URH-ra menne a Katolikus Rádió
URH-frekvenciát pályázott meg a Magyar Katolikus Püskpöki Konferencia (MKPK), a Magyar Katolikus Rádió üzemeltetetője.
Mint azt korábban a Kreatív Online is megírta, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) április 21-én a Klubrádiónak ítélte a frekvenciapályázatban megjelölt utolsó kiadható budapesti frekvenciát, a Rádió DJ 92,9-es, több éve nem használt hullámsávját.
A két szocialista és az SZDSZ-es delegált szavazatával hozott döntést élesen bírálta az ORTT fideszes és KDNP-s delegáltja. A frekvenciára szintén pályázó katolikus rádió lesújtva fogadta a hírt. Juhász Judit, a rádió vezérigazgató-helyettese a döntés után azt mondta: 2011. január közepén elhallgat a középhullámon a katolikus rádió, ezzel elveszti országos lefedettségét, és a határon túli magyarok sem hallják adásukat. Csak azokon a frekvenciákon szól majd műsoruk, amelyeket pályázat útján jövő januárig sikerül megszerezniük.
„A pályázat méltánytalan eredményét követően a testület megvizsgálta, hogy a továbbiakban milyen frekvenciákra várhatók pályázati lehetőségek, amelyeken részt vehet a Katolikus Rádió” - összegezték.