Titkos rádiót alapíthat a Zóna Taxi vezére?
Sajtóközleményt kaptunk arról, hogy március 8-án, a korábban megszűnt Rise FM helyén egy kifejezetten nőknek szóló új rádió indul, aminek neve egyelőre titkos. Jelenlegi információink szerint az üzemeltető céget az a Veres István irányítja, aki a ferihegyi Zóna Taxit is vezette. Miután megtudták, hogy cikkünkben megemlítjük a Zóna Taxit, a közleményt visszavonták.
Információink szerint nőkre fókuszáló tematikával kezdi meg sugárzását március 8-án, nőnapon egy új fővárosi rádiócsatorna. A rádió állítólag a januárban elhallgatott adó, a Rise Fm helyén, a 88.1-es frekvencián kezdi majd meg a sugárzást, a rádió nevét a tulajdonosok egyelőre nem árulták el, az viszont a jelenleg hozzáférhető cégadatokból úgy látszik, hogy a rádió mögött, közvetett módon a Ferihegyen botrányos körülmények között leváltott Zóna Taxi külföldi tulajdonosai állnak.
A legújabb rádiócsere körülményei a 88.1-es frekvencián nem egészen világosak. A sajtóban olvasható információk szerint a mostani helycsere hátterében az állhat, hogy a januárban elhallgató Rise FM nem tudott fizetni a frekvenciatulajdonos Rádió Infórumot tulajdonló N-Joy médiacsoportnak, emiatt kellett elhallgatnia. Ezt a sajtóértesülést viszont sem a Rise FM, sem az N-Joy illetékesei nem ismerték el.
Az N-Joy azóta el is adta a Rádió Infórumot, jelenleg tulajdonosként az Office Consulting Kft. és az Euro Taxi Kft. szerepelnek az Opten cégadatbázisában, melyek közvetve Cipruson és az Egyesült Államokban bejegyzett cégek (Mazalaca Ltd. és IV Investments LLC.) résztulajdonában állnak. Ugyanezen külföldi cégek álltak a Zóna Taxit működtető Zóna Service Zrt. mögött is.
Visszavont közlemény
A Rise FM helyén jövő kedden induló új rádió üzemeltetője információink szerint a január elején bejegyzett Green FM Média Kft., amelynek ügyvezető igazgatói pozícióját a ferihegyi repülőtéri botrány után február végén megszűnt Zóna Taxi vezérigazgatója, Veres István tölti be az Opten adatbázisa és az E-Cégjegyzék szerint. Mint emlékezetes, a Zóna Taxi az elvesztett repülőtéri taxitender után sem vonult el Ferihegyről.
Az új, ismeretlen nevű rádió mindenesetre speciális lesz abból a szempontból, hogy kifejezetten a női hallgatókra koncentrál – legalább is ez derült ki a szerkesztőségünkbe érkezett, majd visszavont közleményből. A közleményben az áll, hogy a rádió igazgatója Végvári Tibor, a Frizbi című műsor korábbi főszerkesztője lesz, ő küldte a közleményt is, azonban miután megtudta, hogy a cikkünkben a rádió tulajdonosi körét is érintjük, arra hivatkozva vonta vissza a közleményt, hogy a Rádió Infórum tulajdonosi köre megváltozott. Megkérdeztük a fővárosi cégbíróságot, hogy valóban történt e változás, ahol azt mondták, egyelőre tulajdonosváltásról nem tudnak.
Információink szerint a program alappilléreit az egészséges életmóddal, gasztronómiával, erotikával és a párkereséssel foglalkozó műsorok jelentik majd. A zenei tematika hasonlítani fog a Rise FM-hez, továbbra is az elektronikus zene dominál majd. Információink szerint a rádiót partival köszöntik majd a Citadella teraszon, a Panoráma étteremben. A korábban botrányokkal övezett Citadella terasz és az étterem szintén Veres István érdekeltségi körébe tartozik.
Botrányos frekvencia
A 88.1-es frekvencia korábban sem volt zűröktől mentes. 2009 nyarának végén a frekvencián sugárzó Rise FM-nek tulajdonjogi vita miatt el kellett hallgatnia: a helyzet abból adódott, hogy a Rise FM megvette a veszteséges Pont FM-et üzemeltető a frekvenciajogosultságot birtokló Rádió Infórumot, de a cég eredeti tulajdonosai a szerződésben rögzített jogukkal élve utóbb visszavásárolták a céget. Később a Fővárosi Bíróság a Rise FM-nek adott igazat, és visszakapták a 88.1-es frekvenciát, így a Rise FM ismét megjelenhetett a budapesti éterben. A rádió új tulajdonosa a több vidéki rádiót összefogó N-Joy Médiacsoport lett, mely vállalat a kaposvári Enjoy Rádióból nőtte ki magát.