Végigittuk a Brüsszel és Grimbergen által nyújtott sörkínálatot, és nem kellett csalódnunk.
Szalai Tamás sörblogger beszámolója a Grimbergenbe szervezett sörtúráról.
Egy gyakorló szakács írása a Grimbergen sörökről.
Szerda délelőtt óta tart a Grimbergen sörtúra. Kövesse élőben!
Kiválasztotta a győztes pályázót a Carlsberg és a Kreatív.
Menekülő szerzetes, tűz és az éjjeli Brüsszel.
Tudsz tartalmat gyártani, szereted a sört, szeretsz utazni? Akkor téged keresünk!
Németh idén januárban távozott a TV2 senior kreatív produceri pozíciójából, és eddig kérdéses volt, hogy hol folytatja tovább a karrierjét.
A Dove és Lizzo közösen lépnek fel a fiatal lányok mentális egészsége érdekében.
A Wavemaker társ-kreatívigazgatója a D&AD New Blood Awards Duolingo zsűrijében bírálja majd el a feltörekvő kreatív tehetségek pályázatait.
Influencer-menedzsmenttel, kampánykezeléssel és tartalomgyártással is megbízta a Samsung az ACG-t.
A piac mérete tavaly 13,195 milliárd forint volt az MPRSZ adatai szerint, ami 9 százalékos csökkenést jelent a 2019-es 14,5 milliárd forinthoz képest.
Itt a tavasz, ami egyben azt is jelenti, hogy a Hornbach új kampánnyal jelentkezik. Szerencsére nem változtattak az eddig bevált humoros megközelítésen.
Az elektromos hajtásrendszereket fejlesztő és szállító társaság meghívásos tenderen választott ügynökséget.
Szakértőket is bevonnak a munkába, hogy a rovat edukálja is az olvasókat.
A szpotban a VOLT és a Sziget most csendes helyszíneit járja körbe a Jeep hazai márkanagykövete.
Május 27-én válik elérhetővé 50 ország mellett itthon is a BTS Menü a McDonald'sban.
A többkörös meghívásos tenderen az Avantgarde Groupot választották a feladatra.
Mostantól díjazzák például a legjobb marketingkommunikációs megoldásokat is.
Új menedzsment, új működési modell, új arculat, új ügyfelek az ügynökségnél.
Áprilistól a Bwnet.hu reklámfelületeit a sales house értékesíti.
A grandiózus jelenetben az egyszeri Alexa-felhasználó a Vezúv által lerombolt városba csöppen. Egy szendviccsel a kezében.
A Volvo Car Corporation az ügyfélközpontú kultúra még hatékonyabb működésének érdekében átszervezi a vezérképviseletek felépítését.
Szaky a hulladékból csinált bizniszt, most Magyarországra hozza a 40 országban már bizonyított módszert.
Új termékcsalád a Picknél, a Szalamettivel a fiatalabb fogyasztói generáció felé nyitnak. Kampánybejelentőt olvashattok!
Fontos információk arról, hogyan érdemes bejelenteni egy új kampány indulását nálunk.
Eljött a nagy pillanat: eláruljuk, mi kerülhet be a Kreatív magazinba, a Kreatív Online cikkei, hírei közé.
A stratégiai kommunikációs építkezést a Continest hazai, illetve nemzetközi terjeszkedésre vonatkozó tervei indokolják.
Lukács Viktor posztjában azt írta, jó helyre került.
A Budapesti Történeti Múzeum tagintézményeivel pályázatot hirdetett, a határidő május 9.
Az ügynökség márciustól bővítette ki szolgáltatási körét a TikTokra is.
Művészegyetemek is csatlakoztak.
És az összes Instagram-profil 45 százaléka hamis – állítja a HypeAuditor új kutatása.
A vád szerint Jimmy Lai illegális tiltakozást szervezett még 2019-ben. Kína egyre jobban szorongatja a különleges jogállású területet.
Dinamikus kizárási listákat lehet vele létrehozni, amivel egyszerűsíthetik a kampányok menedzselését.
Michal Malysa tizenöt piacon vezényli majd a cégcsoport külső és belső kommunikációját.
A bútoráruház nem is költ más offline csatornán, a szpot a saját kreatívcsapat munkája.
534 különböző ruhadarab vonul fel a bevásárlóközpontból a látványos videókban.
A patika kampányokért jött, de még több lett belőle.
Öt év alatt 445-szor talált egymásra fiatal filmes és produkció a felületen.
A 180 alkatrészből álló órát a We Love What You Build tervezte a cégnek.
A hazai változaton a Skool dolgozott.
A NorthWest Emmy mellett az Inavation Awards-on is jelölt a Space Needle köré megálmodott látványshow.
A német McDonald's füstgéppel turbózta fel kültéri hirdetését.
A rövidfilmszemlét május 27. és június 2. között rendezik meg a Toldi moziban és további szabadtéri helyszíneken. 27 nemzetközi filmet vetítenek majd.
Először neveztek ki nőt az 1851-ben alapított hírügynökség élére, Alessandra Galloni érkezik a januárban lemondott Stephen J. Adler helyére.
Szerencsére van megoldása is. Termékbevezető kampánybejelentő a Veet Mentől.
h
k
sz
cs
p
v
Ha Ön udvarolt valaha, házasságban él, felelt az órákon, érettségi vizsgán kellett megfelelnie, beszámolt főnökének, akkor Ön már volt...
Döntéshozóként tisztában vagyunk azzal, hogy a marketing mennyire fontos tényezője a piaci sikernek. Rekettye Gábor könyve olyan...
A monográfia az 1956 utáni tájékoztatás- és médiapolitikai...
„Egyértelműen a legjobb könyv amit a befektetésekről valaha is írtak!”- ezekkel a szavakkal méltatta Warren Buffet, a világ legnagyobb...
Megjelent a 2014. június-júliusi lapszámunk. IDE KATTINTVA LAPOZZON BELE!
MEGJELENT JÚNIUS-JÚLIUSI LAPSZÁMUNK.
Rövid idő alatt nagyot változott a világ, az internet különc újdonságból életünk nélkülözhetetlen része lett. Természetessé vált, hogy...
Megjelent 2013. december - 2014. januári számunk. BELELEPOZHAT ITT!
A marketing alapja a piacismeret, a megismerés módja a kutatás. Ezt a szemléletet valamennyi marketinggel - piaccal, fogyasztóval, márkával -...
Cognitive science is a new discipline, about half a century old. At the same time, it has a long prehistory. This...
Kövesssen minket Twitteren is!
Csatlakozzon Facebook csoportunkhoz!
Küldjön levelet a szerkesztőségnek!
Folyamatosan frissülő hírek!