Cudar idők
Ez még mindig jóval több, mint amit a honi média elsöprő része tett a karácsonytól az újév első hetéig terjedő időszakban. A magyar média – ellentétben az úgynevezett „nyugati világ” szinte minden magára valamit is adó televíziójával, rádiójával, sajtótermékével és internetes portáljával – szabadságon volt, mert úgy tervezte, hogy szabadságon lesz, és ezen nem változtathat még az sem, ha az istenek legpusztítóbb dühe csap le erre a kőgolyóra. Elvégre év vége van, uborkaszezon; pezsgő, lufi, trombita.
Nincs persze illúziónk, év közben sem volt nagyon máshogy: a cunami csak újra bebizonyította, amit amúgy is tudtunk, hogy a magyar média morálisan cudar állapotban van. Nem képes és nincs is szándékában alaposan tájékoztatni, utánajárni, elemezni, és ugyancsak nem képes szolidárisnak lenni és szolidaritást ébreszteni sem. Ezen csak némileg javít, hogy karácsonyi szabadságából felébredve mindezt megpróbálta bepótolni.
Rá kellene már jönni, hogy ez senkinek nem jó. Ne csodálkozzunk semmin: amilyen egy országban a média állapota, olyan lesz a közéleté, a politikáé, a gazdaságé is. Mindez annak ellenére így van, hogy összességében bizonyítottuk: magánemberként igenis tudjuk, mi a szolidaritás. Sokkal inkább, mint a politikai, gazdasági és médiaelit döntő többsége.
Apropó, politikai kommunikáció! Üdvözlendő, hogy nem kezdődött el a tragédia kisajátítása, csodás, hogy az esemény nem vált pártpolitikai játszadozások terepévé, még annak ellenére sem, hogy az itthon vakációzó thaiföldi nagykövet ügye könnyedén ebbe a dimenzióba mozgathatta volna az eseményeket. Szintén jó, hogy a magyar kormány, illetve különböző állami és önkormányzati irányítású szervek is a zsebükbe nyúltak és segítettek, ez így helyes.
Értetlenül állunk ugyanakkor az előtt, hogy miért nem akadt senki a magyar közjogi méltóságok közül, aki fontosnak tartotta volna elmondani az embereknek, hogy ez az év vége egy kicsit más, mint a többi. Hogy jogilag lehet ugyan petárdalőtérré változtatni az országot, de most talán érdemes lenne a tisztelt állampolgároknak legalább elgondolkozniuk azon, hogy nem kellene-e a rakétákra fordított pénzt is inkább a rászorulóknak adni, s ordibálós részegség helyett csendben, méltósággal ünnepelni. Nem tiltani kellett volna, csak javasolni, a többit mindenki számolja el a lelkiismeretével. Példátlan lehetőség lett volna ez arra, hogy a miniszterelnök és a köztársasági elnök, sőt ne adj isten, az ellenzék vezére közös nyilatkozatban álljon ki egy vállalható célért. Rosszul ebből nem lehetett volna kijönni.
