WiW – ismered?

A WiW egy internetes Ki kicsoda?, ahol bejelölhetem, hogy kiket ismerek a regisztrált felhasználók közül. Ha az illető felismer, egy gombnyomással igazolhatja a kapcsolatot, online hitelesítve a való világban meglévő ismeretségünket. A WiW.hu oldalon (ahova csak meghívóval lehet belépni, és a legtöbben saját nevükkel regisztrálnak, hogy az ismerőseik rájuk bukkanhassanak) térképen ábrázolhatom a kapcsolati hálómat, és gyönyörködhetek a szoros és gyenge kapcsolataim szövevényében. Továbbá levelezhetek, cseveghetek, intézhetek, tanácsot kérhetek és adhatok és a többi.

A WiW összes kapcsolata

Miért érdekes mindez? A WiW kapcsán számos fontos dolog kerül előtérbe. Nem a WiW az első magyar virtuális közösség, nyilván nem is az utolsó. Noha lassan a magyar online populáció egy százaléka regisztrálttá válik, jelentősége leginkább az, hogy létrejöttének és működésének kapcsán kirajzolódnak azok az erővonalak, amelyek meghatározzák az internetes közösségek életét és jövőjét. Az írásnak az a célja, hogy az információs és kommunikációs technológiák közösségekre gyakorolt hatásának bemutatása során kijelöljön néhány fontos kapcsolódási pontot, valamint további kutatásokat ösztönözzön.

E-közösségek
A virtuális közösségek a legáltalánosabb meghatározás szerint számítógép-közvetített kommunikáción (computer-mediated communication, CMC) alapuló közösségek. Természetesen ezek nem azért érdekesek, mert a tagok új eszközök segítségével beszélgetnek egymással, hanem azért, mert ebben a környezetben megváltozik az információáramlás: a régi formák átalakulnak, emellett újabbak jönnek létre. Amint az internet első polgáraként számon tartott Howard Rheingold fogalmazott egyszer: a világ megismerésének módjai átalakulnak, ha a tudás átadásának eszközei megváltoznak. Tehát nem az internet megjelenése az, ami igazán érdekes, hanem a körülöttünk levő dolgok megismerésének módjai, az információs minták sajátosságai és annak a közösségekre gyakorolt hatása. Ezeket a sajátosságokat már sokszor hallhattuk az elmúlt években.

Először is, a hagyományos tömegmédiumokkal szemben (mint például a tévé), ahol az információk egy pontból indultak és sokak hálószobájában, nappalijában kötöttek ki (one-to-many kommunikáció), az új információs technológiák fontos tulajdonsága, hogy sok ember egymás közti információcseréjét teszik lehetővé (many-to-many kommunikáció). Ennek a kommunikációs hálózatnak nincs központja, ezért is vált általánossá a hálószerű szerkezet képe.

A szerző kapcsolathálózata

Másodszor, a virtuális közösségek nem helyhez kötötten működnek. A tagok a világ bármely pontjáról csatlakozhatnak és csatlakoznak is, legfeljebb az időeltolódás jelenthet nehézségeket. Olyanok lehetnek valós időben azonos virtuális helyen, akiket óceánok választanak el egymástól, vagy legalábbis sokat kellene utazniuk, hogy találkozhassanak. Az információ áramlása, legyen az szinkron (mint a chat) vagy aszinkron (mint a levelezőlista), nem veszi figyelembe a fizikai tér korlátait.

Végül a virtuális közösségekben kevés lehetőség nyílik a metakommunikációra. Az egyelőre elsősorban szöveg alapú üzenetek néhány trükkön kívül (mint amilyen a mosolyt kifejező smiley, azaz az idén húszéves :-) karaktersor) nem sok lehetőséget adnak az üzenet magván túli érzelmek kifejezésére.

WELL, web, WiW
Ezek röviden azok a sajátosságok, amelyek alapvetően meghatározzák egy átlagos virtuális közösségen belüli üzenetváltás korlátait és lehetőségeit. Annak ellenére, hogy a virtuális közösség csak a ’90-es évek közepe óta vált divatos kifejezéssé, a fenti adottságok a ’80-as évek eleje óta semmit sem változtak. Nem úgy a virtuális közösségek jelentőségével kapcsolatos álláspontok.

Az első virtuális közösségek valószínűleg amerikai professzorokból, kutatókból és diákokból álltak, akik eleinte minden bizonynyal az 1961-ben született és utána hosszú hódító útjára indult Spacewar nevű játékkal tették izgalmasabbá a számítógépek előtt töltött óráik jelentős részét. A virtuális közösségek első korszaka ez, amikor még nem létezett az internet grafikus felülete, a web. Nem voltak sem képek, sem linkek, sem online mozik, sem mp3-ak. Ekkoriban jött létre az egyik leghíresebb, máig működő közösség az interneten, a WELL. Amióta a – már említett Howard Rheingold nevéhez fűződő – WELL létezik, azóta vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy az információs technológiák az általunk ismert közösségek végét jelentik.

