Nika György lesz az Este műsorvezetője
Március közepétől veszi át Az Este műsorvezetői feladatait Nika György, miután Krizsó Szilvia, a hírháttér-műsor korábbi vezetője a vasárnapi A szólás szabadságában folytatja munkáját.
Nika György két éve, 2007 márciusa óta tájékoztatja az MTV nézőit az Európai Unió központjából. A többszörös nívódíjas újságíró korábban a világ számos országából tudósított. Ott volt például Nicaraguában, majd Salvadorban a polgárháború idején, Panamában a Noriega-válság napjaiban. Sokszor járt Kubában, ahol egykori politikai foglyokkal, ellenzékiekkel készített interjúkat. Kolumbiában fogadta őt a Nobel-díjas Gabriel Garcia Marquez, aki a beszélgetés alatt majdnem meggondolta magát, és le akarta tiltani az interjút, mert a riporter közeli barátjáról, Fidel Castróról is kérdezte. Nika György ott volt a madridi közel-keleti csúcson, a NATO több csúcstalálkozóján, és tudósított az örményországi földrengésről is.
A televíziózás minden területén van gyakorlata: a kilencvenes években sokáig szerkesztette és vezette a köztévé Híradóját, ahova ötéves kitérő után, 2004-ben tért vissza. Két éve az akkor hazatérő D. Tóth Krisztát váltotta a brüsszeli tudósítói poszton, utódját belső pályázat alapján választja ki az MTV.