Metro - új külsővel
2007. május 08. 09:20
Megújult layouttal jelent meg a Metro ingyenes napilap május 7-én. Az új design - csakúgy mint a Metro - Svédországból származik, és a lap három-négy évente esedékes nemzetközi arculatfrissítése miatt vezették be hazánkban is.
A Metro Stockholmban már tavaly ősszel új külsővel jelent meg, Magyarországra pedig májusra jutott el az új trend. A design-frissítések három-négy évente követik egymást, az egyes országok pedig folyamatosan veszik át a változtatásokat. Magyarországon egy nemzetközi csapat dolgozott az új layout kialakításán.
A Metro a váltás után színesebb lett, a kiadó szerint pedig az egyes rovatok jobban elkülönülnek egymástól. A témákat színes headline vezeti be, majd ez a szín folytatódik a következő két-három oldalon. Változás az is, hogy a címoldalon egy-két fontos hírt emel ki a lap, amelyek az eddiginél nagyobb felületet kapnak.
„A mai fiatalok sokkal inkább vizuális szempontok alapján választanak médiumokat, így az utóbbi években a formának megnőtt a szerepe” - mondta Izbéki Gábor főszerkesztő.
Szerinte egy színes, egyértelműen szerkesztett nyomtatott napilappal továbbra is meg lehet nyerni a főleg internetező fiatal olvasókat.
A kiadó nem indít külön kampányt az új formai megoldások kommunikálására.

(forrás:
Kreatív Online)