Kirowski - az év ügynöksége
A Kirowski a tavalyi év kreatív terméke után idén az év ügynökségének járó díjat vehette át a Hipnózis Kreatív Reklámversenyen. A Kreatív Csoport gondozásában zajló megmérettetésen a nevezett 111 pályamunka közül negyven kapott elismerést az április 17-én tartott gálán.
Mint ismert, ez a két ügynökség a tavalyi Hipnózison is sikerrel szerepelt, ugyanis a DDB volt az év ügynöksége, a Kirowski pedig az év kreatív termékének járó elismerést vehette át.
A Hipnózison átadták az év reklámjáért járó elismerést is, amelyet idén a Zelmer Consult kapott meg.
A reklámversenyre érkezett pályamunkákat idén is egy nemzetközi zsűri bírálta el Stefan Krüger, a németországi Werbung und Verkaufen főszerkesztőjének vezetésével. A testület fogyasztóközpontú és társadalmi célú reklámok csoportban vizsgált: film, sajtóhirdetés, indoor/outdoor megjelenés, banner, website, online film és egyéb kategóriában, valamint díjaztak DM, esemény és egyéb kategóriában.
A zsűri tagja volt még a litván Arturas Olsauskas, a Best Marketing projektmenedzsere, Gavin Lucas, a brit Creative Review szerkesztője, Szlovéniából Maja Jancic, a Marketing Magazin szerkesztője, a szlovák Martin Mazag, a Strategie főszerkesztője, Pierre C. Meier, a Werbe Woche főszerkesztője Svájcból, Romániából Romanita Oprea, a Campaign Romania főszerkesztője, Emmanuelle Grossir, a francia CB News szerkesztője és Csehországból Vaclav Sochor, a Strategie szerkesztője.
A nyertes munkákat itt megtekinthetik.
Hipnózis Kreatív Reklámverseny 2008 - Díjazottak
Év reklámja
Zelmer Consult
Év ügynöksége
Kirowski
Film kategória, fogyasztóközpontú reklámok
1. helyezés
White Rabbit Entertainment Company
Heineken Hungária
Soproni Sör - Sörbarátok sorozat
2. helyezés
Akció-Nxs Reklámügynökség
Magyar Telekom
T-mobil szélessáv
3. helyezés
McCann Erickson Budapest
Borsodi Sörgyár
Esküvő
Film kategória, társadalmi célú reklámok
1. helyezés
Ideatime
ÁNTSZ
Ahogy tőled tanulta - Elég program -Nők a dohányfüstmentes életért
2. helyezés
Briteon Communication
Gyermekkor Aalapítvány
Pneumococcus elleni fertőzés
Print kategória - sajtóhirdetés, fogyasztóközpontú reklámok
1. helyezés
Sylva Reklámügynökség
Porsche Hungária-Audi
Golf
2. helyezés
Grey Worldwide
Vodafone Magyarország
Vodafone handset
3. helyezés
Laboratory Ideas
Volvó Autó Hungária
Volvó szőnyeg
Print kategória - sajtóhirdetés, társadalmi célú reklámok
1. helyezés
Ideatime
ÁNTSZ
Dohányzó magzat - Elég program -Nők a dohányfüstmentes életért
2. helyezés
Rapp Collins
4 Mancs Alapítvány
Fogas kérdés - Szőrme ellenes kampány
Print kategória - Indoor/Outdoor megjelenések, fogyasztóközpontú reklámok
1. helyezés
DDB
Porsche Hungária
Jackson 7 - Volkswagen Touran 7 üléssel
Team Magyarország
T-Com
Vezetékes telefon
2. helyezés
Café Design-Penne Consulting
Trafó - Kortárs Művészetek Háza
Imázskampány
Print kategória - Indoor/Outdoor megjelenések, társadalmi célú reklámok
1. helyezés
DDB
Amnesty International Hungary
Bush - Csapj zajt az emberi jogokért
2. helyezés
McCann Erickson
Greenpeace Magyarország Egyesület
Az utolsó lehelletig
Online – banner, fogyasztóközpontú reklámok
1. helyezés
Kirowski
T-Online Magyarország
Scratch - T-Home TV
2. helyezés
Kirowski
Ringier Kiadó
Megújult Blikk - Blikk.hu portál
3. helyezés
Kirowski
T-Online Magyarország
Pass it over - ADSL szolgáltatás
Carnation
Pannon
dijuice nyári aktivitások
Online – website, fogyasztóközpontú reklámok
1. helyezés
Rope Walker Advertising
Unilever Rexona
Bioritmus
2. helyezés
Carnation
Pannon
dijuice 20Ft/SMSM tarifacsomag
3. helyezés
Kirowski
Magyar Telekom
DominóFriends - Dominofriends kedvezmény
Online – website, társadalmi célú reklámok
1. helyezés
Neo Interactive
Invitel Távközlési Szolgáltató
Napszakonként változó UV lámpás közterületi fotókiállítás online tárlata
Online – film, fogyasztóközpontú reklámok
1. helyezés
Republic of Art
Coca Cola Magyarország
Coke Club / Feritívi
Young & Rubicam
Kotányi Hungária
Merga - Kotányi grill fűszerek
2. helyezés
Republic of Art
T-Online
Online reality show/London expedíció
Online – egyéb, fogyasztóközpontú reklámok
1. helyezés
Kirowski
Kirowski
Kirowski karácsony
2. helyezés
Café Interactive
BMW Hungary
The Total eclipse - Media Hack
3. helyezés
Kirowski
T-Online Magyarország
T-Home textlink - T-Home TV
Online – egyéb, társadalmi célú reklámok
Nincs díjazott
DM, fogyasztóközpontú reklámok
1. helyezés:
Tonic Budapest
IKESZ Autó
Ellopott árlista - Skoda
2. helyezés
TBWA Budapest
Media Markt Saturn Holding
"Pig-movies" apron
DM, társadalmi célú reklámok
1. helyezés
TBWA Budapest
TBWA Budapest
Crassula orata - as chritsmas tree
Esemény, fogyasztóközpontú reklámok
1. helyezés
Createam Event
Red Bull Hungary
The Red Bull Metro Ride
2. helyezés
Advertisz Reklám
VisitBritain
Chelsea Csillaga - NagyBritanniába való utazás népszerűsítése
3. helyezés
Pro-Wide Rendezvényügynökség
MOL
MOL Body Wash
Esemény, társadalmi célú reklámok
1. helyezés
DDB
Amnesty International Hungary
Make noise- Csapj zajt az emberi jogokért
2. helyezés
Budapest Animation & Visual Effect Studios
Enternet
Reklámzabáló gép
Egyéb, fogyasztóközpontú reklámok
1. helyezés
Zelmer Consult és Reklámügynökség
Tui Reisencenter Austri GmbH
Terra Útlevél Promóció
2. helyezés
Sky Marketing
SCA Hygiene Products
Zewa Komplex imázsnövelő BTL aktivitás
3. helyezés
HD Group Kommunikációs Ügynökség
MÁV Általános Biztosító
Ragaszkodom a MÁV Átalános Biztosítóhoz