TV2 - védi, de leveszi műsorról az Igazság árát
2008-05-07
Nem ért egyet Az igazság árát elmarasztaló médiahatósági határozattal a TV2, ezért bíróságon támadják meg a döntést. Jakupcsek Gabriella műsora ennek ellenére ősztől lekerül a képernyőről - több más főműsoridős programmal együtt. A műsor áprilisban 19,6 százalékos közönségarányt ért el a 18-49 éves korosztályban.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 30 percre felfüggesztette a TV2 műsorszolgáltatási jogosultságát. Az elsötétítést a testület azzal indokolta, hogy az Igazság ára című műsor alkotmányos alapjogokat - például az emberi méltóság feltétlen tiszteletét és a magánszféra védelmét - sérti.
A TV2 május 7-én kiadott közleménye szerint a csatorna vezetősége nem ért egyet a döntéssel, és bár még nem kapták kézhez a határozatot, már bejelentették: bíróságon támadják meg azt. A csatorna azzal érvelt, "a szereplők részletes tájékoztatást követően, teljes bizonyítóerejű magánokiratban adták hozzájárulásukat az adatkezeléshez és a részvételükkel készült epizódok nyilvánosságra hozatalához", így a szereplők önrendelkezési joga sem sérült.
A csatorna május 6-án közölte: ősszel nem folytatódik Az igazság ára című műsor. A TV2 a Liptai Claudia Show-ra, a Médiacápára, a Beugróra és a Mi kérünk elnézést című produkciókra szóló gyártási szerződéseket sem hosszabbítja meg a külső gyártócégekkel. A döntést a csatorna őszre megújuló műsorstruktúrájával indokolta, határozottan cáfolja azokat a sajtóban megjelent - a nézettségre hivatkozó - állításokat, melyek a megszűnő műsorokat "bukott" produkcióknak titulálták.
"Jakupcsek Gabriella, Liptai Claudia, Nacsa Olivér és Bagi Iván hosszú ideje a televízió megbecsült, népszerű és emblematikus arcai, és az új struktúrában is komoly szerepet szán nekik a televízió menedzsmentje" - írja a TV2.

A TV2 műsorainak április havi átlagnézettsége és közönségaránya a 18-49 éves korosztályban | |||
Műsor | AMR | AMR % | SHR % |
Liptai Claudia show /Interjú-talkshow/ | 184289 | 4,2 | 23,6 |
Médiacápa - Avagy még mindig túlélni Bagi-Nacsát | 241530 | 5,5 | 25,5 |
Beugró | 208799 | 4,7 | 20,6 |
Mi kérünk elnézést! /kabaré/ | 240639 | 5,5 | 25,0 |
Az igazság ára /Vetélkedő talkshow/ | 280840 | 6,4 | 19,6 |
Forrás: AGB Nielsen Médiakutató Kft. / TV2 Kutatás |
A csatorna május 6-án közölte: ősszel nem folytatódik Az igazság ára című műsor. A TV2 a Liptai Claudia Show-ra, a Médiacápára, a Beugróra és a Mi kérünk elnézést című produkciókra szóló gyártási szerződéseket sem hosszabbítja meg a külső gyártócégekkel. A döntést a csatorna őszre megújuló műsorstruktúrájával indokolta, határozottan cáfolja azokat a sajtóban megjelent - a nézettségre hivatkozó - állításokat, melyek a megszűnő műsorokat "bukott" produkcióknak titulálták.
"Jakupcsek Gabriella, Liptai Claudia, Nacsa Olivér és Bagi Iván hosszú ideje a televízió megbecsült, népszerű és emblematikus arcai, és az új struktúrában is komoly szerepet szán nekik a televízió menedzsmentje" - írja a TV2.
(forrás:
Kreatív Online)