikákat is.
Mindhárom film különböző stílusú. A HÉV-megálló jelenete hagyományos dokumentarista stílusban készült, a kamera a szereplőkre fókuszált. A fő színhangsúly e spotban a piros és a sárga. A tornatermi epizódnál több a vágás, kistotál és nagytotál képek váltogatják egymást, a jelenetben a zöld szín dominált. A dokumentarizmus a gagyiárus helyzetképében valósult meg a leginkább: a kamera követi az eseményeket, sőt a környezetből is fel-felvillant részleteket. A fő szín itt a kék. A dokumentarista filmekre jellemző szemcsés képvilágra a filmutómunka során mesterségesen erősítettek rá.
