GfK - reklámokról kérdezett
2007-04-23
A reklám életünk része - véli a megkérdezettek háromnegyede a GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése alapján. A kutatás szerint a reklámok túlzóak, így nem mindig hihetők, és sokak szerint össze is zavarják az embereket, akik így azt sem tudják, hogy mit vásároljanak meg.
A februárban elvégzett GfK-felmérés arra tért ki, hogy mennyire fogékony a lakosság az újdonságok és a technikai fejlesztések iránt, valamint a megkérdezettek hogyan viszonyulnak a reklámokhoz. Ebből kiderült, hogy tíz emberből négy érdeklődik az új dolgok iránt, az ezekről is hírt adó reklámoktól viszont 86 százalék azt várja el, hogy a befolyásolás helyett informáljon.
Nagyjából megegyezik az újdonságok iránt érdeklődőkkel az óvatos fogyasztók száma, ebbe a csoportba azok tartoznak, akik hagyják, hogy az új dolgokat mások próbálják ki először. Az „óvatosak” aránya az 1999-es 30 százalékhoz képest hat százalékkal nőtt.
A magyarok nyitottabbak lettek, ugyanis a nyolc évvel ezelőtti felméréshez képest öt százalékkal 26 százalékra csökkent a konzervatívok - vagyis akik a már kipróbált és jól bevált dolgokhoz ragaszkodnak - aránya.
A megkérdezettek 75 százaléka szerint manapság a reklám az életünk része, ugyanakkor a fogyasztók háromnegyede szerint a hirdetések mindig túlzóak, így nem hihetőek, 67 százalék szerint pedig reklámozás nélkül a termékek olcsóbbak lennének. Minden második ember úgy véli, hogy a reklámok összezavarják az embereket, akik így azt sem tudják, hogy mit vásároljanak meg.
A GfK kutatása szerint a megkérdezettek 32 százaléka gondolja azt, hogy változatosságot hoznak az életünkbe a reklámok. A felmérés kitért a dallamokra is és kiderült, hogy csak 27 százalék dúdolja a szpotokban hallott zenét, vagy szlogent.

Állítás | Az „egyetértek” és „teljesen egyetértek” együttes százaléka | ||
2007 | 2003 | 1999 | |
a reklámok nem befolyásolják igazán a közvéleményt | 38 | 41 | 41 |
a reklámok összezavarnak, az ember nem tudja, mit vásároljon meg | 50 | 58 | 53 |
manapság a reklám az életünk része | 75 | 74 | 78 |
a reklámoknak informálniuk kellene, nem pedig befolyásolniuk | 86 | 85 | 89 |
reklámozás nélkül a termékek olcsóbbak lennének | 67 | 72 | 66 |
a reklám a szórakoztatás esztétikailag kellemes formája | 30 | 36 | 31 |
a reklámok manapság elkerülhetetlenül szükségesek | 53 | 55 | 56 |
a reklámok mindig túlzóak, így nem hihetőek | 75 | 76 | 73 |
a reklámozás szükségtelen | 37 | 47 | 37 |
a reklámok változatosságot hoznak az életünkbe | 32 | 39 | 38 |
a reklámok rávesznek bennünket, hogy felesleges dolgokat vásároljunk meg | 63 | 61 | 50 |
gyakran azon kapom magam, hogy a reklámokban hallott dallamokat vagy szlogeneket dúdolom | 27 | 32 | 30 |
Forrás: GfK Hungária, Életstílus kutatás 2007 |
(forrás:
Kreatív Online)