Felmondtak a BKV-s szóvivőknek
Távozik a BKV két szóvivője, Kiricsi Karola és Szilágyi Károly, miután a vállalat felmondta a munkaviszonyukat. Az Index értesülését az utóbbi szakember megerősítette, és elmondta, felmondását azzal magyarázták, hogy az elmúlt két hétben bevált egy új rendszer, amely szerint adott kérdésben az illetékes BKV vezetők, szakemberek nyilatkoznak.
Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy megszüntették a szóvivői rendszert. Reményeik szerint azzal, hogy az újságírók által feltett kérdésekre közvetlenül a területileg illetékes vezetők válaszolnak, felgyorsulhat a kommunikáció.
Pásztor Erzsébet hozzátette, hogy Szilágyi Károly nem kapott végkielégítést, Kiricsi Karola pedig a munka törvénykönyve szerinti, minimális mértékűhöz jutott.