Köszönjük, Emese!

Olyat még a hibrid Lexus sem tud, hogy az autópályák mellé ragasztott hülyeségeket kitakarja, de a fenti megoldásokkal nagyjából biztosítható a vidékies nyugalom. És ami ezen a szögesdróton mégis átjut, azt érdemes megnézni, mert akkor ott valakik valami figyelemreméltót alkottak, amit másvalakik elküldtek nekem mailben, blogon publikáltak, vagy szóban emlegetnek. Ilyen például Emese von Budapest Bank. Volt idő, amikor hetente többen küldték el, vagy köszönt rám szanaszét az interneten. A gumicsonton tartott kutya hálás az olcsó húsért is, értékeli az igyekezetet, viszi az örömhírt magánszorgalomból. Akkor is, ha nincs abban semmi új, csak legalább nem rossz nézni.

BB Emese részben ugyanannak a régi trükknek köszönheti a sikerét, mint az e fájlokban többször megénekelt Szőke kapitány. A szpot főszerepére úgynevezett színészt kérünk fel, majd legalább a színészet terén szabad kezet adunk neki. Nem scripteljük meg minden mozdulatát, hiszen az a szakmája, hogy magától tudja, merre van az arra. Ezt a feladatot egy Stefanovits Angéla vagy egy Szőke András meg tudja oldani, vezérigazgatók, sportolók, állókép alapján castingolt modellek meg nem.

A másik csalafinta fogás, hogy ezek reklámparódiák, ahogy a UPC-szpotok is, és az önirónia mindig bejön. Nem mindenki alkalmas arra, hogy észrevegye, de akinek ez magas, az ne is menjen bank közelébe.

A mű azonban mégsem mestermunka. Működik, eléri, hogy önjáró legyen, de azért súlyos konstrukciós hibák terhelik. Nemcsak a szádban olvad, kézben is szétesik, ha kettőnél többször nézzük meg.

Mert míg Szőke kapitány egy bumfordi ügyfél, aki ezüstpapírból kísérletez ki magának olyan szolgáltatásokat, amiket a UPCtől megvehetne olcsón, addig Emese a sztori szerint a Budapest Bank gyakornoka. Mindezek ellenére. Én pedig azt várom a bankomtól, hogy egyszer se fussak bele ekkora hülyébe. Rendben lenne a dolog, ha egy darab film készült volna, amelyben Emesét azonmód kirúgják az ablakon. De nem: ő egyre újabb lehetőségeket kap, amiket nyomban ki is próbál szerencsétlen arra járókon. Értem én, hogy a BB épp azt üzeni, hogy náluk inkább a gyakorlatias, hatékony munkán van a hangsúly, és nem a körítésen, mint másoknál, ugye. Csakhogy a sokadik geg után egyben azt is mondja, hogy bármikor belecsöppenhetek egy ilyen bankrablásszerű traumába, hogy a kisasszony kezembe nyom egy papagájt, netán énekelni kezd. Meg azt, hogy a Budapest Bank úgy beleszeret az első szembejövő poénba, mint pattanásos iskolás a padtársába. Márpedig az már inkább kínos, mint szórakoztató. Ezúton kérek mindenkit, akinek benne vagyok a címlistájában, hogy több szpotot ne küldjön!

Egy egypoénos történet nyúlik itt kellemetlenül hosszúra, mintha Farkasházy Tivadar mesélné. Valamit enyhítene rajta, ha nem ugyanaz az Emese jönne az újabb hülyeségekkel folyton, de hát színész nem terem minden bokorban. És csattanó sem: ahogy sokadszor tapsolja vissza a közönség Emesét – mert ez egy sikeres kampány, és az olyat kifulladásig tolni kell – úgy lesznek egyre fáradtabbak, erőltetettebbek a jelenetek. Szép volt, jó volt, elég volt. Ideje kirúgni Emesét, és megmondani neki, hogy nagy jövője van a bankszektorban, de nem nálunk!

[A filmről lásd még Román Balázs kritikáját a Kreatív 2007. december–2008. januári és Ligeti György véleményét a lap 2008. februári számában! – A Szerk.]