Intro

Ilyen mennyiségű ismeretanyagot gyorsan átadni komoly feladat, még úgy is, ha az előadók a nemzetközi és a hazai szakma legjobbjai, sokat tapasztalt, a profi belső kommunikációt nap mint nap művelő cég- és kommunikációs vezetők. Mint belső kommunikációs mellékletünkből kiderül azonban, viszonylag kevés az igazán felkészült szakember ezen a téren Magyarországon, pedig az ilyen képzésekre komoly szükség lenne, hiszen egy-egy cég életében legalább olyan meghatározó a belső, mint a nálunk még sokkal nagyobb figyelemben részesített külső kommunikáció. Nemcsak az alapján alakul ki kép egy cégről, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt, hanem a vállalat emberi tényezői alapján is – ebben pedig fontos szerepe van a megfelelő módon kiépített és megtervezett belső kommunikációs csatornáknak.

Az említett konferencia – amely ugyan ügyesen nyúlt egy forró témához – talán nem megfelelő módon oldotta meg a téma feldolgozását. Mindez nem egyedi, és még csak nem is a kizárólag a pr-szakmára jellemző: az egész magyar kommunikációs ipar betegsége. A felelősség pedig óriási, nemcsak a szakmával, de – közhelyes ugyan kimondani – az egész társadalommal szemben is.

Nagy Bálint, a Matáv kommunikációs igazgatója a Kreatív októberi számában úgy nyilatkozott: „…sajnos a konferenciák jelentős része alacsony színvonalú, sokkal inkább tekinthetők szánalmas továbbképzéseknek”. Levendel Ádám, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnöke pedig a novemberi, egri reklámkonferencia beharangozójában elmondta: jövőre több tízezer diák végez a magyarországi felsőoktatási intézményekben valamilyen kommunikációs végzettséggel. Az még hagyján, hogy a magyar reklámszakmai gyakorlat jelenleg nagyban megérzéseken és autodidakta módszereken alapul, de így esélyét sem látni annak, hogy a következő tíz évben megállhat a szakma felhígulása és a különböző cégeknél valamint ügynökségeknél dolgozó fiatalok kőkemény professzionalizmussal lesznek majd felvértezve. Lehet, hogy inkább amatőr szakbarbársággal.