Édes-savanyú nemt’om mi
Macher Szabolcs: Az OMD hat díjjal az Effie egyik legnagyobb vesztese
Egy a lényeg: nincs egységes és nagybetűs SZAKMA, amelyik megpróbálná megérteni saját egyéni érdekein felül az iparág (fúj!) közös érdekeit is.
Például azt, hogy ha saját díjainkat sem ismerjük el legitim elismerésnek, akkor hogyan akarjuk, hogy a szakmán kívül is elismerjék azokat? Meg azt, hogy egy csomó egymás háta mögött összesúgó szakember nem igazán bizalomgerjesztő látvány a külső szemlélőnek, főleg akkor, ha hozzátesszük: több mint százmilliárd (100 000 000 000) forintot bíznak ránk közvetlenül, s ennek többszörösét (az üzleti eredményüket) áttételesen.
Aztán itt van az Effie. Mind a szakma (az egyszerűség kedvéért hívjuk így magunkat), mind a szervezők adósak még a díj pontos definiálásával.
Ez nem kreatív díj! Az a 25 éves amerikai licenc fogyatékossága, hogy a kreatív munkák is elég erősen (igaz, csak fele súllyal) a pontozás részét képezik. Innentől kezdve a figyelem a filmekre irányul, s a vesztesek puffogva legyintenek: „Hát de ez nem is magyar film, hogy nyerhetett?”
Ezen tévhit leküzdését szintén nem segíti az a tény, hogy a munkákat egy ügynökség nevezi. S ez az ügynökség szinte kizárólagosan a kreatív ügynökség. Ébresztő médiás kollégák! (És ne feledkezzünk meg a BTL-partnerekről sem!) Hol a szakmai sovinizmusunk? Holott az „integrált kommunikáció” jelszavától hangos érában mindenki tudja, hogy egy kampány csak akkor lehet sikeres, ha mind az üzenet, mind a csatornák (média, BTL) szempontjából konzisztens és átgondolt.
Mi megpróbáltuk idén: együtt készítettük el a pályázatokat a kreatív ügynökségekkel, együtt neveztünk, együtt fizettünk, együtt izgultunk… aztán a kreatív ügynökségek learatták a babért. Miért? A szervezők a szobrok limitált számával, a nevezési lap rovatainak méretével és hasonló szakmai indokokkal magyarázták. A publikum meg azt hiszi el, amit olvas. Így lett a hat Effie-t nyerő OMD az idei díjkiosztó vesztese.
De talán a legszomorúbb az az egészben, hogy aki nem nyert, az ősi magyar szokás szerint igyekszik a győzteseket is megfosztani a dicsőségtől és az örömtől. Megkérdőjelezik a pontozás objektivitását. Ez itt kérem kommunikáció, nem súlyemelés, vannak szubjektív elemek: van, akinek 20 százalék eladási növekedés imponáló, van akinek már egyszázalékos ismertség növekedés is. Ezenfelül a szervezők és a zsűri mindent elkövetett a pártatlan ítélkezés érdekében.
A szakma arra sem tartotta érdemesnek a győzteseket, hogy jelenlétével megtisztelje a díjátadást. Pedig lehet (kívánom), hogy jövőre nekik szólna majd az idén kicsit gyér taps, s akkor ők is megértik, miért írtam le mindezt.
