GfK - nőtt a tévémellékletek olvasottsága
2008. március 13. 12:25
A fiatalabbak az életmódmagazinokat, a harmincasok a mama-baba lapokat, míg a 40 évesek főleg a pénzügyi és gazdasági újságokat forgatják a legszívesebben – derül ki a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti Médiaanalízis tanulmányából. A korábbiakhoz képest leginkább a napilapok mellékleteként terjesztett tévémagazinok olvasottsága nőtt.
A Nemzeti Médiaanalízisben mért 170 sajtókiadvány közül a magyar felnőtt lakosság 86 százaléka legalább egyet elolvasott – áll abban a felmérésben, amely a tavalyi év júliustól decemberig tartó időszakát vizsgálta.
A kutatás szerint a 18-49-es korosztály az életmódmagazinokat és az autós lapokat, az ABC1 társadalmi státuszú csoport pedig főként a közéleti, gazdasági napi-, valamint hetilapokat olvassa a teljes népességhez képest nagyobb arányban. Az adatok szerint a 18 és 49 év közöttiek az FHM-et, a CKM-et és a Motor Revüt olvassák leginkább.
Mást mutat ugyanakkor a különböző életkori szakaszok szerinti olvasottság: a 18-29 közöttieknél a Game Star, a Cosmopolitan és az FHM a legolvasottabb, a 30-39 évesek a Kismamát, a Baba Patikát és a Polgári Otthont forgatják, míg a 40-49 éves korcsoport az Adó, az Expressz és az Autó2 lapokat részesíti előnyben.
A felmérés arra mutat rá, hogy az egyes fizetős laptípusok közül továbbra is az önállóan terjesztett tévémagazinok a legkedveltebbek, a felnőtt lakosság 32 százaléka olvassa ezeket. A válaszadók hasonló arányban nyilatkoztak úgy, hogy olvassák a megyei, helyi lapokat, míg a harmadik legolvasottabb lapcsoport az általános női lapoké 28 százalékkal.
A megelőző időszakhoz képest leginkább a napilapok mellékleteként terjesztett tévémagazinok olvasottsága nőtt, de többen tájékozódnak az országos bulvár napilapokból, az egészségmegőrzéssel kapcsolatos újságokból, illetve a férfi életmódmagazinokból is.

A 18-49 éves korosztály által legnagyobb arányban olvasott sajtótermékek és azok olvasottsága a teljes népességhez mérten | |
Lap címe | 18-49 éves korcsoportban mért olvasottság (a teljes népesség körében mért értékek százalékában) |
FHM | 168 |
CKM | 164 |
Motor Revü | 161 |
PC Guru | 159 |
Expressz Képes Autó 1,5M alatt | 157 |
Cosmopolitan | 154 |
Pesti Est | 154 |
Exit | 153 |
Expressz Képes Haszonjármű | 153 |
Playboy | 153 |
Forrás: GfK Hungária-Szonda Ipsos, Nemzeti MédiaAnalízis 2007. II. félév |
Mást mutat ugyanakkor a különböző életkori szakaszok szerinti olvasottság: a 18-29 közöttieknél a Game Star, a Cosmopolitan és az FHM a legolvasottabb, a 30-39 évesek a Kismamát, a Baba Patikát és a Polgári Otthont forgatják, míg a 40-49 éves korcsoport az Adó, az Expressz és az Autó2 lapokat részesíti előnyben.
A felmérés arra mutat rá, hogy az egyes fizetős laptípusok közül továbbra is az önállóan terjesztett tévémagazinok a legkedveltebbek, a felnőtt lakosság 32 százaléka olvassa ezeket. A válaszadók hasonló arányban nyilatkoztak úgy, hogy olvassák a megyei, helyi lapokat, míg a harmadik legolvasottabb lapcsoport az általános női lapoké 28 százalékkal.
A megelőző időszakhoz képest leginkább a napilapok mellékleteként terjesztett tévémagazinok olvasottsága nőtt, de többen tájékozódnak az országos bulvár napilapokból, az egészségmegőrzéssel kapcsolatos újságokból, illetve a férfi életmódmagazinokból is.
A tíz átlagosnál nagyobb arányban olvasott sajtótermék a 18-29, 30-39 és 40-49 éves korcsoportban | |||
18-29 éves korcsoport | 30-39 éves korcsoport | 40-49 éves korcsoport | |
1. | Game Star | Kismama | Adó |
2. | Cosmopolitan | Baba Patika | Expressz |
3. | FHM | Polgári Otthon | Autó2 |
4. | Exit | Expressz Képes Ingatlan | Magyar Hírlap |
5. | CKM | Expressz Képes Autó | Extra Finomságok |
6. | Joy | Baba Magazin | GEO |
7. | PC Guru | Szép Lak | Szép Lak |
8. | Pesti Est | Képmás | Reakció |
9. | Cinema | Expressz Képes Haszongépjármű | Családi Lap |
10. | Sport Autó | Otthon | Tina |
Forrás: GfK Hungária-Szonda Ipsos, Nemzeti MédiaAnalízis 2007. II. félév |
(forrás:
Kreatív Online)