Szigorú volt idén a Prizma zsűrije
2013-11-15
17 pályázó 21 nevezése került be az ötödik Prizma Kreatív Pr Díj döntőjébe, ami alig több, mint a beérkezett munkák egyharmada. A hazai pr-projekteket megítélő zsűri ezzel minden korábbinál szigorúbbnak bizonyult, bár a mezőnyt ezúttal nem is ítélte igazán erősnek.
Bár a 61 nevezésnek a korábbi évekhez képest kisebb része, vagyis mindössze egyharmada került shortlistre az idei Prizmán, mégis eggyel többen örülhetnek a döntőbe jutásnak, mint tavaly. A 21 döntős munka ugyanis 17 pályázó nevéhez kötődik, közöttük csupán három olyan van, amelyik több pályázattal is meggyőzte a zsűrit. A Noguchi mindhárom nevezése ott van a díjra esélyesek között, az Uniomedia és a Sakkom Interaktív pedig két munkájával szerepel a listán. Idén egyetlen nevezés sincs egynél több kategóriában shortlisten, pedig volt néhány, amit több helyre neveztek.
A megbízói oldal és az egészségügy tarolt
A Liptay Gabriella, a Libri Csoport marketing- és kommunikációs igazgatója vezette hét tagú zsűri egyöntetű véleménye az volt, hogy bár idén nem volt igazán erős a mezőny, leginkább a megbízói oldalról érkező nevezések és a nagy számban érkező CSR-projektek között akadt több egészen jó pályázat is. Ezt bizonyítja a shortlist is, amelyre a nyolc ügyféloldali nevezőből hat neve felkerült, és amelyen öt CSR-kategóriában nevezett munka is szerepel. A szektorok közül ebben az évben az egészségügy és gyógyszeripar volt a legerősebb, bár több nevezés érkezett az élelmiszeripari szektorból, és elég sok a kereskedelemből is. Az újonnan bevezetett, és a nevezők között népszerűnek is bizonyuló csúcskategória, a pr-vezérelt integrált kampányok mezőnye a zsűri véleménye szerint a vártnál gyengébbnek bizonyult, itt csak két munka került döntőbe. Több esetben a nevezés rossz minősége, a nem elégséges pályázati anyag miatt hullottak ki a munkák a versenyből.
A korábbi évekhez hasonlóan ebben az évben is volt olyan kategória, ahol a zsűri nem állított rövidlistát, és arra is lehetősége van, hogy egy kategóriában több díjat is kiosszon, vagy akár egyet sem.
A döntős munkák közül kiválasztott díjazottakra november 21-én este 8-kor, a Roham Bárban rendezett díjátadón derül fény, ahol a shortlisten maradók is oklevelet kapnak, hiszen a prizma shortlistes helye más versenyek ezüstjével, vagyis 2. helyezésével egyenértékű.
Stafétabot a Cafétól és a Next Wave-től
Az Év Pr-ügynöksége díjat 2013-ban is az a versenyző nyerheti el, amely nevezéseivel a legtöbb pontot szerezte a versenyen, a kiírás módosítása szerint azonban a pontozásban a Pr-eszközök főkategóriánál nagyobb súlyt kap a Projektek főkategória, ezen belül még nagyobbat a Pr-vezérelt integrált kampány kategória. Az Év Pr-megoldása fődíjat a zsűri a legerősebb pr-projektnek adja, ezen túl különdíjat is kioszthat.
Tavaly az Év Pr-ügynöksége fődíjat a Next Wave Europe és a Café Pr megosztva kapta, 2011-ben a Café Pr, 2010-ben a Noguchi Porter Novelli, 2009-ben, az első Prizmán pedig az LWp szerezte meg. Az Év Pr-megoldása fődíj az elmúlt két évben az ACG Pro munkájáért járt, 2010-ben a NeoNoir, 2009-ben pedig a Flow Pr (akkor még Privy Council néven) pályázata nyerte el ezt a címet.
A 2013-as Prizma legjobb pr-es munkáival immár hagyományőrző módon megint személyesen meg lehet ismerkedni a BKF Nagy Lajos király úti épületében, ahol november 28-án 17 órakor a projektek készítői maguk mutatják be a pályázatokat. A rendezvény nyitott, minden érdeklődőt szeretettel látnak. A Prizma microsite-ján a november 18-ai héten lehet megnézni a döntőbe jutott pályázatokat.
A Prizma Kreatív Pr Díj 2013 shortlistje:
I. PROJEKTEK
Kríziskommunikáció
E.ON Hungária: A 2013. márciusi havária kommunikáció
Piaci bevezetés és újrabevezetés
Chapter4 Communications: Lufthansa interkontinentális termék kampánya
Magyar Állami Operaház: Ahol kinyílik a világ - A Magyar Állami Operaház 2013-2014 évadának kampánya
Sakkom Interaktív: Szezonális médiafoglalás
CSR-megoldások
K&H Bank: K&H gyógyvarázs mesedoktorok
Norawinkler&Co: AEGON művészeti díj kommunikáció és rebranding
Richter Gedeon Nyrt.: Richter Aranyanyu Díj
Uniomedia: Neked se legyen 8! Összefogás a cukorbetegekért
X Kommunikációs Központ: Bőrük volt a bűnük
Nonprofit kampányok
ACG: Úszók Éjszakája
DIMSZ: Call center hangszépségverseny 2013
Esemény pr-kampánya
Red Lemon Media: Viva Comet 2013
Reputáció- és issue menedzsment
Noguchi Porter Novelli: EY reputációmenedzsment
Uniomedia: Törődés díj – KRIO Intézet
Pr-vezérelt integrált kampány
Front Page Communications: Termáljég Kúra
Noguchi Porter Novelli: RAgadj ecsetet!: a világ legnagyobb panoráma képeslapja
II. PR-ESZKÖZÖK
Weboldal, intranet, microsite, blog
Bonafarm: A Bonafarm Csoport vállalati weboldalának kiegészítése fogyasztói website-tal
Közösségi médiamegoldások
Spar Magyarország, Greenroom: Spar Malacetető
CD, DVD, mozgókép, pr-film, oktatófilm, vírusfilm
LA Communications: Persil Duo-Caps "Emlékezz vissza a Te pillanatodra!"
Esemény mint pr-eszköz
Noguchi Porter Novelli: Boldog 60. születésnapot, Sport szelet!
Sakkom Interaktív: Papírmentes Nap – Mindenki lehet egy kicsit hős!
Szponzoráció, public affairs, éves jelentés / CSR-jelentés, közösségimédia-oldal vagy –csoport kategóriákban idén nem érkezett nevezés, belső kommunikáció, self-branding megoldások, digitális pr-kampány, információs kiadvány és céges külső vagy belső lap / hírlevél kategóriákban pedig a zsűri döntött úgy, hogy nem állít fel rövidlistát. Két nevezést a zsűri a kiírásban is rögzített lehetősége szerint áthelyezett másik kategóriába.
Lausek Esther