Már látom is lelki szemeim előtt, ahogy egyes ügyvezetők, ügyfélkapcsolati igazgatók és kreatívigazgatók kontúros ráncokat gyűrnek két szemöldökük közé, mert szerintük az őszinteség kártékony, ellensége a pénznek és félni kell tőle. Mert bizony ők tudják a legjobban, ha kampányaik silányra, öncélúra, láthatatlanra, így hatástalanra sikerülnek.

Tudják, de csitt! A hallgatás, a bólogatás az ügyfél hibás meglátásaira, a „nem” szócska szótárból való likvidálása, a meggyőzni akarás betiltása, a csendre intett kreatív kolléga szerintük mind-mind barátja a pénznek. És jaj annak a kritikusnak, aki ezt a rózsaszín ködöt el szeretné fújni. Jórészt ebben a megélhetési üzletpolitikában látom a gyenge minősége miatt kritizált reklámok eredetét és az okot, hogy nem viseljük jól a kritikát. Pedig előbb-utóbb ezzel a rövid távú gondolkodásmóddal elveszítjük az ügyfeleinket és a pénzt. Ugyanis az ilyen hozzáállás eredménye, hogy egyik fél sem igazán elégedett.

Az őszinte kritika több munkát és sok vitát eredményez. A kérdés az, hogy az ügynökség akar-e jobb lenni, minőségibb, hatékonyabb munkát készíteni, bevállalja-e az ezzel járó több munkát, vagy inkább a könnyebb utat választja. Minden tévelygő ügyfelet helyes útra terelni persze nem lehet, mégis törekedni kellene rá. A választott út, az ügynökség és ügyfelei ereje, hozzáértése pedig tükröződik majd a produktumban. Úgy gondolom, az ügynökségek nagy része magasabb minőségre lenne képes, mint az a munkáikból látszik. Csak épp a könnyebb utat járják, és emiatt nem olvassák szívesen a róluk szóló kritikát.

Bár a tendenciát negatívnak érzem, azért látok ügynökségeket (BBDO, Grey, Publicis), amelyek kevesebb kompromisszumot kötnek, magukkal és ügyfeleikkel szemben is kritikusabbak, éppen ezért sikeresebbek. Általánosságban viszont a magyar reklámszakmának és ügyfeleinek még fel kell nőnie az őszinte kritikához, annak feldolgozásához úgy a napi munkában, mint a szakmai sajtóban. Kemény szavak, de ehhez először még a partnerséget és a munka tiszteletét is meg kellene tanulnunk.