A WiW-háló modellezése a Webmarketing Napján

A ’80-as évek végén például igen divatos dolog volt azt gondolni, hogy az új kommunikációs eszközök által úgynevezett pszeudoközösségek jönnek létre, amelyek gyakorlatilag kiüresedett, személytelen kapcsolatokat jelentenek. Rheingold és társai ezzel szemben már-már forradalmi hangulatban hirdették, hogy a virtuális valóságban minden általunk ismert társadalmi probléma megszűnik. Azt állították, hogy a virtuális közösségek nem csupán nem rosszabbak, hanem sok tekintetben jobbak, mint offline társaik. Mivel azonban a nyolcvanas években csak néhány száz felhasználó verődött virtuális közösségekbe, sem az optimista, sem a peszszimista forgatókönyvek nem tűntek különösebben jelentősnek a köznapi élet szempontjából.

A web 1993-as megjelenése azonban átalakította a virtuális tájat. A grafikus felület az internet számtalan, korábban ki nem használt lehetőségét tolta előtérbe. Ekkoriban kezdődött az internetfelhasználók táborának tömeges és gyors növekedése. Virtuális közösségek jöttek létre és szűntek meg nap mint nap. Ahogy David Resnick mondta, az internet elveszítette ártatlanságát. Az utópistáknak lassan fel kellett hagyniuk egy párhuzamos világ kiépítésének gondolatával, miközben egyre többen, egyre gyorsabban, egyre több pénzt akartak kiszívni az általánossá vált technooptimizmusból. Senki sem nevette ki azokat a szakembereket és tanácsadókat, akik a korábbi gazdasági törvények és feltételezések teljes elértéktelenedését hirdették. S bár a pszeudoközösségekhez hasonló fenyegetések még mindig napirenden voltak, a károgók hangját elnyomták a kikiáltók szlogenjei.

A harmadik korszak nem különül el élesen a másodiktól. Ez az a korszak, amely a nagy internetoptimizmus és az azt követő kiábrándulás után kezdődött valamikor 1999-ben vagy 2000-ben. Kiderült, hogy a virtuális közösségek nem alkalmasak a demokratikus döntéshozatal mechanizmusainak egyszerűbbé tételére. Az egész demokratikus játék – szavazással, beszédekkel, javaslatokkal, újabb szavazásokkal, szabálymódosításokkal, újabb szavazásokkal, újabb beszédekkel stb. nagyon bonyolult és szerteágazó folyamat. Az arctalanság, a metakommunikáció hiánya nagyban megnöveli a félreértés és a felesleges indulatok létrejöttének esélyét. Ezért azok, akik egy hatalmas kollektív intelligencia létrejöttét jósolták, valószínűleg csalódtak, amikor látták, hogyan is működnek a demokratikus intézmények a „valódi virtuális közösségekben”. Ezenkívül rengeteg pénzügyi szakember volt kénytelen belátni, hogy a számítógép közvetítette kommunikáción alapuló csoportok nem kifizetődő befektetések az üzleti vállalkozások számára. „Elég szokatlan üzlet az, ahol a vásárlók maguk alakítják azt az értéket, amit mások el akarnak adni nekik” – mondta Rheingold, aki maga is üzleti vállalkozást akart csinálni a virtuális közösségéből.

Pedig nem történt semmi különös, csak kiderült, hogy az elszállt, valós korlátoktól és szabályoktól független elképzelések nem jöttek be. Nem az a helyes következtetés, hogy a virtuális közösségek nem jók semmire. Inkább máshol kell keresni a jelentőségüket. És éppen a WiW jelenti a legjobb példát minderre. A virtuális közösségeket eddig mindenki úgy kezelte, mint amelyek egy párhuzamos univerzumban létező, a való világtól független dolgok. Pedig a WiW-en az „offline” létező kapcsolatok jelennek meg, amelyeknek történetük van, és számos jellemzővel bírnak (szorosság, intenzivitás stb.). Ezzel ez a virtuális közösség egyszerre lépi át a cikk elején említett fizikai tértől való függetlenséget és marad mégis ugyanott. Hiszen ha egy Stockholmban tanuló diák és nyíregyházi haverja a WiW-en beszélget, akkor meglevő kapcsolatuk története újabb epizóddal bővül, mégis egy virtuális közösség tagjai maradnak.

Kellemes mellékhatások
Tehát a „harmadik típusú” virtuális közösségek nem pusztán a kommunikáció eszköze miatt válnak érdekessé, hanem az ehhez kapcsolódó pozitív mellékhatások miatt. Marketingszempontból például nem a WiW-en való hirdetésé a jövő, jóllehet, igen sokan láthatnák. Sokkal inkább a WiW – mint brand – az, ami később a hozzáadott értéket jelenti.

Pekka Himanen nevéhez kötődik a hacker etika kifejezés, amivel azt a hozzáállást jelöli, amivel szerinte információs korunk leginkább megérthető. Ez azt jelenti, hogy okos, ügyes, kreatív emberek azon törik fejüket, hogyan lehetne a jelenlegi folyamatokat, a körülöttünk levő világ dolgait jobbá, egyszerűbbé, olcsóbbá stb. tenni. Ami igazán lényeges, hogy eredményeiket ingyen a többi hasonló ember számára hozzáférhetővé teszik. Ez a közösségek szempontjából azt jelenti, hogy – miközben ezek az emberek is egy virtuális közösség részei – a meglevő közösségek életét teszik jobbá azzal, hogy kihasználják az új technológiák kellemes mellékhatásait. Erről szól a WiW, olyan hackerekről, akik sohasem törtek be más gépekbe.