Tudósítás Cannes-ból
Cannes Lions - bátrabbak a magyarok
2008-06-16
Vasárnap kezdődött a legnagyobb nemzetközi reklámfesztival, a Cannes Lions, az ehhez kapcsolódó konferencia és a számos szakmai és kevésbé szakmai esemény. Eddig minden évben sikerült felülmúlni a korábbi nevezések számát, így volt ez idén is, amikor tíz százalékkal több munkát nevezetek a versenybe, mint tavaly. A Kreatív Online helyszíni tudósítása.
Elkezdődött a Cannes-i reklámfesztivál bevezető szakasza. A hivatalosan június 15-től induló rendezvény első néhány napján még nincs teltház. Idén a szervezők szerint összesen 12 ezer ember jön Cannesba a reklámfesztivál miatt, ebből 9500-an vásárolták meg a 3300 eurós belépőt.
Az esemény jelentőségét az adja meg, hogy 85 országból, több mint 28 ezer munkáról gondolták az alkotók, hogy érdemes nevezni Cannes-ba. Regionális összehasonlításban a magyarok a 43 alkotással közepesen intenzív nevezők, a lengyelek 123, a románok 97, a csehek pedig 69 nevezéssel kerültek elénk.
A legtöbbet az Egyesült Államok nevezett, 3643 reklámot tartottak esélyesnek, őket Németország követi 2852, Brazília pedig 2461 nevezéssel.
A Cannes-i reklámfesztiválon számos kategóriában osztott díjak mellett, többek között megválasztják az év médiaszemélyiségét, az év reklám-, média-, interaktív ügynökségét is.
Cannesból bővebben, szubjektíven: kreativcannes.blogspot.com

Nevezések száma az elmúlt években | |||||
Kategória | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 |
Cyber Lions | 1561 | 1897 | 2502 | 2711 | 2757 |
Design Lions | - | - | - | - | 1126 |
Direct Lions | 1209 | 1614 | 1509 | 1689 | 1697 |
Film Lions | 5082 | 4996 | 4860 | 4474 | 4626 |
Media Lions | 875 | 1076 | 1466 | 1661 | 2000 |
Outdoor Lions | 4017 | 4667 | 5282 | 5758 | 5842 |
Press Lions | 5962 | 6699 | 7387 | 6984 | 7442 |
Promo Lions | - | - | 622 | 786 | 1103 |
Radio Lions | - | 1020 | 1032 | 1273 | 1259 |
Titanium & Integrated Lions | - | 133 | 203 | 324 | 432 |
Összesen | 18706 | 22102 | 24863 | 25660 | 28284 |
Forrás: Kreatív/Cannes Lions Press Kit |
Magyar nevezések az elmúlt években | |||||
Kategória | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 |
Cyber Lions | - | 0 | 3 | 2 | 2 |
Design Lions | - | - | - | - | 0 |
Direct Lions | 1 | 3 | 3 | 2 | |
Film Lions | 8 | 5 | 3 | 3 | 7 |
Media Lions | 2 | 1 | 4 | 0 | 6 |
Outdoor Lions | 13 | 16 | 2 | 9 | 15 |
Press Lions | 15 | 3 | 9 | 4 | 1 |
Promo Lions | - | - | 1 | 0 | 6 |
Radio Lions | - | - | 0 | 1 | 2 |
Titanium & Integrated Lions | - | - | 0 | 0 | 2 |
Összesen | 38 | 26 | 25 | 22 | 43 |
Forrás: Kreatív/Cannes Lions Press Kit |
Nevezések a régióban | |||||
2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | |
Ausztria | 226 | 232 | 257 | 265 | 246 |
Csehország | 58 | 47 | 82 | 71 | 69 |
Horvátország | 22 | 13 | 9 | 7 | 9 |
Magyarország | 38 | 26 | 25 | 22 | 43 |
Románia | 12 | 25 | 26 | 43 | 97 |
Szerbia | 0 | 0 | 1 | 1 | 7 |
Szlovénia | 18 | 16 | 37 | 37 | 29 |
Szlovákia | 18 | 30 | 16 | 26 | 54 |
Ukrajna | 8 | 6 | 26 | 21 | 40 |
Lengyelország | 86 | 89 | 109 | 173 | 124 |
Forrás: Kreatív/Cannes Lions Press Kit |
Cannesból bővebben, szubjektíven: kreativcannes.blogspot.com
Román Balázs
(forrás:
Kreatív Online)