Ilyen volt a BrandFestival
A BrandFestival (BF) hat évvel ezelőtt a Republic házi rendezvényeként indult Röjtökmuzsajon, a Szidónia Kastélyszállóban, talán száz résztvevővel, mostanra viszont teljes egészében betolta magát a hazai kommunikációs konferencianaptárba. Több száz résztvevő, szponzorhegyek, nemzetközi előadói kör, panelbeszélgetés, workshop, díjkiosztó gála, szórakozás.
Idén Nobel-díjas előadókkal és egy tévés minikonferenciával ment a résztvevőtoborzás, aminek további lendületet adott, hogy a szintén meghívott Tv2 lemondta a részvételt.
A Kreatív a Szívlapát blogon tudósított az eseményről. Alább az összefoglaló.
Első Nap
A délutáni blokkban a felelősségről beszélt Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke és Csíkszentmihályi Mihály akadémikus. Ezt követte Fabricius Gábor, a Republic kreatívigazgatójának előadása, amelyben a marketingesek, reklámosok
és médiások felelősségét vetette fel.
A délután második szekciója a kockázatvállalásról szólt. A MEC:Access ügyfélkapcsolati vezetőjének előadása után az IKEA nemzetközi marketingigazgtója mondott néhány gondolatot a márkastratégiáról.
A BF estéje az Arany Dió díjkiosztó gálával kezdődött, ezt követte a divatbemutató és a szórakozás. Beszámoló és szerény bulifotók itt!
Második nap
A felelősségvállalás blokkban az Invitel, a MOL, a McDonalds és a Magyar Telekom előadói tartottak előadást. Erről bővebben itt!
Szintén a korai ébredőknek szólt a ,,Vállalj kockázatot!" blokk, ahol Jákó Eszter, az E.On marketingvezetője osztotta meg az olimpiai víruskampány tapasztalatait, majd Grósz Judit, a UPC marketing és értékesítési igazgatója mondott részleteket a Szőke-Badár kampányról és a UPC-Show-ról és általában a kockázatvállalásról. A blokkot a Hamu és Gyémánt tulajdonosának előadása, illetve egy Nestlé "Bentleynek érzem bár ez egy Trabant" című előadása zárta.
A pénteki nap legfontosabb része a R-Time tévés konferenciája volt, amely Dirk Gerkens, RTL Klub vezérigazgató és Kovács Nimród, UPC vezér beszélgetésével kezdődött. Részletek itt!
Ezután következett a programigazgatók beszélgetése a közszolgálatiságról és a Tv2 távolmaradásáról. Vajon a Született Feleségek közszolgálati műsor? Bővebben itt!
A következő panelbeszélgetés arról szólt, hogyan használhatják a megbízók a médiumokat, van-e már jól megcsinált, hazai márkázott tartalom. Részletek itt!
Kinek érdemes BrandFestivalra menni? |
Kinek érdemes BrandFestivalra menni? Aki szeret kommunikációs vezérekkel találkozni Aki szereti az angol nyelvű előadásokat Az angol nyelvű programcímeket Divatbemutatóra, jazzre, szivarsarokra és borkóstolóra vágyik Esettanulmányokat szeret hallgatni |